Összes cikk Grayson Perry cimkével

Apró különbségek mulandósága – 1. rész

Grayson Perry Apró különbségek mulandósága című kárpisorozatát még augusztus elején láttam Szarajevóban az Art Gallery of Bosnia Hercegovina-ban. Igaz, még csak szeptember első hetében járunk, de megkockáztatom, hogy ez volt az év egyik legizgalmasabb kiállítása. Grayson Perry utazó kiállítását 2013-ban Londonban és más angliai városokban láthatta először a közönség, majd a szigetországot elhagyva Ukrajnában, Szerbiában, Koszovóban és Boszniában is kiállították a gobelineket. Szeptember 7. és október 20. között a boszniai Banja Luka-ban nézhetik meg Grayson Perry sorozatát! Mit érdemes tudni Grayson Perry-ről? A 2003-ban Turner-díjjal kitüntettet Grayson Perry generációjának egyik legismertebb brit művésze, aki kerámiáiról, szobrairól, rajzairól, grafikáiról, szőtteseiről, excentrikusságáról és Clair nevű női alteregójáról ismert. Alkotásaiban a népművészeti elemek mellett a kézműves mesterségek technikáit is alkalmazza, ezáltal kifejezetten intim tartalmú, dekoratív tárgyakat hoz létre, melyek készítésekor a kísérletezésre helyezi a hangsúlyt, ezáltal pedig lerombolja az akadémizmusban uralkodó elitista osztályozásokat. Apró különbségek mulandósága A kiállítás hat 2 x 4 méteres kárpiton mesél az angol társadalmi osztályok közötti mobilitásról és az egyes osztályok ízlésvilágának sajátosságairól. A rendkívül részletgazdag szőttesek nem finomkodnak, komplex módon mutatják be a britek …