Nőként érvényesülni a művészeti szakmában hagyományosan rögös út, ám egyre több múzeum fektet hangsúlyt arra, hogy mindkét nem képviselői kellő bemutatkozási lehetőségeket kapjanak. Felmerül persze a kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán a nemek szerinti csoportosítás, hiszen a lényeg nem az alkotó neme, hanem a művek kvalitása. A nemi megkülönböztetés rosszul is elsülhet; ha csak azért állít ki egy intézmény női művészeket, hogy a kor politikailag korrekt trendjeinek megfeleljen, akkor ott a veszély, hogy az igazán kiemelkedő alkotók helyett középszerű képzőművészek kaphatnak lehetőséget a félrecsúszott pozitív diszkrimináció nyomán. Ideális esetben a legcélravezetőbb az lenne, ha nem a nemi identitáson, hanem a műtárgy minőségén lenne a hangsúly, ám addig, amíg a női művészek nem kapnak ugyanolyan tiszteletet és adott esetben lehetőséget a kollektív művészettörténeti tudattalanba beépült prekoncepciók okán, mint a férfiak, addig nehéz igazságosnak lenni. George Baselitz német sztár festőművész 2015-ben a Guardian-nek adott interjújában a következő igencsak megkérdőjelezhető véleményét közölte: „A piac nem hazudik, annak ellenére, hogy mára a művészeti akadémiák 90%-án nők tanulnak, mégis kevés válik közülük igazán sikeressé.” Baselitz szerint a nők sikertelensége miatt nem …