Leonardo Salvator Mundijának csillagászati ára után az abszolút árverési rekord még nem forog veszélyben, de a XX. századi és kortárs művészet számos sztárja adta át a múltnak korábbi legjobbját novemberben, New Yorkban.

Az őszi New York-i árverések hagyományosan az aukciós piac legfontosabb eseményei közé tartoznak, idén ráadásul most dől csak el, hogy sikerül-e a 2015-16-os visszaesés után a második évet is javuló forgalommal zárni. Az első háromnegyed év eredményei biztatóak voltak ebben a tekintetben, de a többlet az előző évhez képest még nem volt akkora, hogy azt egy gyenge november ne tudná eltüntetni. Egyelőre az optimisták állnak nyerésre: bár néhány komoly tétel váratlanul beragadt, számos, a piacon frissnek számító, esetenként árveréseken még soha nem szerepelt csúcsműnek köszönhetően sok kiemelkedő ár született, több tucat művész ért el – a régit időnként többszörösen is meghaladó – életműrekordot és néhány napja David Hockney személyében új birtokosa van a legdrágább élő művész címnek is.

A „rekordgyártás” a Sotheby’s impresszionista és modern árverés-sorozatán kezdődött, ahol René Magritte Le Principe du Plaisir című festménye érte el a legjobb árat, a művész számára rekordot jelentő 26,8 millió dollárt. A kép a szürrealista művészet egyik nagy támogatóját, Edward James-t ábrázolja, egy róla Man Ray által Magritte instrukcióinak figyelembevételével készített fotó alapján. A becsértékből kikövetkeztethetően az aukciósház nem számított a kiugró eredményre, mert a kép taksájának felső határát is Magritte eddigi rekordára alatt adta meg. Oskar Kokoschkától viszont ugyanezen az árverésen várták a rekordot, s az meg is született, méghozzá a művész korábbi legjobb árát megötszörözve: Joseph de Montesquiou-Fezensac korai, 1910-es portréja a becsértéket is némileg meghaladó 20,4 millió dollárért cserélt gazdát. A festmény egykor Alfred Flechtheim legendás gyűjteményét gazdagította, s egy közelmúltbeli restitúciós döntés értelmében került örökösei birtokába. Ugyancsak előre várt rekord fűződik egy, a nagyközönség előtt kevésbé ismert német művész, Ludwig Meidner nevéhez. A kalapács alá került mű Meidner 1912-16 között készült apokaliptikus tájképsorozatának egyik, a német expresszionizmus mellett az olasz futurizmus stílusjegyeit is magán viselő korai darabja, ami becsértékének sávjában, 14 millió dolláros áron kelt el.  Az aukciósorozat teljes forgalma 835 millió dollár volt.

A Christie’s-nél a XX. századi művészet New York-i hete az 1,1 milliárd dolláros (!) összforgalom mellett nem kevesebb, mint 33 életműrekordot hozott. A forgalom több mint egyharmada, 323 milliárd dollár egyetlen magángyűjtemény értékesítéséből származik. A gyűjtő, az idén áprilisban elhunyt Barney A. Ebsworth az utazási bizniszben, többek között egy luxus tengerjáró hajókat üzemeltető cég tulajdonosaként szerezte vagyonát. Aktív szereplője volt a művészeti színtérnek, számos múzeum vezetésében is fontos funkciókat vállalt. A 323 millió dollár a negyedik legmagasabb összeg, amiért eddig egy gyűjtemény darabjai együttesen elkeltek, de ennél is többet mondó adat, hogy a 33 életműrekordból 24-et ennek darabjai értek el, azaz a gyűjtő, aki főként hazája XX. századi művészetére koncentrált, igen jó szemmel építette fel kollekcióját. Ő volt a tulajdonosa Edward Hopper 1929-ben született, Chop Suey című remekének is, amit a legtöbben a művész legjobb, még magánkézben lévő munkájának tartanak, s ami most 91,9 millió dollárért, a novemberi aukciók legjobb áráért kelt el.

Nem számít meglepetésnek David Hockney Egy művész portréja című 1972-es nagyméretű akrilképének kimagasló szereplése sem; mint arról mi is beszámoltunk, a szakma egyértelműen ettől a festménytől várta, hogy szerzője öt év után letaszítja a képzeletbeli trónról Jeff Koonst, akinek narancsszínű lufikutyája 2013-ban 58,4 millió dollárért cserélt gazdát. A 90,3 millió dolláros új rekordár annak ellenére benne volt a levegőben, hogy Hockney eddigi csúcsára a mostani összeg harmadánál is kevesebb, 28,4 millió dollár volt. Ez az ár is idén született, jelezve, hogy a közelmúlt nagyszabású szóló show-i után a 78 éves brit festőművész népszerűbb, mint valaha. Az idei év első felében 15%-kal kevesebb alkotása került kalapács alá mint az előző év azonos időszakában, forgalma ennek ellenére 225%-os növekedést mutat – hasonló eredménnyel a csúcsszegmensben senki sem dicsekedhet. A meglepő inkább az volt, hogy a Christie’s a tételt mindenfajta pénzügyi „támasz” nélkül vitte kalapács alá, ami az árak ilyen magasságában már nem túl gyakori. Nem volt tehát sem limitár, sem harmadik fél, vagy az aukciósház által adott előzetes garancia a tétel megvásárlására – az eredmények ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy ez ebben az esetben inkább az árvereztető és az árverező magabiztosságának jele volt. Egyelőre sem a mű eladójának, sem vevőjének neve nem került nyilvánosságra.

Életműrekordot állított fel többek között Willem de Kooning is; Nő, mint táj című festménye 68,9 millió dollárért váltott tulajdonost. De Kooning az a művész, aki árveréseken egyelőre meg sem tudja közelíteni a magáneladás keretében elért legjobb árát; utóbbi 300 millió dollár körül van, amit két neves amerikai magángyűjtő közötti ügylet keretében fizettek 2015-ben Interchange című munkájáért, ami így a Salvator Mundi mögött még mindig a világ második legdrágább festménye.  (Hozzá kell tennünk, hogy a nagy magánügyletekről a hírek nem mindig, illetve sokszor jelentős késéssel jutnak el a nyilvánossághoz. Jelenleg például erősen tartják magukat a hírek arról, hogy Warhol és Basquiat jelentős munkái idén igen komoly összegekért cseréltek gazdát a piacon, de pontosabbat ezekről sem lehet még tudni.) Új csúcsárat ért el a „fekete szín mestereként” tisztelt, immár közel 99 éves francia Pierre Soulages 1959-es nagyméretű Festmény című vászna, amiért 10,6 millió dollárt adtak és rekordot javított Tamara de Lempicka is, akinek Zenélő nő című festménye 9 millió dollárt ért meg új tulajdonosának.

A novemberi árverések tehát összességükben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, s most már nagyobb eséllyel prognosztizálható, hogy 2018 az előző évet meghaladó eredménnyel fog zárulni a nemzetközi aukciós piacon, hacsak Kínában nem történik drámai visszaesés az év végén. Ezzel együtt sem a szakma, sem a műtárgypiaci megfigyelők nincsenek túlzottan optimista hangulatban: csak kisebb részük bízik a mostani trend tartósságában, a többség, főként a jó eséllyel beköszöntő világgazdasági recesszióra, illetve a nemzetközi politika kiszámíthatatlan változásaira hivatkozva, jövőre már egy stagnálással is kiegyezne. Ami ezen a szinten valóban nem a lehetséges forgatókönyvek legrosszabbika.

Az írásban szereplő valamennyi ár tartalmazza az árverőházak jutalékát is.