Latest Posts

Vonzás és taszítás játékai: Jeff Koons Oxfordban

Szerző: artportal

Miután az oxfordi egyetem művészettörténeti társaságának tiszteletbeli tagja lett, az Ashmolean Múzeumban állít ki a világ egyik legdrágább és legvitatottabb sztárművésze.

Jeff Koons at the Ashmolean,
Ashmolean Museum, Oxford, június 9-ig

Tíz év óta először jelentkezik átfogó kiállítással az Egyesült Királyságban Jeff Koons. Legutóbb a kortárs művészet egyik itteni fellegvárában, a Hyde Park-i Serpentine Galleryben, a néhai Diana walesi hercegnő egyik kedvenc intézményében mutatkozott be. Most az oxfordi egyetem 1683-ban alapított, elsősorban antik kincseiről híres múzeumában, az Ashmolean-ben látható, amit a “világ legrégebbi nyilvános múzeumaként” tartanak számon. Valószínűleg éppen ez a címke kelthette fel a 64 éves sztárművész fantáziáját, amikor felajánlotta, hogy elhozza az ódon egyetemi városba saját válogatását és személyesen vesz részt a tárlat rendezésében is. Könnyen lehet, hogy az állandó kiállításaira ingyenes belépést biztosító gyűjtemény tíz évvel ezelőtt II. Erzsébet által felavatott új szárnyában megtekinthető Koons-show a múzeum eddigi legnagyobb kasszasikerének bizonyul majd.

Jeff Koons: Ushering in Banality, 1988, színezett fa, 96,5 x 157,5 x 76,2 cm, magángyűjtemény, © Jeff Koons

Koons itteni megjelenésének van egy érdekes háttértörténete. 2017-ben az Oxfordi Egyetem – egykori professzoráról, Edgar Windről elnevezett – művészettörténeti társasága tiszteletbeli tagsággal kínálta meg a művészt, amit ő örömmel elfogadott, sőt egy előadással összekötve személyesen vette át az elismerést. Oxfordi látogatása során felkereste az Ashmolean Múzeumot és felsőfokú jelzőkkel nyilatkozott róla. Ezt követte a kiállítás tető alá hozásának visszautasíthatatlan ajánlata. Jeff Koons oldalán a Royal Academy of Arts korábbi művészeti vezetője, Norman Rosenthal töltötte be a vendég-kurátori szerepet, akinek kapcsolata a művésszel hosszabb múltra tekint vissza; néhány éve megjelentetett egy Koons-szal folytatott beszélgetéseit tartalmazó vaskos könyvet is.

A kiállítás három tágas termében összesen tizenhét, többnyire rendkívül méretes alkotás szerepel, közülük tizennégy most először látható a szigetországban. A szenzációszámba menő kiállításról hiányoznak viszont olyan szenzációs művek, mint a Balloon Dog változatai, melyek közül az Orange 2013-ban 58,4 millió dollárral új aukciós világrekordot állított fel az élő művészek kategóriájában. Ezt az eredményt éppen pár héttel az oxfordi megnyitó előtt szárnyalta csak túl David Hockney, amikor, mint megírtuk, az Egy művész portréja (Medence két alakkal) című vászna 90,3 millió dollárért cserélt gazdát a Christie’s New York-i árverésén.

Jeff Koons: Balloon Venus (Magenta), 2008-2012, tükörfényes rozsdamentes acél, transzparens színes bevonattal, 259,1 x 121,9 x 127 cm, © Jeff Koons, fotó: Marc Domage, az Almine Rech Gallery jóvoltából

Jeff Koons szinte minden jelentősebb korszakából hozott jellegzetes műveket a tárlatra. Magyar újságíróként persze hiányoltam, hogy az amerikai képzőművész nem idézte fel első felesége és Ludwig fiának édesanyja, Staller Ilona, Cicciolina, magyar-olasz pornósztár és egykori parlamenti képviselő emlékét a Made in Heaven szériáját reprezentáló plasztikával. Az összeállítás első darabjai az 1980-as évek terméséből adnak ízelítőt. Ekkor robbant be Koons a köztudatba, munkáiban kész, kommersz és giccses tárgyak felhasználásával, művészi értékké feltupírozásának kísérletével. Az első darab, amivel megismerkedünk, a vízzel megtöltött vitrinben felfüggesztett kosárlabda, hivatalos elnevezéssel: One Ball Total Equilibrium Tank (Spalding Dr. J 241 Series), melynek elkészítéséhez Koons a Nobel-díjas fizikus, Richard Feynman szaktudását is igénybe vette. Közelében a három évvel későbbi, 1988-as, Ushering in Banalitysorozat egyik meghökkentő darabja kapott helyet. Ebben a „best of Koons” galériában találkozunk még az állatokat ábrázoló, rozsdamentes acélból készült gigantikus luftballon-szobrok egyikével, Rabbit nyuszival is.

Jeff Koons: Antiquity 2 (Dots), 2009-20012, olaj, vászon, 259,1 x 350,5 cm, a művész gyűjteménye, © Jeff Koons

A következő teremig megtett néhány lépéssel több mint húsz évet ugrunk előre. 2009 után az amerikai giccs-bajnok az Antiquity címkét viselő méretes alkotásaival az ókori és a modern művészet ötvözésére tesz ambiciózus kísérletet. Fénypontnak alighanem az eredetiben parányi, Koons olvasatában gigantikusra nőtt termékenységi jelkép, a Willendorfi Vénusz, a Balloon Venus (Magenta) tekinthető. Az alkotó végtelen önbizalmát jelzi, hogy saját ízléséhez igazítja a 11 centiméteres őskőkorszaki szobrocskát, az egyik legrégebbi ismert műtárgyat. A kiállítást amúgy is erős szkepticizmussal fogadó brit kritikusok különösen elutasítóak a négy hatalmas Antikvitás-vászonnal szemben. Az egyik ilyen fotorealista festményen Gretchen Mol színésznő és modell látható Bettie Page, a korát megelőző amerikai szexszimbólum „szerepében”, gumidelfinen lovagolva, antik szobrokkal a háttérben.

Jeff Koons: Seated ballerina, 2010-15, tükörfényes rozsdamentes acél, transzparens színes bevonattal, 210,8 x 113,5 x 199,8 cm, a művész gyűjteménye, © Jeff Koons, fotó: Fredrik Nilsen, 2017, a Gagosian jóvoltából

Az utolsó terem a 2012 utáni The Gazing Ball vezérfonalat követi. Koons, illetve nagy valószínűséggel New York-i alkotóműhelyének hírek szerint fehér köpenyben dolgozó munkatársai kék üveggolyót helyeznek híres műalkotások másolataira úgy, hogy az a festményt vagy szobrot, a környezetet és a látogatókat egyaránt tükrözze, mintegy a mű részeivé téve őket. A „bámuló üveggolyók” az amerikai kertkultúra kedvelt darabjaivá váltak. Tiziano Diana és Akteon című, a londoni National Gallery-ben látható festményét Koons bámulatos pontossággal másolta le, nem elfelejtkezve az eredeti kép felületén látható kisebb repedésekről sem. A kék üveggolyó jobban érvényesül egy ugyancsak világszerte ismert, Michelangelo által különösen kedvelt szobortöredék, a Belvedere torzó másolatának vállán.

Jeff Koons: Gazing Ball (Titian Diana and Actaeon), 2014-15, olaj, vászon, üveg, alumínium, 173 x 188 x 37,5 cm, a művész gyűjteménye, © Jeff Koons, fotó: Tom Powell Imaging, a Gagosian jóvoltából

Jeff Koons oxfordi vendégszereplése mindkét fél számára haszonnal kecsegtet. A kortárs képzőművészet egyik közismert, de az utóbbi években népszerűségéből jócskán vesztett alakja számára komoly presztízs-értékkel bír, hogy nevét az Ashmolean Múzeummal együtt említik. Az oly sok más brit közgyűjteménnyel együtt takarékos üzemmódra kényszerülő intézménynek pedig jól jön mind a nemzetközi hírverés, mind a bejárata előtt ritkán látható hosszú sorok és a jegyeladásból származó bevétel.

Szerző: R. Hahn Veronika

A cikk 2019. március 4-én jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Javuló londoni esélyek: Bak Imre egyéni kiállítása a The Mayor Gallery-ben

Szerző: artportal

London egyik legpatinásabb, közel száz éve alapított galériájában ezekben a hetekben Bak Imre munkái láthatók. És ami a legjobb: ez már nem is igazán számít szenzációnak.

Imre Bak: Works 1967-81,
The Mayor Gallery, London, március 29-ig

Több mint két éve, Maurer Dórának a White Cube-ban rendezett nagyszabású kiállítása kapcsán hosszabb írásban foglalkoztunk a magyar neoavantgárd és kortárs művészet esélyeivel az európai műkereskedelem mindmáig legfontosabb központjában, Londonban. Az azóta eltelt idő igazolni látszik az akkori reményeket, de egyúttal azt is, hogy csodák nincsenek; a londoni “erőd” bástyáinak egyenkénti elfoglalása körültekintő és összehangolt lépéseket igényel, s gyümölcseit nem hozza meg egyik napról a másikra.

Most azonban egy fontos állomásról számolhatunk be, amit információink szerint még ebben az évben további, nem kevésbé jelentősek követnek: február 12-én a The Mayor Gallery-benmegnyílt a Bak Imre 1967 és 1981 között született munkáiból rendezett kiállítás. Az 1925-ben alapított, a brit főváros Mayfair kerületében közvetlenül a Royal Academy of Arts mögött található galériát egész története során a nyitottság jellemezte, a képviselt művészeti irányzatok vonatkozásában éppúgy, mint a művészkör földrajzi összetételét illetően is. Művészkörükben olyan világsztárok mint Sigmar Polke, Richard Hamilton, François Morellet, Otto Piene vagy a Párizsban élő Molnár Vera társaságában Bak Imre mellett Kovács Attila és Jovánovics György személyében két további magyar művészt is találunk, akiknek a galéria szintén szentelt már korábban egyéni tárlatot.

Bak Imre: Kompozíció, 1967, akril, vászon, 120 x 120 cm

Bak Imre mostani kiállítására katalógus is megjelent, aminek rangját tovább emeli, hogy abban napjaink első számú sztárkurátorának, Hans Ulrich Obristnak a művésszel készült interjúja is szerepel. A svájci, de főként Londonban, a Serpentine Galleries művészeti igazgatójaként dolgozó, emellett rendszeresen publikáló szakembernek akkora követői tábora van, hogy az interjú a kiállítás látogatóinál jóval szélesebb körhöz jut el.

A tárlaton az annak alcímében is jelzett másfél évtizedből összesen 11, a művészt képviselő acb Galéria által biztosított alkotás szerepel; nyolc, többségében színes, nagyméretű akrilfestmény és három kisméretű, papíralapú munka. Az akrilképek ára 100 ezer dollárnál kezdődik, a papíralapú műveket 10 ezer dollárért lehet megvásárolni.

Bak Imre a széles körű érdeklődés mellett lezajlott megnyitó másnapján az artportal tudósítójával folytatott beszélgetésen elmondta, hogy a kiállításra szóló felkérésnek nagy örömmel tett eleget, többek között azért is, mert Londonhoz felejthetetlen emlékek, meghatározó élmények kötik. Először 1964-ben, még a háromévenkénti 70 dolláros utazási valautakeretek időszakában járt a brit fővárosban. Ez volt első nyugati útja és egész életét befolyásolta az akkor még egyszerűen Tate-nek nevezett múzeumban megtekintett Az 54-64közötti évtized festészete és szobrászata című, az előző tíz évet átölelő kiállítás. Ebből a tárlatból,  a pop-art, hard edge és más progresszív irányzatok szellemében fogant munkákból merítette az egész pályafutását meghatározó inspirációkat.

Bak Imre: Kompozíció, 1970, akril, vászon, 130 x 130 cm

A most Londonban látható vásznak is a Tate-ben szerzett intenzív élményeket, hatásokat közvetítik, többek között a Sávok és a Fényes sorozatok egy-egy jellegzetes darabjával. Utóbbi érdekessége, hogy – Frank Stella nyomán – nem szabályos téglalap alakú. Címét az 1970-ben a Fényes Adolf Galériában rendezett, mára már ugyancsak legendásként emlegetett tárlatról kaphatta, amely a „tűrt” kategóriában, önköltséges alapon nyújtott ritka szereplési lehetőséget az avantgárd alkotóknak. Bak számára a mostani londoni kiállítás és a hasonló bemutatkozási lehetőségek azért érdekesek, mert örül látni, hogy  “ezek a munkák élik a maguk életét”. Ma már ez természetesnek tűnik, de keletkezésük idején még nem volt magától értetődő Bak Imrének és néhány alkotótársának az a törekvése, hogy “nemzetközi mércével összehasonlítható, helyüket külföldön is megálló” műveket hozzanak létre.

Bak Imre: Fényes, No 3., 1970, akril, vászon, 130 x 170 cm

E sorok írójának meglepetést okozott, amikor Bak Imre kifejtette, hogy a rendszerváltás előtti utolsó években bizonyos vonatkozásban könnyebb volt a magyar képzőművészek külföldi megjelenése. A nyolcvanas években a Műcsarnok egy nemzetközi hálózat részeként fontos bel- és külföldi nemzetközi kiállításokba vonta be a magyar művészeket és segítette élénk kapcsolataik kialakítását. Bak nemzetközi ismertségéhez és elismertségéhez jelentősen hozzájárult, hogy Birkás Ákos, Kelemen Károly és Nádler István társaságában részt vehetett az 1986-os Velencei Biennálén. 1990 után, mint mondta, visszaesés következett be, a Néray Katalint követő Műcsarnok-igazgatók nem tudták folytatni a külföldi csereprogramot. Szerencsére az utazási lehetőségek javultak, és a rendszerváltást követően létrejött kereskedelmi galériák képviseleti tevékenysége is sokat segített a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Ennek köszönhetően adhatta fel Bak Imre 1992-ben oktatói munkáját az Iparművészeti Főiskolán és szentelhette idejét teljesen a festészetnek.

A művész az artportal-nak arról is beszélt, nehezen tudja megítélni, hogyan alakul a továbbiakban a nemzetközi műkereskedelem, ezen belül például a nagy aukciósházak érdeklődése Közép-Kelet-Európa iránt. Úgy érzi, “mára sikerült megszüntetni az előítéleteket és köztudottá vált, hogy a vasfüggöny mögött is jöttek létre jelentős munkák. A mai globalizált világban viszont érdektelenné vált, honnan érkezik az érték”. Amint azt egyébként korábbi tapasztalatok is igazolják – például Keserű Ilona múlt év tavaszi kiállítása a The Mayor-hez közeli Stephen Friedman Gallery-ben –, a korábban kevésbé ismert, a 60-as, 70-es években keletkezett műveket “fedezik fel újra” a magángalériákban. Meglepetést okoznak azok a művészek, akiken korábban “átnéztek”. E tendenciára jó példa, hogy az acb Galéria Bak Imre szóló show-jával kap standot az április végi Art Brussels vásár éppen Rediscovery-nek, azaz Újrafelfedezésnek nevezett szekciójában, mely az absztrakt geometrikus művészet 1917 és 1987 közötti évtizedeit eleveníti fel.

Bak Imre: Fekete és fehér No. X., 1981, akril, vászon, 150 x 150 cm

Ha az idén 80 esztendős Bak Imrét kicsit fárasztják is az utazások, munkái nemzetközi körforgása ötvenéves erőfeszítéseinek visszaigazolását jelenti. S ha már az évfordulóknál tartunk, Bak megemlítette a Ludwig Múzeum napokban megnyílt Iparterv 50+ című kiállítását is, mely az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában 1968-ban és 1969-ben Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében az „aczéli kultúrpolitika ellenszelében” tizenegy akkor fiatal képzőművész, köztük Bak, Konkoly Gyula, Lakner László részvételével szerveződött csoportos bemutatkozásról emlékezik meg.

Kerek születésnapja felé közeledve Bak Imre hálás az alkalomra egyébként méltó retrospektív tárlattal készülő acb-nek, csakúgy mint a néhány évvel korábbi londoni kiállítását tető alá hozott Carl Kostyal és a mostani showt jegyző The Mayor galériáknak, hogy leveszik válláról az értékesítési-üzleti-szervezési feladatokat, így továbbra is kizárólag alkotó tevékenységére koncentrálhat.

Írásunk reprodukcióit a The Mayor Gallery, London bocsájtotta rendelkezésünkre.

Szerző: R. Hahn Veronika

A cikk 2019. február 18-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Antik and Art Budapest: a Millenárison indul újra!

Szerző: admin

Több mint 10 éves kihagyás után Antik and Art Budapest néven újjáéled a nagysikerű Antik Enteriőr kiállítás és vásár. Március 21-24. között a magyar műtárgypiac legnevesebb szereplői képviseltetik magukat a rendezvényen, ahol egyedi anyaggal várják az amatőr és profi érdeklődőket. A szervezők célja egyrészt, hogy minőségi kikapcsolódást, élményt nyújtsanak a látogatóknak, másrészt felvállaltak egy edukációs küldetést is: műkedvelőket és kereskedőket közelebb hozni egymáshoz, a műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére felhívni a figyelmet.

Azt, hogy mennyire hiánypótló rendezvényről van szó, bizonyítja, hogy már az első hívó szóra csatlakoztak a magyar és nemzetközi műtárgy piacon elismert galériák, aukciósházak, kereskedők. Persze ehhez kellett egy alap, amit mi még 1994-ben megteremtettünk az első Antik Enteriőr kiállítással, és több mint 10 évig hatalmas érdeklődés mellet szerveztük meg évről-évre. Hagyományteremtő céllal élesztjük újjá a rendezvényünket, egy nagyon gazdag és változatos tematikával készülünk” – foglalta össze az esemény hátterét Tausz Ádám, az eseményt szervező Antik and Art Budapest tulajdonosa, ötletgazda.

Bútor; csillár; ékszer; festmény; grafika; numizmatika; óra; papír-régiség; porcelán és kerámia; ritkaság-szőnyeg; textíliák; vallási tárgyak – mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő területet. A kiállítóktól lehet szakmai tanácsot is kérni, vagy ingyenes érték-; illetve ékszerbecslést is igénybe lehet venni.

A rendezvény szakmai programját Serfőző Krisztina kulturális rendezvényszervező állította össze. A rendezvény ideje alatt, délelőtt és délután a műpiacot érintő, ingyenes előadások lesznek. Mindegyik előadás különböző tematikára épül neves szaktekintélyek tolmácsolásában. Előadást tart többek közt: Virág Judit és Kelen Anna művészettörténész; Körmendi Anna ügyvéd; Zakariás Fruzsina – BÁV Zrt. vezérigazgató; Makláry Kálmán festő-grafikus; Rockenbauer Zoltán etnológus-művészettörténész; Barki Gergely művészettörténész; Ferenczy Bálint művészettörténész. Ízelítő a tervezett tematika kínálatából: Művészetet online? Van-e itthon létjogosultsága az online vásárlásnak, és mire jó az online felület; Az esztétika bűvöletében; A kubizmus; Kincsvadászat; Hamisítás; Trendek az aukciós piac bűvöletében; Antik szőnyegek; Sotheby’s az álom…

A kiállítás és vásár kiemelt partnere a CIB Bank. A pénzintézet PR és marketingkommunikációs vezetője, Szinai Ádám elmondta: „A CIB Bank hagyományosan elkötelezett a művészetek, azon belül kiemelten a képzőművészet iránt. Büszkék vagyunk rá, hogy kiemelt partnerként újra csatlakozhattunk egy olyan nagy múltra visszatekintő rendezvényhez, mint az Antik and Art Budapest, amelynek elődje éveken keresztül szintén a bankcsoport támogatásával valósult meg.”

A helyszínen működik majd egy olasz jellegű étterem, és egy „bor és kávé bár” is – a kicsiket pedig ingyenes játszóház, és kézműves foglalkozások várják, amíg a felnőttek nézelődnek. De lesznek pihenősarkok is, ahol lehet olvasni, vagy éppen kötetlenül beszélgetni egy kiállítóval.

Még több információ, jegyárak: http://antikandartbudapest.com/kiallitok/

https://www.facebook.com/AntikAndArt/

Sajtókapcsolat: Jani Kinga kinga.jani@artvertisingpr.hu+36304174124

Változtatás és siker – WestLicht és Leitz Photographica Auction, Bécs

Szerző: A Mű

Tavalynovember végénrendezte a WestLicht Bécsben a 18. régifénykép-árverését, ahol 201 tételre vártak vevőket. Peter Coelnnek, a galériaés árverezőház résztulajdonosának több évtizedes tevékenységéről már beszámoltunka Műértő 2004. áprilisi, az OstLicht megnyitásáról pedig a Műértő 2012. szeptemberi számában. A fényképaukcióelőtt három nappal viszont a WestLicht 33. régifényképezőgép-árverése 555 tételének kikiáltása előtt Peter Coeln helyett már Matthias Harsch, a Leica Camera AG igazgatótanácsának elnöke és Alexander Sedlak, a Leica Camera Austria ügyvezető igazgatója lépett a pulpitusra. Bejelentették: a WestLicht új tulajdonosai a gyáralapító Leitz család nevét akarják a figyelem középpontjába állítani, ezért a 34. árverést már az 52 ezer lakosú németországi kisvárosban, Wetzlarban tartják majd meg, Leitz Photographica Auction néven a Leica gyárépületében. Ahelyszín nem teljesen új, hiszen a Leica megtervezésének centenáriumán már sor került itt egy száztételes WestLicht-árverésre, amelyről a Műértő 2014. júniusi számában jelent meg tudósítás.

A régifényképezőgép-árverésen a legtöbbet, 156 ezer eurót a francia fotós-újságíró, Gerard Bois (1943–2018) által használt és 1957-ben gyártott, gyorstovábbítós MP Leicáért kellett kifizetni. Az első sorozatból származó, még Anastigmat objektíves 1925-ös Leica I-es 120 ezer euróba került. Errol Flynnhollywoodifilmszínész fiának, Sean Flynn-nek (1941–1971) haditudósítóként használt fekete Leica M2-ese 72 ezer euróért került új tulajdonoshoz. A svéd hadsereg megrendelésére 1956-ban száz darab fekete Leica III f-et gyártottak, amelyekből csak néhány példány maradt meg olyan jó állapotban, mint a most elárverezett és 48 ezer euróért elkelt darab.

Egy 1934-ben forgalomba hozott 2,7-es fényerejű, 3,5 cm-es gyújtótávolságú Meyer Makro Plasmat objektív 33600 eurót ért meg vevőjének. Mind az önkioldóval kiegészített, 1940-es IIIc Leica, mind az 1,5-ös fényerejű, 75 mm-es Meyer Kino Plasmat portréobjektív 31200 eurón cserélt gazdát.

Mihályi József prototípusú fényképezőgépe közelről

Budapesten jelent meg 1997-ben az a magyar fotóipari tervezők életrajzát tartalmazó könyv, amely az Egyesült Államokba kivándorolt és ott komoly karriert befutott Mihályi József (1889–1978) munkásságát ismertette. Mihályi azért nevezhető a magyar származású mérnökök közül az egyik legfontosabbnak, mert a Kodak gyár főkonstruktőreként közel 200 szabadalmat jelentetettbe, amelyek 17 általa tervezett fényképezőgépbe épültek be. Ezek között nagy példányszámban forgalmazott, viszonylag olcsó és rendkívül bonyolult felépítésű, még a hivatásos felhasználókat is komoly kihívás elé állító kamerák is találhatók. Mihályi 1930-as évek végi tervezésének, a cserélhető filmmagazinos, kisfilmes Ektra fényképezőgépnek továbbfejlesztett változata prototípusban maradt, így az Ektra II-est kevesen láthatták és vehették kézbe. Akik viszont részt vettek a WestLicht-Leitz Photographica árverésén, ezúttal ezt megtehették, és konstatálhatták, hogy a kamerának a Bécsben kalapács alá került példányába mégsem épült be Mihályi 2.135.984-es számú, 1938. november 8-i szabadalma, amely a rugómotoros filmtovábbításra vonatkozott. Ez persze nem zavarta a licitálókat, akik a 36 ezer eurós leütéssel a Kodak Ektra II-t a legdrágább magyar tervezésű fényképezőgéppé avatták.

Még nagyobb magyar sikert hozott a régi fényképek árverése. Ezen még az alapító, Peter Coeln fogadta munkatársaival a telefonos liciteket, míg leányai Nikolaus Schauerhuber árverésvezetőt segítették. Az 1951-es születésű Julian Schnabel Hermann Nitscht ábrázoló portréja 12 ezer eurót, August Sander (1876–1964) egy műkereskedőről készített fotója és Jaroslav Rössler (1902–1990) talányos fotómontázsa egyaránt 11400 eurót ért. Henri Cartier-Bresson híres, tócsát átugró férfit megörökítő 1933-as pillanatfelvételéért 48 ezer eurót adtak, míg Robert Frank párizsi zsánerképéért 20400 eurót kellett fizetni.

Peter Coeln az árverés előtt azt mondta nekem, hogy 120 ezer eurót vár az egyik tételért. Szavait azért fogadtam figyelemmel, mert azok a magyar származású Robert Capa (1913–1954) The Falling Soldier, Loyalist Militiaman at the Moment of Death, azaz a Milicista halála című riportfotójára vonatkoztak.Capa felvétele – reprodukciók révén – a fotótörténet egyik legismertebb riportképévé vált. Az Akadémiai Kiadó 1963-as Fotólexikonában is megjelent felvétel negatívja jelenleg lappang, így a szakemberek még adósak annak elemzésével. Az ikonikus fotót általában egy talán nem is azonosítható eredeti nagyítás reprodukciója alapján teszik közzé, ami nem zavaró, mert mindenki a kép tárgyát, és nem az azt hordozó papírdarabot nézi-figyeli és értelmezi.

Fontos viszont minden – korabelinek mondható – nagyítás lehetőség szerinti alapos vizsgálata. A bécsi árverésen szereplő, viszonylag kis méretű, 12,4×18,6 centiméteres képet a madridi Museo Reina Sofia laboratóriumában elemezték, és a szakemberek véleménye szerint a felhasznált fotópapírt 1936 és 1938 között gyártották. Capa felvétele 1936. szeptember 5-én készült a golyótól eltalált és mozdulat közben a földre zuhanó férfiról, a kép hátoldalán pedig a Black Star nevű képügynökség bélyegzője látható, aminek akkor a magyar származású fotós dolgozott. Mindezek alapján a fotót korabeli nagyításnak, idegen szóval vintage printnek lehet tekinteni. E tény közrejátszott abban, hogy a 60 ezer eurós kikiáltási árat a leütés összege megtöbbszörözte, mivel a tétel 144 ezer euró megfizetése után került új tulajdonosához. Robert Capa alkotásainak értéke megkezdte tehát a felzárkózást a hat számjegyű aukciós összegeket elérő Moholy Nagy László munkáihoz.

A fotó egy másik, dr. Saul Unter gyűjteményéből való példánya egyébként 2018. április 9-én New Yorkban, a Phillips árverésén162500 dollárért kelt el. A Bécsben aukcionáltnál nagyobb, 27×33,7 cm-es példányra azonban kissé másképp kell tekintenünk, mert a TimeLife archívumából származó és hátoldalán tucatnyi korábbi megjelenést dokumentáló bélyegzőt viselő nagyítás tulajdonképpen nyomdai eredeti. A számos folyóiratban, könyvben megjelentetett fotót ugyanis az első felhasználás előtt airbrush technikájú festék-szóró pisztolyos retusnak vetették alá. A kép felső, felhős eget ábrázoló, kissé foltos részét gondos kezek festékkel retusálták egyenletesebb felületűvé.

Ez a sokszorosítási technológiában a maga korában bevett eljárás idegen a fotóműtárgy fogalmától, mert a zselatinos ezüsttel fényérzékennyé tett (fotó)papír másképp „öregszik”, mint a rávitt festékréteg. Ám akorábbi felhasználások jelzései miatt a retusált kép a fotóriport történetének is része. Ez a tény és az, hogy A milicista halálának korabeli nagyításaiból világszerte mindössze két-három példány található közgyűjteményekben, szerepet játszhatott a New Yorkban elért leütési árban.

A szakemberek nem a kép témáját nézik, hanem annak a fotó mindkét oldalán történő mikroszkopikus szintű megjelenési módját tanulmányozzák. A hihetetlenül magas árak miatt viszont félő, hogy Capa korabeli nagyításainak egy laboratóriumban egyszerre történő műszeres vizsgálata mind több nehézségbe ütközik majd.

Szerző: Fejér Zoltán