A globális képzőművészeti színtéren az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye a nők munkáira fordított figyelem látványos erősödése. Ebben a folyamatban a múzeumoké a vezető szerep, melyek nemegyszer gyűjteményük egyes darabjainak értékesítésével teremtenek forrást a korábbi aránytalanságok enyhítését szolgáló új beszerzésekhez. A legjobb példával talán a jelenleg éppen Maurer Dóra szóló show-jának is helyet adó londoni Tate Modern jár az élen. Az elmúlt 12 hónapban Joan Jonas, Anni Albers, Dorothea Tanning és Natalja Goncsarova egyéni kiállításait rendezték meg, jövőre pedig Lynette Yiadom-Boakye, Paula Rego, Magdalena Abakanowicz, Maria Bartuszová és Haegue Yang tárlatai következnek. Mindez a műgyűjtők vásárlói döntéseire is komoly hatással van.
Az árverési statisztikák egyértelműen a nők iránti érdeklődés erősödéséről tanúskodnak. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a közkedvelt sztárok csúcsmunkái hiánycikké váltak a piacon, a gyűjtőknek újakat kell felfedezniük. Ezért most nagyon úgy tűnik, befektetési értelemben is jól jártak azok, akik már korábban bizalmat szavaztak a női alkotóknak. Érdekes elemzést hozott ugyanis nyilvánosságra a napokban a két egyetemi tanár által alapított, 2016-ban a Sotheby’s tulajdonába került Mei Moses. Az ő indexük az aukciós piacra visszakerülő műtárgyak korábbi és mostani eladási árát hasonlítja össze, jól nyomon követhetővé téve egyes művészek – vagy művészek különböző kritériumok alapján kiválasztott csoportjai, jelen esetben a nők – keresettségének alakulását. A cég ezúttal a 2012 és 2018 között az aukciós piacra visszakerült, azaz másodszor is felbukkant művek sorsának alakulását elemezte, külön-külön kiszámolva az árváltozás mértékét a közel 8 és fél ezer férfi alkotó több mint 55 ezer, illetve a csaknem 500 nőművész közel 2 és fél ezer alkotására. (Az aránytalanság nem véletlen: a piacot továbbra is a férfi alkotók dominálják, az Art Basel – UBS Global Art Market Report szerint 2018-ban a tételek 92, a forgalom 95 százaléka kapcsolható hozzájuk.) Az eredmény meglehetősen váratlannak bizonyult: míg a férfi alkotók esetében a művek átlagosan 8,3 százalékos áremelkedést értek el, addig a nők munkáiért 72,9 százalékkal fizettek többet, mint korábbi árverési szereplésükkor. A 2012-t megelőző fél évszázadban a férfi és a női alkotók által elért „hozamok” nagyjából azonos szinten voltak. A legdinamikusabb, 87,7 százalékos árfejlődést a nők piacának túlnyomó részét kitevő kortárs kategória hozta, de még a többi korszak 30,7 százalékos árnövekedése is jóval átlag feletti. A vizsgált időszakban megdőlt a nők globális árrekordja – ezt még 2014-ben állította fel Georgia O’Keeffe Jimson Weed/White Flower No. 1című festményének 44,4 millió dolláros árával –, majd tavaly az élő nőművészek rekordja is, amely most a brit Jenny Saville Propped (Támaszkodva) című, 9,5 millió fontért elkelt művéhez kötődik. A legnagyobb összforgalmat a számos műfajban alkotó japán Yayoi Kusama érte el, akitől tavaly már 707 munkát vásároltak, több mint 100 millió dollárért. Kusama 2012-ben még csak a 87. volt a művészek eladási listáján, tavaly már a 22. Igen figyelemreméltó eredményeket értek el az amerikai absztrakt expresszionizmus női sztárjai, Joan Mitchell, Helen Frankenthaler és Lee Krasner – Mitchell és Krasner már a tízmillió dolláros küszöböt is átlépte. Bennük a megfigyelők az alig elérhetővé vált Jackson Pollockkal és Willem de Kooninggal szemben látnak vonzó gyűjtői-befektetői alternatívát, és ugyanez a helyzet a Henry Moore árnyékából „kiszabadított” brit Barbara Hepworth esetében is.
Lee Krasner: The Eye is the First Circle,1960 olaj, vászon A Sotheby’s jóvoltából
Az árakban még mindig nagyon komoly fejlődési potenciál van – elég, ha O’Keeffe 44 millió dollárját szembeállítjuk, ha nem is Leonardo 450 milliójával, de Picasso Algíri nők című művének közel 180 milliójával, vagy Saville 9,5 millió fontját Jeff Koons, a jelenlegi legdrágább élő művész 91 millió dollárjával. A „felzárkózás” egyelőre idén is folytatódni látszik – ráadásul egy olyan piaci környezetben, ahol a globális aukciós forgalom az előző évhez képest közel 20 százalékot esett vissza. Kiemelkedő eredménynek számít például a Louise Bourgeois egyik pók-szobráért májusban New Yorkban kifizetett 32 millió dollár. A kortársak mellett valamelyest élénkül a XVIII–XIX. századi női alkotók piaca is: a francia Élisabeth Vigée-Lebrun például 7,1 millió dollárral, a svájci–osztrák Angelika Kauffmann 915 ezer dollárral ért el új rekordot. Persze a nőművészek között is vannak olyanok, akiknek a művei nem bizonyultak jó befektetésnek. A francia Marie Laurencin kissé szirupos festményei a nyolcvanas években rendkívüli keresettségnek örvendtek Japánban. A gazdasági válság idején ez a kereslet erősen visszaesett, amit az 1956-ban elhunyt művész piaca azóta sem tudott kiheverni.
Az idei legjobb árakat elért nők közül sokan olyan régiókból származnak – vagy ma is ott élnek –, melyekre egészen a közelmúltig jóval kevesebb figyelem irányult. Az etióp származású Julie Mehretu Black Ground című festménye például 5,6 millió dollárért kelt el, történetesen Hongkongban. A 104 éves, időskorában felfedezett kubai származású Carmen Herrera is 2,9 millió dolláros rekordárnál tart már, míg a mindössze 33 éves kínai Mi Qiaoming egyik új művéért Pekingben 1,7 millió dollárt adtak.
Az árverésen 354 tétel került kalapács alá és a műtárgyak 73%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 12 979 000 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 15 837 000 forint lett.
Az AXIOART LIVE szolgáltatásának köszönhetően 57 ember regisztrált online licitek leadása céljából, több mint 2 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukciónált tételek 17,7%-a került online licitálóhoz.
Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, közel 1,6 millió forint értékben, összesen 65 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az AXIOART oldalán leadott vételi megbízások 30%-a sikeres lett.
Dóczy József: Európa tekíntete című művének a kikiáltási ára 240 ezer forint volt, végül 310 ezer forintnál ütötték le a könyvet egy online licitálónál.
Élénk érdeklődés övezte Madách Imre: Az ember tragédiájaelső kiadását, ami a 300 ezer forintos kikiáltási ár után 470 ezer forintért lett egy licitálóé.
A Godot Galériát 1999-ben alapították és a kortárs magyar képzőművészeti szcéna olyan ismert alkotóival dolgozik együtt, mint Bukta Imre, drMáriás, feLugossy László, Gaál József, Nagy Krisztina x-T, Szikora Tamás és Ujházi Péter. A Godot Galéria fennállásának 20. évfordulója alkalmából, tevékenységi körét kitágítva a magyar képzőművészeti élet újabb színfoltjaként hozta létre a Godot Kortárs Művészeti Intézetet (Godot Instutute of Contemporary Art – Godot I.C.A.) 2019-ben. Az Óbuda szívében, a Goldberger gyár történelmi helyszínén létesített, magánkezdeményezésre épülő kortárs képzőművészeti központ új kiállítási teret biztosít a művészek, kurátorok és az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt. A Godot I.C.A. hivatalos megnyitója egyben a 4. Godot Young Generation Art Fair megnyitó eseménye is lesz. Sáfár Zoltánnal a Godot brandről, a GICA létrehozásáról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.
Mesélnél nekem a Godot Galéria, a Godot I.C.A. és a Godot Art Fair kapcsolatáról? A Godot Galéria művészei milyen formában fognak megjelenni a Godot Kortárs Művészet Intézetben? Az ő kiállításaik a Bartók Béla úton vagy már az új helyszínen, a Fényes Adolf utcában lesznek?
S.Z.: Nem adekvát az átjárás. Ez egy nagyon nagy tér, ezért más típusú kiállítások számára alkalmas. Nem úgy épül fel a rendszer, hogy egy művészünk kitalálja szeretne itt kiállítást és rögtön meg is valósítjuk. Irtózatosan nagy munka ezt a 700 négyzetméteres csarnok teret megtölteni, nem beszélve az Intézethez tartozó négyszintes épületi egységről. Nem lehet úgy gondolkozni, hogy akkor Bukta Imrének rögtön itt lesz kiállítása. Egyébként nagyon szeretnénk, ha lenne. Ahogy azt is szeretnénk, ha Nagy Krisztának, drMárisának, Gaál Józsefnek, feLugossynak, Szikora Tamásnak vagy Ujházi Péterek hozna létre itt óriás tárlatot.
De mivel a Godot I.C.A. összterülete nagyon nagy, ezért teljesen más a dinamikája, mint egy kisebb alapterületű galériának.
Hogyan képzelitek el az Intézet fenntartását?
S.Z.: Mivel üzleti alapon szeretnénk megvalósítani ennek az intézménynek a működését, ezért különösen fontos, hogy elsőrangú kiállításokat hozzunk létre és az emberek akarjanak rá jegyet vásárolni. A kiállításokat nemcsak nagyon jól kell megrendeznünk és költségelnünk, hanem úgy kell narrálnunk és hirdetnünk, hogy arra tömegek jöjjenek el. Nagyon fontos, hogy szexi legyen a kortárs. Szeressenek az emberek közelebb kerülni ehhez az egészhez, amit egy galériával egyébként nagyon nehéz megcsinálni.
A belépőjegyek az üzleti tervünk egyik lába, a másik a rendezvények befogadása, amivel az üzemeltetést biztosítjuk. További ötleteink is vannak arra, hogyan tudjuk üzemképessé tenni a helyet. Mi alulról építkezünk. Az alaphelyzet egy magán intézmény esetében nem úgy áll fel, hogy rengeteg pénzből gazdálkodhatunk, amit ideöntenek nekünk és csinálnunk kell egy múzeumot vagy valamit, hanem organikusan, lépésről lépésre kell felépítenünk.
Szándékosan használjátok a Godot nevet az Intézet és az Art Fair esetén is?
S.Z.: Amikor elterveztük az Intézetet, még nem találtunk nevet neki. Helyspecifikusan akartuk elnevezni és itt volt a Goldberger gyár. Gondoltuk ez nagyon jó topik és lehetne beszélni arról, hogy milyen csoda volt itt 100 évvel ezelőtt. Lehetne emlékezni, egy kicsit, foglalkozni a Goldberger gyárral és lehetne kiállítást csinálni hozzá. De a sors szerencsésen vagy szerencsétlenül úgy hozta, hogy ez nem valósulhatott meg. A Goldberger leszármazott, az egyébként zseniális fotóművész Sacha Goldberger végül nem szerette volna, ha ezt a nevet használjuk.
Szeretem ezeket a szerencsétlen véletleneket, amiből végül is valami jó születik. A Godot 20 éve jelen van, már nagyon sokan ismerik és büszkék vagyunk rá.
A Godot I.C.A. honlapján a következő jellemzést találtam: „Budapest új, független kortárs művészeti élménycentruma”. Mesélnél a független és az élménycentrum szavakról?
S.Z.: Olyan hangzatos szavakat választottunk, amik megfelelnek a valóságnak. Függetlenek vagyunk, az intézetet a Godot Galéria hozta létre. Az osztatlan közös területet kölcsönökből vettük meg, az Intézetet a Godot kölcsönökből és a korábban említett forrásokból, a jegybevételből és a rendezvények befogadásából üzemelteti.
Azért élménycentrum, mert a kortárs képzőművészet a kultúra része és kulturális élményt nyújt. Ezt az egészet bizonyos értelemben szeretnénk megreformálni. Itthon nagyon kicsi a kortárs képzőművészet közönsége, borzasztó kevés embert vonz egy képzőművészetről szóló cikk. Ha kortársról van szó, akkor még kevesebbet. Szerintem Magyarországon maximum 50.000 embert tudunk elérni jelenleg és ezt nagyon keveslem. Nem tudom, hogy mennek az üzleti, politikai vagy mém cikkek, de nyilván sokkal jobban. Az, hogy menyire nem érint és nem érdekel senkit a kortárs képzőművészet szerintem tragikus. Közben 20 éve ugyanazt hallgatom és ugyanaz történik: mindenki ragaszkodik a nyugat-európai formákhoz és másolt megoldásokat alkalmaz, senki nem próbálkozik meg egy új úttal.
Nekünk el kellett döntenünk, hogy a Godot Galéria vagy külföldre megy és befektet évi 10-20 millió forintot abba, hogy eljusson évente egy-két jó vásárra, vagy itthon próbál meg létrehozni valami újat. Az első utat költségesnek és eredménytelennek gondoltuk. Itthon meg annyi teendő van, hogy azt gondoltuk, ha ezt a 10-20 millió forintot egy intézmény fenntartására költjük, akkor ezzel sokkal nagyobb hatást és sokkal nagyobb hasznot hajtunk mindenkinek. Mert itthon szerintem nagyon sok munka van, amit el kéne végezni, csak eddig máshogy próbálkoztak.
Hogy tervezitek felépíteni a támogató rendszert?
S.Z.: Készül a weboldalunkra egy támogatói oldal, a helyszínen QR kóddal fogjuk ezt kitenni. A támogatói oldalon leírjuk milyen feltételeknek kell megvalósulnia, hogy a Godot I.C.A.-t múzeumszerűen tudjuk üzemelni. Mi kell ahhoz, hogy a kiállításokat profin, gyorsan és olcsóbban tudjuk létrehozni. Jelenleg például szükségünk van emelőre, robotporszívóra, beléptető kapura és mobil falakra. Ha valamit beszerzünk, a weblapon közzé fogjuk tenni mennyi támogatásból valósult meg.
Többféle támogatást tervezünk egyébként. 2020-tól lesz egy klubtagság. A klubtagok előre megkapják a meghívókat, illetve minden kiállításunkra féláron juthatnak be. Szeretnénk, hogy legyenek visszatérő látogatóink, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a kortárs művészetért fizessenek is az emberek, mert hajlamosak vagyunk nem fizetni érte. Igen elkeserítő, ahogy a képzőművészekkel bánnak. Egy múzeumban nem kapnak honoráriumot, egy kávéházban, ahol kiállítanak ők csinálnak mindent. Ugyanez igaz a múzeumokra is, ahol olcsón, ingyen dolgoztatnak, mert nincs pénze a múzeumnak.
2019-ben kiírtatok egy pályázatot kurátorok, művészek és művészeti csoportosulások számára. A legjobb pályaművek 2-3 hónapos időszakos kiállítási lehetőséget kapnak. Mikortól lesznek láthatóak ezek a kiállítások a Godot I.C.A.-ban?
S.Z.: A pályázati kiírásban szerepel, hogy a 2020-tól 2025-ig tartó időszakra keresünk kiállítókat, 2 hónapos időszakos tárlatokra. A pályázatot Közép– és Kelet–Európába hirdettük meg és több mint 150 pályázat jött be. Ezek nem olyan pályázatok, hogy elég, ha 20 képet elküld a művész, hanem 3000-5000 karakterben be kellett mutatni a koncepciót, illetve látványtervet is kellett készíteni. Jött anyag Japánból és még Franciaországból is, pedig ezekbe az országokra nem is hirdettük meg a pályázatot. A beérkező pályaműveket nemrég kezdték el a kurátok átnézni. A 150-ből kevesebb, mint a fele magyar. Egy pályázatot átlagban 3-5 ember rak össze, nagyságrendileg 500 ember munkájáról van szó. Legkésőbb november végéig fogunk mindenkit értesíteni. A nagy siker miatt folytatása is lesz majd a pályázatnak.
A Godot Young Generation Art Fair-t milyen kiállítás követi?
S.Z.: Azúr Kinga szobrászművész kiállítása lesz október 25-én, ezt a Heti Betevő jótékonysági tárlata és aukciója követi. Ezután megkezdődik a rendezvényi és építési időszak. Márciusig zárva leszünk, ha minden jól megy addigra az átalakítások nagy részét meg tudjuk csinálni. Lesz új bejáratunk, kialakítjuk a raktárat illetve a két kisebb termet is befejezzük. A csarnok teren kívül van egy külön épületünk is, ami négyszer 100 négyzetméter és itt lesznek a projekt room-ok. Amikor óriás kiállítások lesznek itt, akkor az egész területet be lehet majd járni. Elég kalandos, a régi gyártelepnek van egy szűkülő csigalépcsője, fönt meg egy gyártelepi panoráma romokkal. Ebben a különálló épületben lesznek a műterem lakások is, a felső két szint nagyon alkalmas arra, hogy ott dolgozzon valaki. Ez akkor is hasznos lesz majd, ha külföldi művész vagy csapat jön kiállítani ide. Az installálás alatt fent tudnak dolgozni és aludni. Illetve a Rezidencia Program keretén belül ezt a teret odaadjuk olyan külföldi festőművésznek is, aki Magyarországra jön alkotni. Cserébe pedig egy magyar művész mehet ki külföldre festeni.
Miért kezdtétek el a Godot Young Generation Art Fair-t?
S.Z.: Ez lesz a 4. Godot Young Generation Art Fair, amit szervezünk. Az elő Art Fairnél már tudtuk, hogy szeretnénk egy olyan intézményt létrehozni, mint a Godot I.C.A. . A fiatalok bemutatása és képviselete elég korlátozott az országban. Az Art Fair tulajdonképpen az első kísérletünk volt. Azt feltételeztük, hogy az emberek boldogan vásárolnak kortárs műalkotást, ha nem a galériák ijesztő légkörében kell ezt megtenniük és nem bécsi áron.
Sokan le szoktak támadni, hogy mi történik akkor, ha kimegy Bécsbe ez a műalkotás, akkor nem lehet két áron eladni. Valóban nem, ha Bécsben van az alkotás onnantól kezdve van egy bécsi ára, de addig minek bécsi áron adni valamit, ami kint sem volt Bécsben. Magyarországon 1/3 fizetésért bécsi árakat diktálni nem reális.
Az Art Fair azért is jött létre, hogy bebizonyítsuk az emberek igenis akarnak kortárst vásárolni. És tényleg akarnak. Nincs alkudozás, az adás-vételi szerződés ki van nyomtatva az eladási árral, ha szeretné megvenni valaki elővesszük és aláírja.
A kortárs műtárgyak vásárlásánál én is érzek egy gátat az emberekben. Szerintem sokan érzik úgy, hogy azért a pénzért, amit rá tudna szánni semmi neki tetszőt nem kaphat.
S.Z.: Ez a lényeg. Én vállalkozó is vagyok. Nagyon sok ember, 150 ezer forintért dolgozik. Ha valaki egy hónapig dolgozik ezért a pénzért, akkor az miért olcsó? Aki jó módú és megtehetné, hogy több szászezer forintért vegyen alkotásokat az is érzi ezt és felmerül benne a kérdés, hogy miért adjon 400 ezer forintot egy frissen végzett 25 éves fiatal képéért. Ráadásul ők sem tudják, hogyan árazzák a képeiket, mert ezt sehol sem tanítják. Mi nem okokat keresünk arra, hogy miért ilyen rossz a képzőművészet helyzete ma Magyarországon, hanem próbálunk új megoldásokat találni ennek megreformálására. Ha valaki bemegy egy múzeumba megvásárolt jeggyel az ismert közegbe kerül, nem úgy, mint egy galériában. Itt nem kell műértőnek tűnni és műalkotást vásárolni. Van egy elképzelésünk, hogyan lehetne felfrissíteni a kortárst és ezt ultrahatékonyan próbáljuk megvalósítani. Lesz egy olyan alkalmazásunk, amivel be lehet fotózni az alkotást és megmondja az alkotó nevét, a mű címét, a legfontosabb adatokat és az árát is. Később ez lesz a múzeum guide egyébként.
Szándékos volt, hogy a Godot Young Generation Art Fair Art Fair egyidőben van az Art Market Budapesttel?
S.Z.: Természetesen. Meg is kerestem Ledényi Attilát, hogy szatellit vásárként jelen lennénk. Ő arra kért, hogy ne legyünk szatellit. A korábbi vásároknál a karácsony az egy jó kezdőidőpont volt. Ismertségben eljutottunk odáig, hogy már el tudjuk hagyni a decembert. Az október az Art Markettel pedig egy jó hónap. Jó nekünk is és jó a művészet látogatóinak is, ide még át lehet jönni és nézelődni. A karácsony egyébként is más felütést ad a vásároknak, nem magának vásárol ilyenkor az ember, hanem inkább ajándékot vesz.
Azt gondoljuk, hogy tőkét nem fog az állam nagyon beletolni a képzőművészetbe, azon kívül, hogy betont ad és különböző múzeumokat épít. Azt sem várhatjuk el, hogy a nagyon gazdag emberek hirtelen elkezdenek vásárolni és óriási gyűjteményt halmoznak fel főleg fiatalokból. Az a célunk, hogy a művészeknek ne kelljen elhagyniuk a pályát és ne kelljen támogatásért kuncsorogniuk, maga az eladás legyen a támogatás. Ha eladnak, akkor van pénzük ennivalóra és van kedvük alkotni. Ez egy nagyon egyszerű képlet és nagyon sok pénzt lehetne így behozni a képzőművészetbe.
Szokatlan újítás a Kinsky-palotában székelő árverezőháztól, hogy a tavaszi szezon végétől az őszközepi kezdetig, az „uborkaszezont” áthidalandó, nyári tárlatot rendez – természetesen értékesítéssel. A széles kínálati skála vegyes műtárgyaktól a szecesszión át a klasszikus avantgárd és kortárs képekig terjedt, a válogatott anyag ellenére egységesen mérsékelt árfekvésben, fix összegekkel.
A vegyes antikvitás kategóriában főként az üvegnemű dominált, némi Alt-Wien ezüsttel és meisseni porcelánnal. A katalógus borítójára a legdrágább tétel került: egy ecet és olaj tárolására készült, barokk fedeles-talpas kancsópár. A csiszolt, színtelen ólomüvegen aranyozás és égetett fekete vonalfestés látható. Az edények hasán a Dél-Csehországban és Alsó-Ausztriában egykor nagybirtokokkal rendelkező Philipp Siegmund von Dietrichstein birodalmi őrgróf ősi címere található a jellegzetes páros szőlőmetsző késsel, valamint második felesége – a nem kevésbé előkelő Dorothea Josefa Jankowsky von Wlaschin – szintén koronás címere sassal és mókussal. Az ovális mezőket barokk akantuszlevelek koszorúzzák, a keskeny oldalakon falusi utca képe parasztokkal, szarvas, madár, virág mustrákkal dekorálva. A műtárgy1716 táján készült a főúri pár lakodalmára, ám a hercegi rangra emelt férj még abban az évben meghalt – özvegye viszont 1742-ig élt. A 14 centiméter magas, 9000 euróért árult kancsók készítője a szignó szerint a sziléziai üvegműves-dinasztiából származó Ignaz Preissler volt, aki apjától tanulta a mesterséget, majd az inas- és vándorévek után Boroszlóban (ma Wroclaw) lakott, és főként az 1729-ben elhunyt, nemesi rangra emelt helyi jogtudor és műgyűjtő Ernst Benjamin von Löwenstädt számára dolgozott, de alkalmanként más megbízásokat is teljesített. Ritka kivétel volt abban a korban, hogy valaki használatra készült remekléseit aláírásával is hitelesítette, ami egyaránt vallott a mester szakmai rangjára és öntudatára. 1729-től haláláig Kronstadtban (Kunstát, Kelet-Csehország) dolgozott családjával, és Franz Karl von Liebsteinsky-Kolowrat birtokán saját üveghutájuk is volt. Itt készült 1730 táján azonos technikával egy másik kiállított dísztárgy is: a 6000 euróért kínált színtelen, metszett üveg, talpas pohárpárt ovális medálban Franz Norbert von Trauttmansdorff gróf és első felesége, Florence Josephe de Gavre grófné címere, monogramja, valamint egy gyümölcskosár korona, a hátoldalon pedig ázsiai nők koszorúja madarakkal, továbbá kalligrafikus ornamentika díszítik.
A kortárs katalógus címoldalán a 80 éves szlovén származású bécsi mester, Drago J. Prelog 2012-es Burka vörös-kék című egynégyzetméteres akril-vásznát emelték ki a szervezők, mely első pillantásra madárfészeknek vagy töviskoszorúnak is tűnhet. Prelog Jugoszláviában született, majd Felső-Stájerországban nőtt fel, 1958-tól a bécsi képzőművészeti akadémián tanult, majd később tanított. Róla nevezték el a „prelográfia” spaklival vékonyan felvitt akrilfestékes sablontechnikát, amely megannyi sokszorosított grafikai eljárással jól kombinálható. Prelog festészetben is kísérletező természete több helyütt tetten érhető változatos stílusán, mely a festékcsorgatástól az egyszerre két kézzel, festékes ecsettel végrehajtott, automatikus körözésekig terjed. Ez utóbbi technikával készült a Burka is, amely 7200 eurós árával listavezető a mezőnyben a Kinsky októberig tartó mustráján.
