Elmondjuk véleményünket és a legfontosabb szempontokat, hogy ne hibázzon!
Andy Warhol egyik leggyakrabban idézett mondata: „Pénzt csinálni művészet, dolgozni művészet, de a jó üzlet a legjobb művészet.” – Ez a gondolat szemléletesen illusztrálja, hogy a művészetnek nem csak a múzeumokban van helye. Az utóbbi évtizedekben egyre többen gondolnak úgy a műtárgyakra, mint potenciális befektetési eszközökre, sőt sokan vannak, akik pusztán befektetési eszközként érdeklődnek a művészet iránt, egyébként pedig hidegen hagyják őket a remekművek.
“Making money is art and working is art and good business is the best art.” – ANDY WARHOL. A Forbes jóvoltából
A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég brüsszeli Művészet és Befektetések elnevezésű osztályának 2016-os felmérése szerint a privátbankárok 36%-a szerint nő a gyűjteményekbe allokált vagyon a következő évtizedekben. A vagyonkezelők 78 %-a (2014-ben még csak 55%-a) szerint a műtárgyaknak helye van a vagyonkezelésben. A vagyonkezelők 48%-a szerint az ügyfelek nyomást gyakorolnak rájuk azzal kapcsolatban, hogy adjanak számukra művészeti befektetésekre vonatkozó tippeket. Ugyanakkor a gyűjtők 72%-a szenvedélyből vásárol, de vannak megtérülési elvárásaik is. A gyűjtők 64%-a (2014-ben még csak 47%-a) mondja, hogy a megvett műalkotás legyen jó befektetés is. E megállapítások mutatják, hogy a művészet, a műélvezet idealista megközelítését nyilvánvalóan leváltja a profánabb, profitközpontú szemlélet, a többség nem akar a műtárgyvásárlásai során rossz befektetést csinálni, sőt kifejezetten szem előtt tartja a megtérülést.
A Deloitte felmérése persze a műtárgypiac külföldi szereplőinek nyilatkozataira alapul, mindazonáltal leszögezhetjük, hogy nagyjából hasonlóak az elvárások a magyar gyűjtők, vásárlók részéről is, különösen a fiatalabb generáció köreiben. Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogyan lehet olyan műtárgyportfoliót összeállítani, amelybe biztonsággal fektethető a vagyon, és ezen felül pedig kielégítő értéknövekményt tud belátható időn belül termelni.
Az igény a befektetők részéről elsősorban a bankok, pénzügyi tanácsadó cégek privát banki szakembereinél jelentkezik, akik többnyire meglehetősen tapasztalatlanok és tanácstalanok műtárgypiaci kérdésekben, sőt a különböző tőke és pénzpiaci szabályok következtében jog szerint nem is igen adhatnak tanácsot művészeti befektetésekkel kapcsolatban, ezért együtt kell működniük a független műtárgypiaci szakemberekkel vagy a kereskedőkkel.
A Forbes jóvoltából
Cikksorozatunkban azt a célt tűztük ki, hogy körbejárjuk azon szempontokat, amelyeket mindenképpen érdemes figyelembe venni műtárgyvásárláskor, ha nem kizárólag a műélvezet, de a megtérülés is elvárás.
Vegyük sorra, mi kell általában a jó befektetéshez?
- Megfelelő minőségű termék nagy mennyiségben
- A kereslet – kínálat optimális aránya
- Likviditás
- Erősödő, kiszámítható, átlátható piac
Egy dolgot feltétlenül előre kell bocsájtanunk: a műtárgypiac sosem lesz tőkepiac, azt a fajta szabályozottságot, amelyet a pénzpiacokon elvárhatnak a befektetők, a műtárgypiac sosem fogja produkálni.
Nézzük, mit jelent a minőségi, nagy számú „termék” a művészeti piacon? Szemben a pénzügyi befektetési eszközökkel a műalkotások egyszeri, megismételhetetlen tárgyak, ezért nem reprodukálhatók, sokszorozhatók pusztán a befektetői igények kielégítése érdekében. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a műtárgypiacon forgó minőségi műalkotások száma korlátozott, ebből pedig következik a piac méreteinek, a kínálat behatároltsága. Ez olyan sajátossága a műtárgypiacnak, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha műtárgyakba szeretnénk befektetni. Praktikusan ez azt jelenti, hogy körültekintően, alapos szaktudás birtokában kell felkutatnunk a magas kvalitású festményeket, szobrokat vagy bármely érdeklődési körünkbe tartozó gyűjteményi darabot, mindez időigényes feladat, a témában való elmélyülést igényel vagy rá kell magunkat bízni egy képzett szakemberre.
Az optimális befektetés egyik tulajdonsága, hogy mobil, tehát például egy részvényt, kötvényt vagy egy ingatlant záros határidőn belül el tudunk adni, ha készpénzre van szükségünk. A műtárgypiac korlátozottan likvid, mindig figyelembe kell vennünk, hogy idény jellegű. Az értékesebb tárgyakat árveréseken érdemes árulni, viszont az árveréseket három blokkban tartják évente: tavasszal, ősszel, és karácsony körül – alkalmazkodnunk kell, ki kell várnunk ezeket az időpontokat. Sőt azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egy-egy műalkotást nem lehet rövid időn belül többször piacra dobni, mert ez a legtöbb esetben rontja a maximális vételár elérésének lehetőségét.
A piac átláthatóságának jelentősége mindig a műtárgypiaci elemzők kedvenc témája szokott lenni, nem hiába. Általában, ha befektetni szándékozunk akár a pénz- és tőkepiacokon, vagy esetleg az ingatlan piacon, megszoktuk, hogy meglehetősen pontos adatok, elemzések állnak rendelkezésünkre, amelyek alapján egzakt információk birtokában hozhatunk racionális döntéseket. Ezzel szemben a műtárgypiacon, annak sajátosságai következtében nem állnak rendelkezésünkre pontos számok. Eleve csupán az árverési eredmények, a leütési árak nyilvánosak, az aukción kívüli piac nagyságát, az ott zajló tranzakciókat csak becsülni lehet, hiszen a kereskedők többsége nem hozza nyilvánosságra bevételeit, e folyamatok nem transzparensek. Mindebből ismét az követezik, hogy vagy beleássuk magunkat a műtárgypiac eseményeibe, tanulmányozzuk a trendeket, tendenciákat vagy rábízzuk magunkat egy szakértőre. Természetesenaz intuíciók is fontosak, de a piacismeretet semmiképpen nem pótolja.
Cikksorozatunk következő részében bemutatjuk, hogy milyen forrásokból szerezhetünk pontos információkat, amelyek segítenek a helyes döntések meghozatalában, ha a műtárgyakat nem csak csodálni szeretnénk, de jó befektetéseket is szeretnénk csinálni.
Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!
Az események két évig a nyilvánosság megkerülésével zajlottak. Egyfelől a hatóságok meg akartak bizonyosodni arról, hogy a műtárgyak eredetiek, másfelől megpróbálták feltérképezni a tulajdonosokat. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Cornelius Gurlitt nyilatkozott a Der Spiegelnek: szerinte édesapja jogosan jutott a képekhez, ezért az augsburgi ügyészségnek elküldte a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat. A szakértő bizottság ekkor megállapította, hogy a gyűjtemény közel 500 műtárgya lopás vagy kikényszerített vásárlás útján jutott a családhoz. A jogi huzavonát látszólag 2014 februárjában sikerült megoldani, ekkor Cornelius Gurlitt megállapodást kötött a német állammal és Bajorországgal; hozzájárult, hogy a szakértői munkacsoport megvizsgálja az apjától származó művek hátterét; vállalta, hogy visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy azok örököseinek az összes olyan alkotást, amelyről megállapítható, hogy erőszakkal szerezték meg a nácik.