Latest Posts

A zöld ötven árnyalata – Matt és Liza Giles londoni otthona

Matt és Liza Giles igazi csapatjátékosok, londoni házuk átalakítása volt első “közös gyermekük”. Csalhatatlan stílusérzékük ékes bizonyítéka, hogy szinte az összes neves lakberendezéssel, dizájnnal foglalkozó folyóirat cikkezett családi fészkükről.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Matt és Liza Giles otthonát átjárja a nyugalom. Lágy fehérek, jellegzetes formák és zöld falak, zöld növények, zöld apró hímzések, zöld csempék és zöld bútorok teszik egységessé a teret. A házaspár ügyesen bánt a zölddel, mindenhol csak annyit használtak belőle, amennyi elengedhetetlen a frissesség és természetesség érzetéhez. A végeredmény: a London délkeleti részén található négyszintes, kettős előcsarnokú viktoriánus kori ház csak úgy ragyog!

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

A növények és a zöld dominanciája szépen kapcsolódik a kerthez, így a lakás utolsó zuga is harmonikus maradt.
Nem csoda, hogy jól sikerült az átalakítás, Matt ugyanis a Giles Pike Architects építészeti iroda alapítójaként otthonosan veszi a belsőépítészeti akadályokat,  Liza pedig szabadúszó stylisként és dizájnerként több évig dolgozott a Terence Conran mellett és a Designers Guild vállalatnál.
Egy ideig Liverpoolban éltek, majd visszatértek Londonba és hét éve vásárolták meg ezt a házat. A házaspár két gyermekével költözött ide, fontos volt számukra, hogy a fiúk úgy nőhessenek fel, hogy ne csak egy épületnek, hanem az otthonuknak tekintsék ezt a helyet.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

“Mindig is szerettem együtt dolgozni a férjemmel. Általában úgy kezdődik a közös munka, hogy megvacsorázunk, kitöltünk egy pohár vörösbort, Matt fog egy vázlatkönyvet és elkezdünk ötletelni. A férjem elsősorban a letisztult, modern darabokat kedveli, míg én szeretem a vintage tárgyakat, az ipari hangulatú bútorokat és a francia régiségeket. Ha kettőnk elképzelését kombináljuk, pedig ez lesz az eredmény!” – mondta Liza.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

“Korábban egy tipikus londoni házban éltünk és a vertikalitás határozta meg az életünket. Arra emlékszem, hogy egész nap csak fel – le szaladgáltunk a lépcsőkön… De ez a ház megváltoztatott mindent! Hiába van az alagsorral együtt négy emelet, a két előtér miatt horizontális a mozgásunk. El sem tudom mesélni a különbséget, főleg úgy, hogy van két gyerekünk, akik után folyton rohanni kell!”

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

A ház az 1880-as években épült, egy egyházi iskola tanárlakásait és tantermeket rendeztek be az épületben. Mire Matt és Liza megvette a házat, addigra az összes finomság eltűnt.
“Elvesztek a belső díszítő elemek, nem volt kandalló és a kárpitok is hiányoztak.” Matt szerint az alaprajz meglehetősen kusza volt a sok átalakítás miatt, ezért sok falat kiszedtek és ahol lehetett visszaállították az eredeti tereket. Visszakerültek a kandallók és Matt hosszas tervezés után átalakította a nyílászárókat, hogy a kinti fény a belő tereket is átitassa.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

“Nagyszerű ez a ház, rengeteg a hely és a kert is hatalmas, Londonban ez igazi luxusnak számít.” – mesélte Matt. “Szerettük volna, ha a ház nyit a természetre. A középső előcsarnok egy sötét alagút volt, ezért azt megszüntettük. A fény most átjárja a tereket, a konyha és a nappali is nagyobb ablakokat kapott. A ház hátsó részén Crittall ablakokat helyeztünk, amik megnyitják a teret a kert felé.”

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Az egyik legnagyobb meglepetés a folyosó végén a lépcső lábánál található helyiség, amit régen konyhaként használtak. “Ezt a helyiséget fokozatosan megtöltöttük könyvekkel és növényekkel. Később ez lett a feleségem, Liz kedvenc szobája. Gyakran órákig itt ül teázgat, és olvasgat. Egyszerűen imádja, hogy ennyire közel van a kert.”

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

A négy emeletes házban bőven akad hely és a család összes tagja el tud vonulni, ha magányra vágyna. A gyerekeknek az alagsorban van egy játszósarkuk, Matt az első emeleten dolgozik, Liza pedig imád festeni, ezért a padláson műtermet kapott.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Liza és Matt annyira élvezte a közös munkát, hogy azóta már több projekten dolgoztak együtt.
“Mi a legcsodálatosabb? A nyugalom ami átjár, amikor belépek az ajtón. Londonban nehéz élni, ezért megteremtettünk magunknak a béke szigetét, ahol a gyerekek nyugalomban felnőhetnek.” – mondta Matt.

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Fotó: Michael Sinclair. A Vogue jóvoltából

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
House tour: a London family home that uses greenery in every room

Hogy jelenik meg Edvard Munch képein a modern világ szorongása?

A fáma szerint a szorongás a kreativitás ösztökéje. A művészettörténetben nem példa nélküli, hogy egy-egy festő a képein megfesti félelmeit és szorongásait, elég csak Frida Kahlo-ra, Vincent Van Gogh-ra gondolnunk.  A hányatott sorsú norvég festő, Edvard Munch nevét hallva a legtöbb embernek egy halálra rémült, sikoltó alak képe jelenik meg a szemei előtt. Nem véletlenül, Munch legismertebb képe ugyanis éppen a Sikoly. Azt már kevesebben tudják, hogy a festmény valójában Munch életének lenyomata.

Edvard Munch: Szorongás (1894). A WikiArt jóvoltából

Munch festményeit azért érezhetjük a magunkénak, mert nemcsak saját szorongását, hanem a modern világ válságát is megfestette.  A 19. század végén felborultak a régi hatalmi struktúrák, a nagyvárosokban felgyorsult az élet, ennek hatására megváltoztak az emberek, akik egyre kevesebbet foglalkoztak önmagukkal. A szorongás, a halál utáni vágy nemcsak a művészek, hanem az átlag emberek életében is megjelent.

Edvard Munch: Farkasszem (1894). A WikiArt jóvoltából

Az 1863. december 12-én született kisfiú ötéves korában tuberkulózisban elvesztette édesanyját, 14 éves korában pedig nővérét, másik testvére pedig megőrült. Edvard édesapja depressziós volt és orvosként gyakran gyógyított Oslo nyomornegyedeiben. A szülői örökség  és a halálesetek hatására Munch úgy érezte, hogy a betegség és az őrület egész életében követi, a démonok elől nem tud elmenekülni. Nagynénje javaslatára megpróbálta festéssel elűzni a nyomasztó gondolatokat. Apja nem nézte jó szemmel fia új hobbiját, azt szerette volna ha mérnök lesz és 1889-ben bekövetkezett haláláig próbálta eltiltani a fiát a “szentségtelen munkától”.

Edvard Munch: Hamu (1894). A WikiArt jóvoltából

Munch a Sigmund Freud-féle generáció szülötte. Érdekelte a pszichoanalízis, sokat olvasott a témában és próbálta lelkének mélyebb bugyrait megismerni.
Munch korai munkái még könnyebbek voltak, mint az érett szakaszban készült alkotások. Az  1880-as évekig nagy hatással volt rá a francia impresszionizmus, majd csak az évtized második felében sötétülnek el képei. Munch rendkívül termékeny festő volt: rengeteg tájképet készített, előszeretettel festette családját és barátait.

Edvard Munch: Beteg lány (1886). A WikiArt jóvoltából

Edvard Munch szeretett nővére haldoklására visszaemlékezve festette A beteg lány című képét, 1886-ban, amelyet még naturalisztikus látásmód jellemez. Egy lesoványodott, sápadt leányt látunk kipárnázott karosszékben ülve. A festő a színekkel beszéltet, ám a tárgyi részletek is segítenek elbeszélni a történetet. A beszédesen semmitmondó komor színek világosabb és sötétebb rétegeit, sávjait bontja meg a párna fehére, amely a halovány arc előtt szinte ragyog. A kép egyszerre szomorúan súlyos és már-már vizionárius jellegű.

Edvard Munch: Fürdőző lányok (1892). A WikiArt jóvoltából

A nehezebb, szimbolikus ihletésű művek 1890-től határozzák meg az életművet. A Fürdőző lányok (1892) meztelen serdülőket ábrázol, ahol az alakok nem karakterek, hanem arctalan, fehér testű, lényüktől már-már elidegenedett figurák a zavaros vízben. Ezek a testek nem a nyárspolgári társadalom ruhával eltakart ártatlan testei, sokkal inkább a természetnek és saját ösztönviláguknak kiszolgáltatott matériák.

Edvard Munch: Sikoly (1893). A WikiArt jóvoltából

Az 1893-ban készült festmény, a Sikoly több szempontból is úttörő. A képen látható tátott szájú alak egyes értelmezések szerint maga Munch, aki retteg a haláltól.
„Két barátommal sétáltam az úton, amikor a nap leszállt. Az ég hirtelen vérré vált, engem pedig megcsapott a szomorúság lehelete. Megálltam és holtfáradtan nekidőltem a kerítésnek. A fjord felett a felhőkből bűzös vér csöpögött. A barátaim tovább mentek, én azonban remegve álltam, egy nyílt sebbel a mellkasomon. Hallottam, amint egy óriási, szokatlan sikoly hasít bele a természetbe” – írta naplójában a keletkezés körülményeiről Munch.
Oslo északi külvárosi részén jártak, és ahogy az a képen is látszik, vérvörös volt az égbolt. A festő valószínűleg létező jelenséget örökített meg, ekkoriban tört ki ugyanis Indonéziában a Krakatoa vulkán, a por miatt pedig egész Európában vörös félhomályt észleltek.

Edvard Munch: Pubertás (1894). A WikiArt jóvoltából

Edvard Munch Pubertás (1894) című képe saját korában kivételesen botrányos festménynek számított, hiszen a társadalmi „jó ízlést” képviselő polgári közönség nem volt hozzászokva az olyan képekhez, amelyek fiatal lányokat ábrázolnak meztelenül, rámutatva az életkori sajátosságaikból fakadó kiszolgáltatottságra, szégyen- és szorongásélményre.

Edvard Munch: Anya halála (1900). A WikiArt jóvoltából

Az Anya halála (1900) egy édesanya haláláról és a gyászról szól, illetve arról, miképp nehezedik ez a korán érkező teher a kislányra. Úgy tűnik, mintha a gyermek teljesen egyedül maradna a kétségbeesésben, mintha senki sem foglalkozna azzal, milyen szörnyű veszteség érte őt.

Munch művészetére rányomták bélyegüket a testi-lelki bajok: a betegség különböző formákban jelentkezett nála. Gyötörte a reumás láz, részleges bénulás, alkoholista volt és idegbeteg. Képeinek visszatérő motívuma a halál, az elmúlás: a Halottas ágynál, a Halál a betegszobában, az Anya halála című képein mind gyerekkori élményeit dolgozta fel.

Edvard Munch: Vámpír (1895). A WikiArt jóvoltából

Szerelmi élete is meglehetősen viharos volt. Első kapcsolata meghatározta a szerelemről alkotott lesújtó véleményét: barátja feleségével kezdett viszonyt, amit erősen megsínylett. A gyötrelmes kalandok azonban ezzel nem értek véget. Tulla Larsen, egy borbirodalom fiatal örökösnője olyannyira birtokolni akarta a festőt, hogy amikor az elhagyta, követte mindenhova, sőt a közelébe költözött. Megszállottságában arra ragadtatta magát, hogy egyik éjjel levelet küldött Munch-nak, hogy halálos betegen fekszik: öngyilkosságot kísérelt meg. Amikor Munch megjelent az ágyánál, kiderült, hogy csak tréfa volt az egész, valójában kutya baja. Munch megelégelte a zaklatást, előkerült, majd eldördült egy fegyver, a lövedék pedig szétzúzta a festő bal kezének középső ujját.

Edvard Munch: Gyilkosság (1906). A WikiArt jóvoltából

Az állandó utazás, a megfeszített munka idegösszeomláshoz vezetett, 1908-ban és 1909-ben hosszabb időt szanatóriumban töltött. Dr. Daniel Jacobsen egy koppenhágai klinikán kezelte, gyógyulása után festményeiről hirtelen eltűntek a kétségbeesett kamaszlányok, a pánikba esett férfiak és nők, a beteg gyerekek, a halottak és a vihar szaggatta, sötéten vészjósló tájak.

Edvard Munch: Önarckép az óra és az ágy között (1940-1943). A WikiArt jóvoltából

Gyógyulása után az oslói egyetem aulájának kifestésébe kezdett. A falkép fő motívuma az allegorikus képekkel körülvett Nap lett. Késői alkotásai kevéssé avantgárd jellegűek, de Munch még idős korában is lenyűgöző alkotásokat festett.

Edvard Munch 1944. január 23-án az Oslo melletti Ekelyben halt meg. Vagyonát és minden művét Oslo városára hagyta, ahol 1963-ban nyílt meg a Munch Múzeum.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:

Szorongás és gyermekkor Munch vásznain
„A betegség, őrület és halál angyalai vették körbe” Edvard Munch gyermekkorát
Neki köszönhetjük a világ legkegyetlenebb sikolyát
How Edvard Munch Expressed the Anxiety of the Modern World

A szürrealista fotográfus, Dora Maar több volt Picasso múzsájánál!

A rossz nyelvek szerint Dora Maar fotográfus karrierjének akkor lett vége, amikor megismerkedett Pablo Picasso-val. Maar és Picasso szerelme nem tartozik a love story-k közé: az elismert fotográfus a férfi hatására lemondott a fényképezésről, majd amikor Picasso elhagyta idegösszeomlást kapott és élete hátralévő részében remeteként élt.

“Többé ne hívjatok! Nem veszem fel a telefont, és nem akarok látni senkit sem! Kérlek, tartsátok tiszteletben a döntésemet!”

Dora Maar  Alice B. Toklas-t ábrázoló fetstményével. Fotó: Michel Sima (1946). Forrás: literarydogs.tumblr.com

Dora Maar (eredeti nevén Thedora Markovitch) 1907-ben született Párizsban. Édesapja horvát származású építész volt, édesanyja francia. A család Dora születése után a jobb élet reményében Buenos Airesbe költözött.
Dora 19 éves volt, amikor szüleivel visszatért Párizsba, ahol beiratkozott az Ecole d’Art Decoratif főiskolára, emellett fotográfiát és festészetet tanult. Először André Lhote-tól a “geometria vírusával megfertőzött” művésztől vett festőleckéket, majd Henri Cartier-Bresson mellett elsajátította a fotográfia csínját-bínját.  Később Maar  az Union Centrale des Arts Décoratifs-on és a Julian Akadémián tanult.

Dora Maar: Nush Eluard (1920). Forrás: dantebea.com

Maar a fényképezőgéppel sokkal jobban ki tudta fejezni magát, mint festékkel és ecsettel, ezért az életműben a festészet egyre jobban a háttérbe szorult.
Dora a Montmarte-on élő művészeket legalább olyan jól ismerte, mint a lányokat, akik 15 frankért 3 óráig álltak modellt. A művésznő a hölgyekkel karöltve járta Párizs utcáit és egy Rolleiflex típusú géppel készítette fotóit.

Dora Maar: Cím nélkül (1936). Az Artsy jóvoltából

Dora Maar: Cím nélkül (1930-as évek). Az Artsy jóvoltából

Maar szeretett volna Man Ray-től fotográfiát tanulni, ezért felajánlotta, hogy az asszisztense lesz. Ray azonban nem alkalmazta azzal az indokkal, hogy csak a festészetnek van értelme és a fotográfia pusztán a megélhetést biztosítja. Dora hiába hallotta lépten-nyomon, hogy a fotó nem művészet, a fiatal művésznő  kitartott szenvedélye mellett, folytatta a fényképezést és az lett a mottója, hogy “a fotográfia a festészet kishúga”.

Dora Maar: Cím nélkül (1934). Az Artsy jóvoltából

Az 1930-as év nagy változást hozott Dora életében, megismerkedik Pieere Kefer fotográfussal, akinek villájának az udvarán egy modern stúdiót is berendeztek. Kefer és Maar hatalmas medencét épített a stúdió közepére, amit attól függően, hogy tengerpartot vagy óceánt szeretnének fotózni, hol vízzel, hol homokkal töltöttek fel.
Dora a divatfényképészet felé fordul és egyre több aktot készített, a magazinok pedig nagyon hamar felkapták Maar képeit.

Dora Maar: Assia (1934). Az Artsy jóvoltából

A siker kapujában elhatározza, hogy témát vált, a divatfotókat felváltják az úti képek. Barcelonába és Londonba utazott, ahol megörökítette az utcákat, az épületeket. A vakok, rongyos gyerekek, éhes anyák és csecsemők kerültek lencséje fókuszába. Közben sikert sikerre halmozott, egyre többen ismerték a nevét, 1934-ben kiváló kritikát kapott a L’Art Vivant magazintól: “Képvadász, aki az utazások pillanataiban leli meg az ihletet, gyermekien őszinte, de mégis ízig-vérig nő!”

Dora Maar: Játszó gyerekek (1933). Az Artsy jóvoltából

Picasso 1935-ben vált el feleségétől Olga Koklovától és egy jó ideje már Marie-Thérese-vel élt, aki egy leánygyermekkel is megajándékozta. Picasso-ról sem a hűsége miatt állítanának szobrot, amikor megismerte Dora Maar-t elhagyja Marie-t és kislányát is.
A városi legenda szerint Picasso már akkor beleszeretett Maar-ba, amikor még csak Man Ray képéről ismerte a nőt. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően a szerelem igen hamar beteljesedett. Dora Maar műterme a d’ Astorg utcában volt, ahol Picasso is gyakran megfordult. 1935-ben Picasso egy kávéház teraszán üldögélt a barátaival, amikor váratlanul megjelent a Man Ray képéin szereplő nő. Picasso kihívóan bámulta Dorat, aki viszonozta a pillantásokat, majd a másik pillanatban az asztalhoz lépett, kivett a táskájából egy kést és kezének alakját az asztal lapjába véste. Dora az akció közben megvágta magát, Picasso elkérte a rózsákkal díszített fekete kesztyűt és meghívta műtermébe a nőt.
Maar ezután majdnem 9 évig volt Picasso múzsája, modellje és szeretője.

Man Ray: Dora Maar. Az Artsy jóvoltából

Picasso a legteljesebb elégedettség hangján nyilatkozta Doráról, hogy vele mindenről, politikáról, filozófiáról, festészetről úgy lehetett beszélgetni, mint egy férfival. Ezen kívül – szemben a korábbi nőkkel, elsősorban Fernande Olivier-vel és Olga Koklovával , akiket bosszantott, sőt akik számára nehezen elviselhető volt, hogy Picasso szétroncsolja arcukat a festményein – Dorát ez egyáltalán nem zavarta. James Lord visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Dora csak azért tudta elviselni a csúnya képeket, mert az volt a véleménye róluk, hogy valamennyi kép hazugság, Picassót ábrázolják, nem őt.

Dora Maar: Fürdőruha modell (1936). Forrás: elpais.com

Amikor 1937. április 28-án a német bombázók megtámadták Spanyolországot és 1650 ártatlan embert öltek meg, akkor Maar győzte meg Picasso-t, hogy a világ leghíresebb festőjeként álljon  a nyilvánosság elé és mutassa be a mészárlást. Picasso 36 nap alatt festette meg a borzalmas pusztítást megörökítő képét, a Guernicát.  Maar – aki a festmény nőalakjainak modellje volt – fotográfiákon örökítette meg az alkotói folyamatot.

Dora Maar. Guernica. Az Artsy jóvoltából

Maar a Guernica sorozat után teljesen lemondott a fotográfiáról Picasso kedvéért, a művész ugyanis nem sokra tartotta a fényképezést. Maar a festészet felé fordult, de képeit silány másolatoknak tartotta. A művésznő teljesen összetört, Picasso pedig csak tetézte a bajt, folyamatosan becsmérelte a képeket és mindenkinek elmesélte, hogy Maar milyen tehetségtelen.

Dora Maar: Beszélgetés (1937). A WikiArt jóvoltából

Miután Maar felhagyott a fényképezéssel az életét annak szentelte, hogy segítse Picasso művészetét. Modellt ült, Picasso pedig számos képen megörökítette Maar-t. Az 1941-ben készült Dora Maar macskával az egyik legismertebb képe. Bár a nő a valóságban nem szerette a macskákat, érdemes megnézni, hogy Picasso neki is macskakarmokat festett az ujjai végére.
Az asszony nehezen viselte a festő egoizmusát, ahogy leveleiben írta: “szinte rabszolgasorsra kényszerítette”.

Pablo Picasso: Dora Maar macskával (1941). A WikiArt jóvoltából

Évtizedekkel később a nő egy interjú során elárulta, hogy  nehezére esett azt a szerepet eljátszani, amit Picasso megkövetelt tőle. Amíg a festővel élt rengeteget sírt a híres művész brutális szexuális játékai miatt.

Pablo Picasso: Síró nő (1937). A Tate Gallery jóvoltából

Picasso – André Malraux szerint – többször is kijelentette, hogy Dorát csak sírva tudja látni, pontosabban, „Dora számomra egy síró nő”. Drámai jelenetek viszonylag hamar jelentkeztek közöttük. Dora mediterrán temperamentuma heves dührohamokban nyilvánult meg, ilyenkor zokogott vagy üvöltözött. Picasso egyik életrajzírója a kölcsönös tettlegességet sem zárja ki veszekedéseikből, amelyek szadomazochista jelleget öltöttek. A rohamok ellenére Dora szemet hunyt szeretője Marie-Thérese-zel folytatott viszonya felett.
Picasso később a következőket mondta: „két szögesdrótba tekert test tépi-marcangolja egymást”. Thérese „maga az idill, a kedvesség, a harmónia és a béke, Dora pedig a tragédia, a gyötrelem, a háború”. Ebben a „háborús” légkörben a nő gyengeségeit kiismerő festő különös játékokat eszelt ki Dora idegeinek felborzolására. Az egyik nyáron például cerkófmajmot vásárolt. Tudta, hogy Dora nem kedveli a majmokat, ráadásul féltékeny természete nehezen tűri a vetélytársakat Picasso körül, még akkor is, ha állatokról van szó.

Pablo Picasso: Dora Maar fotelben (1939). A Metropolitan Museum of Art jóvoltából

Picasso kegyetlen játékait Dorával és Marie-Thérese-zel is folytatta. Egyik kedvenc jelenete az volt, amikor Dorának meghagyta, hogy Marie-Therese-nél elérhető telefonon. Amikor befejezte a vele való beszélgetést, és Marie-Thérese idegesen megkérdezi, ki volt az, Picasso szemrebbenés nélkül válaszolta: az argentin nagykövet. Perverz szokása volt, hogy Marie-Thérese-nek is elküldte a Dora által kiválasztott ruhákat, szoknyákat, blúzokat.

Pablo Picasso: Dora Maar portréja (1937). A WikiArt jóvoltából

“Kihasznált engem a végtelenségig, annyira, hogy a végére nem maradt belőlem más, mint több száz festett portré!” – részlet Dora Maar naplójából

1938-ban Dora teljesen összetört, különleges kalapokban járt, amelyeket madarak, virágok, üres konzervdobozok díszítettek.
Picassoval folytatott kapcsolata teljesen felemésztette, a felszabadulás után teljesen összeomlott. Első idegrohama, egy moziban érte, ahol meztelenre vetkőzött és az üvöltözte, hogy ő Tibet királynője, aki grófokat és bárókat keres. Mentővel szállították el egy klinikára, ahol elektrosokk kezeléseket kapott. Amikor kiengedték a szanatóriumból megszakította a kapcsolatot a barátaival és Picasso-val.  A kereszténység felé fordult és 50 éven át remeteként élt.

“Két választásom volt,vagy az őrület vagy a bűnbánat! Én a másodikat választottam.”

Dora Maar: Geometrikus kompozíció (1960-as évek). Az Artsy jóvoltából

Igaz Picasso után újra alkotott, de nem tudott kilépni a múzsa szerepkörből. Számos kiállítása volt New Yorkban, Londonban, de sokak szerint ez a Dora már nem az a Dora Maar volt, aki a 30-as évek merész szürrealista fotóit készítette. Elvonultan, magányosan élt, szürke ruhákat hordott és csak hajnalban lehetett látni, amikor éppen a misére sietett.

Dora Maar: Cím nélkül. Az Artsy jóvoltából

Dora Maar hiába volt a korszak kiemelkedő szürrealista fotográfusa, munkásságát ma kevesen ismerik, elsősorban Picasso múzsája, szerelme és szeretőjeként emlékszünk rá. Louise Baring Dora Maar: Paris in the Time of Man Ray, Jean Cocteau, and Picasso címet viselő kötetben nem a múzsa, hanem a művész kerül a középpontba. Az idén megjelenő kötet hatására pedig egyre többen foglalkoznak Dora Maar életművével, 2019-ben a Pompidou központban láthatjuk Maar retrospektív kiállítását.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Két szögesdrótba tekert test, avagy a végtelenített sírás festői ábrázolása
Rediscovering the Photography of Picasso’s Lover and Muse
Istennők és lábtörlők, avagy Picasso 7 szerelme
Surrealist Photographer Dora Maar Was More Than Picasso’s Muse

A páva – Mit jelképeznek a festményeken szereplő állatok?

A képzőművészeti alkotások  különféle üzeneteket,  jelentéstartalmakat közvetítenek. A képek vizuális formában fogalmazzák meg azokat az eszméket, gondolatokat, amelyek a mű alkotóját, megrendelőjét és az adott kor emberét foglalkoztatták. Ezeknek a jelentéstartalmaknak a megértése, illetve értelmezése egy-egy időszakban, illetve kultúrkörön belül nem okozott különösebb problémát az akkori nézőnek, aki a látvány alapján azonosítani tudta az ábrázolás tulajdonképpeni témáját, illetve egyes motívumait.
Manapság ha ránézünk egy képre nincs ilyen egyszerű dolgunk, a szimbólumok jelentéseit sokszor nem ismerjük. Cikksorozatunkban az elvesztett tudást szeretnénk feleleveníteni azért, hogy ne csupán be tudjuk azonosítani a festményeken szereplő állatokat, hanem a mélyebb tartalmat is megláthassuk!
A sorozat korábbi részeiben már írtunk a hermelinről, a tengelicről, a nyúlról, a papagájról és a majomról. Mostani cikkünk főszereplője nem más lesz, mint a páva, aki szimbolizálhatja Krisztus feltámadását, a halhatatlanságot, a büszkeséget, a hiúságot, a bőséget és a szerelmet.

A Páva

Peter Paul Rubens: IV. Henrik átveszi Maria de Medici arcképét (1621) részlet. A Wiki Art jóvoltából

A páva általában a halhatatlanság, az örök élet és a világmindenség megtestesítője. Évenként megújuló tollazata miatt lett a halál feletti győzelem és a feltámadás jelképe. Tollának szemekre emlékeztető mintázata miatt vált a hit szimbólumává.
A pávát sok helyen azért tekintették szent madárnak, mert képes elpusztítani a mérges kígyókat. A páva Egyiptomban Ámon-Ré tiszteletéhez köthető és a Napisten szent madarának tartották.

Győzelmi kép, Gujarat, India, 1447. Gouache, tinta és arany pamuton. A Viktória és Albert Múzeum jóvoltából

A pávát a mai napig szent állatként tisztelik Indiában, a madarak királya 1963. január 31-től hivatalosan India nemzeti madara. Ha az országban járunk és az életfa mellett látjuk a pávát, akkor a madár a bőségre, a termékenységre és a halhatatlan lélekre utal.

Totoya Hokkei: Páva, 18. század. A WikiArt jóvoltából

Kínában és Japánban a méltóság, a szépség kifejezője a páva. Régen a kínai császár az új tisztség betöltőjének pávatollat adományozott, ezért a rang és az uralkodói jóindulat jelképévé vált.

Peter Paul Rubens: IV. Henrik átveszi Maria de Medici arcképét (1621). A Wiki Art jóvoltából

A görög – római mitológiában Héra szent madara. A páva például így jelenik meg Peter Paul Rubens IV. Henrik átveszi Maria de Medici arcképét címet viselő festményén, ahol Héra (Juno) mellett pávát, Zeusz (Jupiter) mellett pedig sast láthatunk.

Peter Paul Rubens: Juno és Argosz (1611). A Wikiart jóvoltából

De a pávamotívum Argosz történetét is eszünkbe juttathatja!
“Argosz a százszemű óriás pásztor a görög mitológia szerint hazáját, Árkádiát többször megmentette a pusztulástól, hála sok szemének, amelyekkel éberen tudott figyelni. Történt egyszer, hogy Zeusz beleszeretett Ióba, amiről azonban Héra tudomást szerzett, és bosszút akart állni Ión. Zeusz, hogy megvédje kedvesét, üszővé változtatta. Ám Héra elragadta Iót, és Argosz őrizetére bízta, hogy Zeusz nehogy a közelébe férkőzzön. Ám Hermész Zeusz utasítására édes énekével elaltatta és álmában leszúrta az óriást. Ekkor megjelent Zeusz, és Ióval Egyiptomba ment, ahol visszaváltoztatta üszőből emberré, és végre egymáséi lehettek.
Héra megtalálta Argosz holttestét, és hogy tette örök emlék maradjon, szemeit felrakta szent állata, a páva faroktollára.” Apollodórosz: Mitológia
Az óriás latin nevének (Argus) magyaros változatából származik az “árgus szemekkel figyel” szólásunk.

Kép a kellsi kódexből (9. század). A WikiArt jóvoltából

A keresztény szimbolikában a pávát az örökkévalóság és a teljesség kifejezőjének tekintették, mivel a taósz  – görögül a páva – szóban benne foglaltatik az alpha és az ómega, minden dolgok kezdete és vége, amivel Krisztus meghatározta önmagát (Jelenések könyve 21, 1-7.).

Carlo Crivelli: Angyali üdvözlet (1486)

Szent Ágoston a De civitate Dei című művében említést tesz arról a legendáról, miszerint a páva minden télen elveszíti tollait és tavasszal újra megtalálja azokat. A madárhoz hasonlóan az emberi test is elveti a halandóság tollait és felveszi a halhatatlanságét.

Ókeresztény szarkofág részlet Ravenna, Sant’Apollinare Nuovo-bazilika

Az ókeresztény művészetben a szarkofágok és katakombák díszítésének gyakori motívuma volt a páva. Később gyakran láthatjuk a madarat Jézus születésénél, az Angyali üdvözlet jeleneténél, az Utolsó vacsoránál, illetve Mária és Szent Erzsébet találkozásánál.

Mária és Erzsébet találkozása (1470 körül). A Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából

Domenico Ghirlandaio: Utolsó vacsora, Firenze. A WikiArt jóvoltából

Fra Angelico és Fra Filippo Lippi: Királyok imádása (1440-60). A WikiArt jóvoltából

Jacopo Tintoretto: Pásztorok imádása (1579–1581). A WikiArt jóvoltából

Lucas Cranach the Elder: Paradicsom (1536). A WikiArt jóvoltából

A középkorban a páva a Paradicsom madara, gyakran láthatjuk az élet vize mellett szarvasok és galambok társaságában. A Paradicsomkertben Szűz Mária mellett elhelyezkedő páva a mennyei örök életre utal.  A szentek kezében levő pávatoll szintén az örök élet szimbóluma, Szent Borbála és Szent Jeromos attribútuma. Farktollak szemei a mindent látó egyházat jelképezik.

Bizánci medál pávákkal (6-7. század). A WikiArt jóvoltából

Bizáncban a császárnők emblémájává vált a páva, mivel úgy tartották, hogy a madár viszi fel az isteni császárnő lelkét a mennybe.

Pieter Brueghel the Elder: Büszkeség – A hét főbűn (1557). Pinterest

A madár negatív értelmezése is ismert: kevély járása, farktollai szépségének mutogatása miatt a gőg és a hiúság megtestesítője.

Érdeklik a műtárgyak, antikvár könyvek és a műkereskedelem világa? Nézze meg aukciós naptárunkat!

Forrás:
Szimbólumtár
Decoding Animals in Art History, From Immortal Peacocks to Lusty Rabbits
Fine Feathers: A Brief History of the Peacock as Decoration
The Language of Art – Peacocks, Doves, Owls and the Legendary Phoenix – What Do These Birds Symbolise?
The Art of the Peacock