Gondolkodásmódunk alapvető sajátossága, hogy jelképeket, szimbólumokat és analógiákat használunk. A környezet természeti jelenségei, élőlényei és maguk az ember teremtette tárgyak mind a mai napig a képalkotás alapszókincsébe tartoznak, elég csak a közösségi médiában használt emotikonokra gondolnunk.
Mit jelképeznek a festményeken szereplő állatok? Cikksorozatunkban az elvesztett tudást szeretnénk feleleveníteni azért, hogy ne csupán be tudjuk azonosítani a műtárgyakon szereplő állatokat, hanem a mélyebb tartalmat is megláthassuk!
Mostani cikkünk főszereplője nem más lesz, mint a kutya, aki szimbolizálhatja a hűséget, a nemességet, a körültekintést, az irigységet, a szemérem megvetését, a tisztátalanságot és az erkölcstelenséget.
A kutya
Wright Barke: Ma nincs séta. Forrás: mimimatthews.com,
Őskor
A kutyákat már a prehisztorikus időkben háziasították a világ számos részén, ezért nem meglepő, hogy megjelenítésük visszanyúlik az ősidőkre. Az első ábrázolások minden bizonnyal azok a kelet-spanyolországi szarvasvadászatot megörökítő sziklarajzok lehetnek, amelyek Kr. e. 10-12 ezerből származnak. A Kr. e. 7-4. évezredre datálható anatóliai falfestményeken, palesztinai sziklarajzokon, illetve iráni edényfestéseken is szinte mindig szerepelt a vadászkutya. A szaharai pásztorok sok ezer sziklarajzot hagytak ránk, amelyeken elsősorban nyájőrző kutyákat lehet látni.
Algéria, Taszilin-Ádzser -i barlangfestmény. Forrás: dicasamarziali.com
Ókor
A kutya, mint az ember szövetségese az ókori kultúrák formavilágában is megjelent. Egyiptomban kutyafejjel ábrázolták Anubiszt, az alvilág istenét, de emellett számos falfestmény bizonyítja, hogy az állat a mindennapok állandó szereplője volt, bár a szentként tisztelt macskák mellett nem tekintették őket igazán emberbarátnak.
Anubisz (Kr.e. 750-332 között). Forrás: egyptmanchester.files.wordpress.com
A görög mitológia világában változott meg a kutya megítélése: Odüsszeusz hűséges kutyája Argosz húsz év várakozást követően lehelte ki lelkét, miután először pillantotta meg hazatérő gazdáját.
John Flaxman: Odüsszeusz és kutyája (1805). A TATE Gallery jóvoltából
Az antikvitásban többféle értelemben szerepelt az állat: Hádész kutyája Kerberosz az alvilágot jelképezte; Diogenész csúfneve küón, azaz kutya volt, utalva életmódjának igénytelenségére, és tanítására: a konvenciók, a szemérem, a külsőségek megvetésére.
Plutarkhosz olyan hagyományt is említ, amely a kutyát az élet konzervatív, körültekintő, filozófiai oldalának szimbólumaként tartja számon. A hellenisztikus korban Szarapisz attribútumában is helyet kapott az állat. Az időt szimbolizáló kígyóval övezett háromfejű lény jobb oldali kutyafeje a jövőt, a hízelgő reményt jelképezi.
Szarapisz és Kerberosz (1894). A WikiArt jóvoltából
A zsidó kultúrában a tisztátalanság, az erkölcstelenség kifejezője. Az Ószövetségben csak Tóbiás és Lázár történetében szerepel pozitív értelemben a hűséges kutya.
Nyugati kultúra
A középkori lovagi kultúrában a sólyomhoz hasonlóan a nemesség, a körültekintés jelképe. Gyakran jelenítették meg a főnemesség életét ábrázoló miniatúrákon és festményeken, például a Limbourg fivérek Berry herceg számára készített hóráskönyvének lapjain is felfedezhetjük a kutya alakját.
Limbourg fivérek: Berry herceg hóráskönyve. A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum jóvoltából
A kereszténységben a sebet nyalogató kutya a prédikátor jelképe, aki nyelvével, a szó erejével tisztítja meg a bűnösök lelkét. A 13. században az eretnekség elleni küzdelmet feladatául kitűző dominikánus rend szimbolikájában gyakran láthatunk kutyát. Az állat az alapító Szent Domonkos attribútuma lett, akinek születési legendája szerint anyjának álmában fáklyás kutya jövendölte meg születendő gyermeke hivatottságát. Joos van Cleve A királyok imádása című képén Domonkos mellett szájában égő fáklyát tartó kutya látható.
Joos van Cleve A királyok imádása. A WikiArt jóvoltából
A rend jelképe a fekete-fehér foltos kutya lett, ruházatuk is ezt a két színt követte. Feladatukra utaló elnevezésük (Domini canes, az “Úr kutyái“) egyúttal eretneküldöző szerepüket is magában hordozta. A dominikánus szimbolikában a farkasokat (eretnekeket) elkergető kutyák (a dominikánus szerzetesek) a bárányok (hívek) védelmezői. Andrea di Bonaiuto Az egyház diadala című 14. századi freskóján fekete-fehér foltos kutyák védelmezik a juhokként ábrázolt híveket a farkasoktól. A teológiai erények közül a Hűség (Fides) attribútuma.
Andrea di Bonaiuto: Az egyház diadala. Fitenze, Santa Maria Novella kolostorának spanyol kápolnája. Forrás: mindenpictures.com
A világi erények közül a házastársi hűség szimbóluma; ezt fejezik ki a középkori királynősírok kutya-ábrázolásai és a női portrék ölebei.
Párizs, Saint-Denis székesegyház. Forrás: bluffton.edu
Jan van Eyck az Arnolfini házaspárról készített festményén is erre utal az asszony lábánál álló kutya. A képen a jegyespár a brugge-i otthonukban látható, előttük egy kiskutya jelenik meg. Első pillantásra talán észre sem vehető, de jelentése itt már annál mélyebb, ugyanis a család nyugalmát, a hűséget szimbolizálja.
Jan Van Eyck: Az Arnolfini házaspár (1434). A WikiArt jóvoltából
Más, ellentétes mondanivalót ruházott Hieronymus Bosch, minden idők legtermékenyebb fantáziafestője két kutyájára. A házaló (Tékozló fiú) című képén a társadalom számkivetettjének nyomorúságát ábrázolja; a szánalmas külsejű, kóbor életmódú házaló mögött biztonságos “egzisztenciájú”, ház körül heverésző állatok láthatók.
Hieronymus Bosch: A házaló (Tékozló fiú) 1490 körül. Forrás: irodalmiradio.hu
Tizianó Danaé című képén is kutya a mellékalak. Danaé ruhátlanul fekszik a selyemágyban, s mellette összekuporodva, igazi kutyapózban szendereg kis tacskója.
Tiziano Vecellio: Danae. A WikiArt jóvoltából
Negatív értelemben a kutya az Invidia, az Irigység állata. A négy temperamentum közül a Melankóliához társították, az öt érzék közül pedig a Szagláshoz.
Dürer: Melankólia (1514). A WikiArt jóvoltából
18. századtól napjainkig
A 18. századtól egyre gyakrabban találkozhatunk kutyákkal. Francisco de Goya Fiúk kutyával (1786) című festményén a kutya már nemcsak vadászik, hanem az ember hűséges társává vált.
Francisco de Goya: Fiúk kutyával (1786). Forrás: museumdogs.tumblr.com
Az 1800-as évektől egyre népszerűbbek lettek a kutyaportrék. Thomas Gainsborough, Sir Edwin Landseer és George Stibbs festményein, valamint amerikai naiv festők, például Anni Phillips és William Henry Brown képein is láthatjuk az állatokat.
Thomas Gainsborough: Tristram és Fox’ (1775–85). A TATE Gallery jóvoltából
A XX. század elején a kutyák új formában keltek életre a vásznakon. Az expresszionista festő, Franz Marc Kutya a hóban (1910-1911) című képe az ártatlan állatot érzékelteti az egyre embertelenebb világgal szemben.
Franz Marc: Kutya a hóban. A Städel Museum jóvoltából
Az olasz futurista, Giacomo Balla Pórázon vezetett kutya dinamizmusa című képét 1912-ben festette. Az irányzatra jellemző dinamizmust egyetlen képben a művész úgy szemlélteti, hogy a kutya mind a négy lábát, valamint a farkát többször megfesti, mintha egy folyamatosan pergő filmkockáit látnánk egyszerre, amelyből ezért szinte árad a dinamizmus.
Giacomo Balla: Pórázon vezetett kutya dinamizmusa. A WikiArt jóvoltából
Forrás:
Szimbólumtár
Kutyák és macskák a képzőművészetben
Kutyák, mint festők modelljei
Kutya a képzőművészetben
