Mi lett a háborús műtárgylopásban érintett Gurlitt-gyűjteménnyel?

Az 1998-as washingtoni konferencián 44 ország állapodott meg a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásának rendjéről. Korábban egyetlen országban sem született törvény arra, hogy ezeket a műtárgyakat miként szolgáltassák vissza a jogos tulajdonosoknak. A megállapodásnak köszönhetően 1999-ben a holland állam 9 év pereskedés után több mint 200 műalkotást adott vissza a Goldsticker családnak. A botrányokkal tarkított perek időigényesek: nehéz kideríteni kié volt a műtárgy eredetileg, komoly feladat megtalálni az élő örökösöket, és ezután még bizonyítani kell a restitúció jogosságát. Az eljárás során az idő a legnagyobb ellenség, minél távolabb kerülünk az eseményektől, annál nehezebb megtalálni a hozzátartozókat. A kétes eredetű Gurlitt-gyűjtemény műtárgyai esetében a mai napig tart a nyomozás. Februárban a gyűjtemény két darabja – Camille Passaro: Kilátás a Szajna partra a Pont-Neuf-nál és Adolph von Menzel: Gótikus enteriőr – került vissza a jogos tulajdonosukhoz.

A Gurlitt-gyűjteményről

A nácik megbízásából Hildebrand Gurlitt művészettörténész, – sok kollégájához hasonlóan – összegyűjtötte az elfajzottnak ítélt képeket, amelyekk értékesítéséből az állam külföldi devizához juthatott. Gurlitt azonban a legjobb alkotásokat megtartotta, és ezek árát berakta a német közös kasszába. Magángyűjteménye 1941-re már több mint 400 darabból állt. A képek egy részét a múzeumok önként beszolgáltatták, azonban Hildebrand Gurlitt előszeretettel vásárolt a külföldre menekült zsidó műgyűjtőktől is.
A restitúció lehetőségként fel sem merült, ugyanis Gurlitt és felesége a háború után azt állították, hogy a még el nem adott képeket drezdai lakásukban tárolták, s ezek a várost ért bombázások során megsemmisültek. 70 évnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön az igazság! 2011-ben egy 80 éves müncheni férfinél, Cornelius Gurlittnál tartott házkutatás során 1500 nagyértékű festményt találtak. A legnagyobb nevek: Dürer, Matisse, Chagall, Beckmann, Klee, Kokoschka és Kirchner.
Hildebrand Gurlitt fia, Cornelius egész életében aszkétaként élt, családot nem alapított, és távoli rokonaival sem tartotta a kapcsolatot. Müncheni és salzburgi házában az apjától örökölt gyűjtemény ápolásával foglalkozott. Egy-egy műtárgy aukcióra bocsátásából finanszírozta megélhetését. A lebukás oka banális: 2010-ben egy rutin vámvizsgálat során a német-svájci határnál 9 ezer eurót találtak Gurlittnál. Az összeg nem tartozik bejelentési kötelezettség alá, azonban a hatóságok valamiért elkezdték figyelni az idősödő úriembert. Egy évvel később, 2011-ben házkutatás tartottak Gurlitt müncheni lakásában.
Az események két évig a nyilvánosság megkerülésével zajlottak. Egyfelől a hatóságok meg akartak bizonyosodni arról, hogy a műtárgyak eredetiek, másfelől megpróbálták feltérképezni a tulajdonosokat. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Cornelius Gurlitt nyilatkozott a Der Spiegelnek: szerinte édesapja jogosan jutott a képekhez, ezért az augsburgi ügyészségnek elküldte a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat. A szakértő bizottság ekkor megállapította, hogy a gyűjtemény közel 500 műtárgya lopás vagy kikényszerített vásárlás útján jutott a családhoz. A jogi huzavonát látszólag 2014 februárjában sikerült megoldani, ekkor Cornelius Gurlitt megállapodást kötött a német állammal és Bajorországgal; hozzájárult, hogy a szakértői munkacsoport megvizsgálja az apjától származó művek hátterét; vállalta, hogy visszaadja a jogos tulajdonosoknak vagy azok örököseinek az összes olyan alkotást, amelyről megállapítható, hogy erőszakkal szerezték meg a nácik.
Cornelius Gurlitt végrendeletében a berni Szépművészeti Múzeumra hagyta a rejtélyes festménygyűjteményt. A svájci fővárosban működő magánmúzeum vezetői félévi gondolkodási idő után döntöttek úgy, hogy teljesítik Gurlitt végakaratát. A történet azonban itt nem ért véget: a múzeumot beperelte az egyik Gurlitt örökös; szerinte Cornelius Gurlitt a végrendelet megírásakor nem volt beszámítható. 2016. december 15-én a müncheni Legfelsőbb Tartományi Bíróság a végrendeletet érvényesnek találta. A berni Szépművészeti Múzeum jelenleg azon fáradozik, hogy a műalkotásokat minél hamarabb láthassa a nagyközönség.