Az életmű valamennyi korszakát átfogó mintegy 80 műalkotás augusztus 27-november 14. között lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában.

Azt, hogy a kortárs képzőművészet legnagyobb mai sztárjai közül kiknek a neve fog ugyanilyen fényesen – vagy akár még fényesebben – ragyogni száz, vagy ötszáz év múlva is, lehetetlen megjósolni, de azért elég széles körű egyetértés van abban, hogy Gerhard Richter igen nagy valószínűséggel közéjük fog tartozni. A 89 éves, festői életművét az elmúlt hónapokban lezártnak nyilvánító drezdai születésű mesternek ez lesz az első nagyszabású egyéni tárlata Budapesten.

A hír abban az értelemben nem jött váratlanul, hogy a Szépművészeti Múzeum egész sorozatot szentelt a németországi képzőművészet legfontosabb második világháború utáni, „klasszikus kortárs” mestereinek, amiben előbb, 2012-ben, Günther Ueckernek, két évvel később Jörg Immendorffnak, majd 2017-ben Georg Baselitznek rendezett a „tétet” fokozatosan emelő tárlatokat, s e sor végére valóban Richter kívánkozott, de annyiban mégis váratlan a hír, hogy a posztpandémiás – vagy még mindig pandémiás – időszak nem kedvez a nagyszabású vendégkiállításoknak; a múzeumok most inkább saját készletükből válogatják az időszaki kiállítások anyagát is. Ez persze egyáltalán nem baj, de ebben a környezetben a szokottnál is nagyobb figyelem irányulhat egy ilyen, ma ritkának számító bemutatóra. Aminek időzítése egyébként is jól sikerült, hiszen Richter mostanában akkor is a figyelem középpontjában áll, ha nem is vesz ecsetet a kezébe – ceruzát azért szerencsére még vesz – hiszen a közelmúltban két, nálunk is látható filmnek is a főszereplője volt. Az egyiknek inkább akaratán kívül – Florian Henckel von Donnersmarck Mű szerző nélkül című 2018-as mozija ugyanis lényegében az ő életét dolgozza fel, anélkül, hogy megnevezné őt, aminek kapcsán Richter erőteljes nemtetszésének adott hangot – anélkül egyébként, hogy megnézte volna az alkotást. A másik viszont, ami a Gerhard Richter, a festő címet viseli, dokumentarista eszközökkel dolgozza fel életét és munkásságát, és ebben természetesen ő maga is megszólal. Ez már önmagában is kisebbfajta szenzáció, mert Richter, ha csak teheti, kerüli a nagy nyilvánosságot. Ez a mozi jóval korábban, 2011-ben született, de valamilyen rejtélyes okból csak idén jutott el Magyarországra és a mostani kiállítás fényében forgalmazója most elmondhatja, hogy az időzítés jól sikerült.

A tárlat az előzetes ismertető szerint a 60-as években készült ikonikus fotófestményekkel indít majd – sokak számára mindmáig ezek a művek jelentik a figurális és az absztrakt festészetben egyaránt otthonosan mozgó művész munkásságának csúcsát – de nem hiányoznak a legismertebb kolorisztikus absztrakt művek sem, sőt láthatóak lesznek Richter legfrissebb, „festészet utáni” korszakának ceruzarajzai is, amiket a művész eddig még nem sok helyen állított ki. A Bódi Kinga művészettörténész által kurált tárlat a drezdai Gerhard Richter Archivummal, a művésszel és kölni műtermével szoros együttműködésben jön létre; a műveket hazai és nemzetközi köz- és magángyűjtemények kölcsönzik.

Frissítés, augusztus 12.

Három friss információt kaptunk a Magyar Nemzeti Galériától, amelyek még izgalmasabbá tehetik az amúgy is rendkívüli érdeklődésre számot tartó tárlatot:

A kiállításon egy olyan rajzsorozat is szerepel majd, amelyet Richter kifejezetten erre az alkalomra készített; ebből adódóan a nagyközönség ezeket a munkákat itt láthatja először.

A kiállítás földszintjén egy gazdag, 60 darabos válogatás lesz látható azokból a Benjamin Katz fotóművész által készített felvételekből, melyek kölni műtermében, munka közben örökítik meg a művészt.

A Gerhard Richter, a festő című, írásunkban is említett filmet a tárlaton is vetíteni fogják.