Főszerepben  Aba-Novák Vilmos 1930-1932 között készült alkotása a Cirkusz (Néparéna)!  

Ahhoz, hogy megértsük az 1930-as évek Városligetét, különösen a cirkuszok világát tökéletes kiindulópontot ad Aba-Novák Cirkusz (Néparéna) című képe. A kép elemzése után cikkünkben a következő kérdéseket járjuk körül: Hogyan múlatták az időt a Városligetben? Miként változott a Városliget a 19-20. században? Mit érdemes tudni a Néparénáról? Kik vásároltak jegyeket a cirkuszi előadásokra?

A főszereplő: Aba-Novák Vilmos: Cirkusz (Néparéna)

 

A cirkusz témája 1930-ban bukkan fel először Aba-Novák életművében, amikor egy szombathelyi műértő új villáját kellett volna dekoratív festményekkel díszítenie. A fenti megrendeléstől számítva a cirkusz rendszeresen visszatérő téma lesz a festő életművében. A két világháború közötti időszak városligeti „kőcirkuszain”, a Néparénán, valamint a Wulff Cirkuszon kívül, a külföldi utazócirkuszok és a magyar vándortársulatok is  felbukkannak e ciklusban.
Aba-Novák alapossága arra enged következtetni, hogy a művész szisztematikusan feltérképezhette a cirkuszi élet tarka-barka, fényreklámos, jazz-band-es, a modern ember esztétikájához oly közel álló világát. Évente felkereshetett egy-egy társulatot, hogy napokon, vagy heteken át velünk utazzon és tanulmányozza a mutatványosok, akrobaták, zsonglőrök, nem utolsó sorban a késdobálók életét. Megragadta a fényben úszó sátrak látszatvalósága, a mutatványosok életének fonák volta.

Az 1930-as évek elejétől haláláig e groteszk világ folyamatosan visszatérő témája festészetének. A korszak egyik kiemelkedő munkája a Cirkusz (Néparéna) című műve.  A cirkusz az ellentétek, a lét önellentmondásainak, a világ Janus-arcúságának tükörképe. Nem éppen lírai, sokkal inkább nyers, drámai, és kérlelhetetlen téma. Nincsenek átmenetek, nincsenek fokozatok, csak a látszat és a valóság – néha végtelenül triviális – ellentéte.

Hogyan múlatták az időt a Városligetben?

 

A Városliget népszerűsége szorosan összefüggött Budapest népességének növekedésével és jól megközelíthetőségével. Míg az 1870-es években a Liget közelében a Városligeti fasorban csak kevés villa állt, addig 1900-ra a parkot sűrűn lakott és beépített terület vette körül. A Sugár út (mai Andrássy út) 1885-ös kiépülése lehetővé tette a nagyobb tömegek kényelmes eljutását az addig elzártnak tartott Városligetbe.

Népszerűsége és látogatottsága sokat változott a 19. és 20. században, egy dolog állandó maradt: a főváros polgárai rendtől és rangtól függetlenül látogatták a Városligetet.  De a Városligetet látogató közönség társadalmilag és kulturálisan vegyes rétegei legtöbbször térben és időben is élesen elkülönülve szórakoztak egymástól. A Liget bizonyos területeit és helyeit kifejezetten csak az arisztokrata és polgári rétegek látogatták. Ilyen volt a Jégpálya, a drága belépős Cirkuszok, és a ligetesített park.

Más helyeket, elsősorban a Vurstlit csak a szegényebbek látogatták. Városligetet látogató rétegek térbeli elkülönülése elsősorban eltérő szokásaikból eredt. A közép és felső osztály számára a Liget nem annyira szórakozóhely, mint inkább a társadalmi élet színtere volt, ahol sétálás, korzózás vagy kávézás közben mindig találkozni lehetett barátokkal, ismerősökkel. Az alsó osztálynak viszont kifejezetten szórakozóhelyként funkcionált a Liget, ahol ünnepnapokon, a hétköznapok egyhangúságából kitörve, felszabadultan lehetett mulatni.

Miként változott a Városliget a 19-20. században?

 

Az 1870-es években szétszórtan, az egész Városligetben megtalálhatók voltak a mutatványosok, azonban a parkosítással és a Liget rendezésével párhuzamosan egyre kijjebb szorultak a központi frekventált helyekről. Így történt 1878-ban is, amikor a Liget keleti szélére, az 1872-es térképek által tűzijátéktérnek nevezett területre költöztek. Ekkortól vált el térben is a közép- és felső osztály által látogatott Rundó és környéke a Vurstlitól.
A következő változások 1885-ben történtek, amikor a Városligetet az Országos kiállításra átalakították, ekkor kezdik a Városliget területeit funkcionálisan felosztani.
A szórakozóhelyek elsősorban a Városliget északi felében lettek elhelyezve, jól elkülönítve a parkosított részektől.

A Liget északi részének  legérdekesebb pontja az alsó osztály  által látogatott Vurstli, amely az 1910-es évek előtt élte fénykorát. A bódék télen-nyáron ott álltak, némelyik egész évben nyitva tartott, de a többség csak tavasztól őszig. A Vurstli utolsó áttelepítése 1926-ban, a Széchenyi strandfürdő építése és az Andrássy út meghosszabbítása miatt történt. Az érintett mutatványosok kártérítést kaptak, vagy áttelepítették őket a Vurstli új helyére, a Cirkusz és az Angolpark közé, a Mutatványosok utcájába. Nem volt véletlen a Vurstli ide-oda telepítése: a cél nyilvánvalóan a tömegek és a közép- és felső osztály által látogatott helyek minél jobb elválasztása volt.

Mit érdemes tudni a Néparénáról?

 

A Néparénát nem hiába nevezték a 20. századi magyar cirkusztörténelem egyik legmeghatározóbb helyszínének. A cirkusz alapítója egy modenai születésű előadóművész, Giuseppe Barokaldi volt, aki 1860 körül telepedett le a Városliget keleti oldalán. Barokaldi 1876-ban ponyvából-deszkából épült csarnokot emelt, majd az 1885-ös Országos Általános kiállítás előkészítésekor tovább vándorolt az állatkert felé, hogy felépítse saját állandó cirkuszát, a Városligeti Néparénát.
Barokaldi az első városligeti cirkuszos volt, körülötte épült fel a későbbi lizsé, mely a 19. század végének, a 20. század elején legendás pesti szórakozóhely lett. Arénájába húsz krajcár volt a belépő.

Barokaldi 1915-ös halálát követően egy ideig fia, György vezette tovább a Néparénát, majd Schmidt Mihály lett a cirkusz új igazgatója, aki egészen 1944-ig működtette a cirkuszt, őrizve a legnagyobb bohóc, Barokaldi emlékét.
Barokaldi mutatta meg először a pesti közönségnek a társadalmi osztályok fájdalmas különbségét is.

Kik vásároltak jegyeket a cirkuszi előadásokra?

 

A cirkuszokban folyamatos volt a harc a közönség megtartásáért, a jól ismert művészek mellett folyton új nevekkel és attrakciókkal kellett bevonzani az embereket. A Barokaldi cirkusz (későbbi nevén Néparéna) nem volt olyan színvonalas, mint a Beketow cirkusz. Közönségét a szegényebbek adták, akik kisebb látványosságokkal is megelégedtek. Az 1920-es években még teltházas előadásokat tartottak, azonban 10 évvel később már fogytán volt a közönség. A hanyatló, s egyre gyengébb színvonalú szórakozóhelyeket már legfeljebb csak olyan rétegek tagjai látogatták tömegesen (katonák, munkások), akik szegénységük miatt nem tudtak mást, megfizetni.

A Vurstli mutatványosai legtöbbször saját maguk készítették mutatványaikat, állították fel sátraikat vagy bódéikat, és például Barokaldi saját, szamár húzta szekerén toborozta előadásaira Pesten a közönséget.
A Vurstli 1938-ban ünnepelte fennállásának százéves születésnapját, s az eseményről minden újság megemlékezett nosztalgikus hangvételű cikkekben. Utoljára jött össze nagy tömeg a karneválra, utána pár évre minden visszazökkent a régi kerékvágásba.

Forrás:

Dohi Tamás: A ligeti porond: 120 év története. Budapest, magyar Cirkusz és Varieté Vállalat, 2009.
Grasztói Péter: Tömegszórakoztatás a Városligetben: Vurstli. In.: Budapesti negyed: Lap a városról. 5. évf. 2-3. (16-17. szám) (1997)
Kiss György Iván: Heccmesterek, állatviadalok a régi Pesten. In.: Népszabadság. 54. évf. 226. sz. (1996)
Dr. Lovas Dániel (szerk.): Élet a régi Városligetben. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft., 2013.
Molnos Péter: Aba-Novák. Budapest, Népszabadság Zrt. 2006.
Supka Magdolna: Aba-Novák Vilmos. Budapest, Corvina. 1966.
Szekeres István: A Fővárosi Nagycirkusz története. Budapest, Színháztudományi Intézet, 1966.
Szonday Szandra (szerk.): A szórakoztatás művészete. Budapest, MACIVA Alapítvány, 2013.