Összes cikk a Művészettörténet kategóriában

Szemadám György: Állatkert, 1967

Szerző: admin

Szakértői tanulmány – Kaszás Gábor írása   Szemadám György gyerekkorától rajongott a madarakért. Az ornitológia iránti vonzalma vezérelte, hogy – a párhuzamos képzőművészeti ambíciók ellenére – a Fővárosi Állat- és Növénykert madárosztályán próbáljon elhelyezkedni középiskolai tanulmányait követően. Végül 1967 és 1975 között a nagyragadozók gondozója, később főgondozója lett. „Eredetileg tudós embernek készültem: zoológusnak, ornitológusnak. Ehelyett teljesen váratlanul az állatkert nagyragadozói mellett találtam magamat. Hét évig ott dolgoztam, s mindez olyan ismeretanyaggal és életismerettel ajándékozott meg, amit máshol nem tudtam volna elsajátítani. Az én igazi egyetemem az állatkert volt. Az is a »véletlen« műve volt, hogy Vaszkó Erzsébet festőművésznő albérlője lettem, hiszen addig nem is hallottam a nevéről. Személyiségével, habitusával a művész alapállását példázza előttem a mai napig.” (1) E szerencsés véletlenek sorozatával induló képzőművészeti tevékenysége, ma is makacsul ragaszkodik Vaszkó következetes, megalkuvást nem ismerő habitusához, valamint a madár-motívum szimbólumrendszerének tanulmányozásához.Szemadám az 1970-es évek elején vált a magyar neoavantgárd karakteres figurájává. Társa lett a balatonboglári kápolna eseményeit szervező művészeknek, kiállított a Fiatal Művészek Klubjában, valamint csatlakozott az 1969-ben alapított No. 1. Csoporthoz. Ez utóbbi társaság talán …

Gadányi Jenő: Virágcsendélet, 1944

Szerző: admin

A hátoldalon: Kompozíció női alakokkal, 1930-as évek közepe Szakértői tanulmány- Kaszás Gábor írása Gadányi Jenő az 1920-as évek legfrissebb modern törekvéseinek bátor összegzésére törekedett pályája kezdetén. A konstruktivizmus szerkesztési elveit, a purizmus merész formakísérleteit, a fauveizmus harsány színkezelését, valamint az École de Paris oldott pikturális eleganciáját egyszerre kívánta érvényre juttatni saját festészetében. Erre a felettébb bátor programra, viaskodásokkal teli időszakra ő maga így emlékezett vissza: „… először is a képszerűség alapvető tényezőit, a felület és a tér viszonyát, a szín és a vonal szerepét, a szerkezet, a ritmus, a festői harmónia törvényeit tisztáztam magamban. Nem önmagukért bajlódtam annyit ezekkel az alapelemekkel, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy ezek a törvények egybevágnak a természet mélyén folyó élet belső lendületével, egyetemes egységével és egyensúlyával. Kerülő úton, fáradságosan jutottam ahhoz a meglátáshoz, mely a természeti jelenségek felszíne alól a nemcsak érzékeinkhez, de lelkünkhöz és értelmünkhöz szóló lényeget kívánja kihámozni és formába önteni.” (1) Ahogy a fenti sorok is tükrözik Gadányi fokozatosan lecsendesítette piktúráját az 1930-as évek második felében. Képi világa összefoglalóbb jelleget kapott, míg egyre pasztózusabb felületei, élénkülő …

Sinkovics EdE: Önarckép à la van Gogh

Szerző: admin

Szakértői tanulmány – Somhegyi Zoltán írása Sinkovics EdE szereti összezavarni a nézőit. Kedveli, ha gondolkozásra késztetheti őket, kihívásokat ad számukra, hogy újragondolják, amit már tudnak, pontosabban úgy is mondhatnánk, hogy újragondolják azt, amiről azt hitték, hogy tudják. A művész szándéka, hogy a néző továbbmenjen az elsőre láthatón és az azonnal megfigyelhetőn. Ennek pedig az egyik leghatásosabb módja pontosan az, hogy olyat mutat fel számukra, ami eleinte teljesen egyértelműnek tűnik. Épp ez a helyzet a jelen alkotással is. Amikor rápillantunk, elsőre felismerjük Vincent van Gogh híres önarcképét, és, a cím alapján arra is rájövünk, hogy mellette a másik portré a művészé. De azt is megértjük, hogy ezek mögött van valami más is. Van Gogh önarcképének megjelenítése nem az eredeti egyszerű másolása vagy imitációja, és még csak nem is egyfajta stílusgyakorlat. Ez sokkal inkább egy hommage. Egy tiszteletadás, de olyan, ahol a művész a klasszikus művet kiindulási pontként, inspirációként használja fel, hogy utána átalakítsa azt egy immáron saját stílusában készült műalkotássá. Ezt a folyamatot parafrázisnak szoktuk hívni, és ez egy bevett gyakorlat a művészek között, gondoljunk csak …

150 éves az impresszionizmus

Szerző: admin

  A párizsi Musée d’Orsay-ben rendezték meg 1874-ben az első impresszionista kiállítást. Ez, az akkor teljesen újszerű gyűjtemény Monet, Renoir, Degas, Cézanne és Pissarro munkáit jelenítette meg.    A kiállított festmények merőben eltértek a francia École des Beaux Arts képzőművészeti iskolában tanított művészeti „keretektől” a fény ábrázolását illetően. Idén 150 év után az eredeti kiállításon látott alkotásokat újra összegyűjtik, és megosztják a publikummal – természetesen Párizsban, ahol a művészeti forradalom elindult. A március 26 – július 14-ig tartó kiállításon olyan hírességeket láthatunk még, mint Willem Van Gogh (Vincent van Gogh dédunokaöccse), Charlotte Hellman Cachin (Paul Signac dédunokája) vagy Joachim Pissarro (Camille Pissarro dédunokája). A világon több aukciósház tervez majd olyan eseményeket, melyek tisztelegnek a történelem ezen jeles alakjai előtt, akik az elmúlt évszázadban ilyen meghatározóan alakították az artisztikát.   A kísérletezés fényekkel és színekkel, maga az ’impresszió’ megörökítése a művészet minden területén utat nyitott az önkifejezésnek legyen szó divattervezésről, zenéről vagy filmművészetről.