Összes cikk a Bemutatkozás kategóriában

Bemutatkozik az AXIOART BLOG szerkesztősége és a meghívott vendégszerkesztőink!

Egy vad mező mindenhez hasonlít? – A MŰTŐ csoport legutóbbi kiállítása a Budapest Galériában

Szeptember 18-án zárt a MŰTŐ csoport kiállítása a Budapest Galériában. A 2016-ban alakult független művészeti platform és kollektíva legutóbbi tárlata az első olyan kezdeményezés, amely során a csoport nyolc tagja közösen létrehozott alkotások bemutatására vállalkozott. MŰTŐ csoport: Ezt a vad mezőt ismerem, Budapest Galéria, 2022.08.10-09.14 A MŰTŐ csoport Ezt a vad mezőt ismerem című kiállítása zavarba ejtően megengedő. Azért írom ezt, mert az óbudai Budapest Galériában kialakított terekben akadályokkal találkozunk, de csak mérsékelten érzékeljük az ellenállásukat. Pedig a szomszédos helyiségek pályákra-szintekre, vetélkedőkre, még készülő vagy már leépült játszóházakra is emlékeztetnek. Például az Idegmező termében az egymásba fonódó, faragasztóból, fűrészporból, drótból készített indákat nézve felvetődhet: miért nem úgy találkozunk velük, hogy csak rajtuk keresztül juthatunk tovább? Esetleg beléjük gabalyodva, mint lebegő hínárba, vagy olyan gyökerekbe, amik közül a föld kiszabadult? Az „akadályt” körbesétáljuk, aztán a következő teremben (Mágneses mező) a lógatott agyagdarabkák sem töltik ki a termet annyira, hogy beléjük ütközzünk. Összbenyomásom, hogy itt végig távolságot tarthatunk attól, ami a távolságok leküzdését megnehezítheti. Ez hozzájárul ahhoz is, hogy a művek ne romantizálják harcként a természettel/a természetünkkel folytatott interakciót. Továbbá a kiállítás …

Online Aukció – Online Kiállítás: Az Online Art Galéria a Virtuális Térben

Enter. Vagyis belépés, ez esetben a virtuális térbe, ahol megtekinthető az Online Art Galéria II. Grafikai Aukciójának kiállítási anyaga is. Ez az egyedi megoldás méretarányosan mutatja be hogyan fest a sokat sejtető nevű Online Art Galériában a katalógus tartalma. A képekre kattintva megtudhatjuk az alkotások címét, alkotóját és egyéb paramétereit, de fel is vehetjük a kapcsolatot a galériával ha bármi egyéb kérdésünk lenne. Mint megtudtuk, a kiállításnak van egy valótlan pontja, a kilátás, mely egy olaszországi városkára néz, nem pedig a Falk Miksa utcára. Ha azonban ettől hajlandóak vagyunk eltekinteni, egy ingyenes kiállítást járhatunk be hangulatos fa parkettán, sötét falakkal és tágas terekkel. A galéria tényleg mindenre gondolt, modern fekete padok biztosítják a megpihenés lehetőségét, valamint a kiállításra való belépést se lift, se lépcső vagy jegypénztár, de még kötelező ruhatár sem nehezíti. Sokat hallani arról, hogy az elmúlt évtizedekben egyre csökken a múzeumok és galériák látogatottsága. Ezt sokan a kultúra iránti igény csökkenésével, mások pedig az internet egyre nagyobb térnyerésével magyarázzák. Az okoseszközök forradalmának és a modern technikáknak köszönhetően egyre inkább jellemző az interaktivitás is, …

Háború utáni magyar modern alkotók művei az Online Art Galéria tavaszi grafikai árverésén

Az Online Art Galéria grafikai aukciót szervez 2022. május 6-án pénteken, délután 5 órai kezdettel az axioart.com LIVE felületén. A tavaszi aukció grafikai kínálatában elsősorban a háború utáni magyar modern alkotók műveit ajánlják a szervezők, befektetésre is alkalmas korjelző művek beemelésével színesítve az árverés anyagát. A tételek között nemzetközi műtárgyak is felsorakoznak, amelyek közül kiemelkedik két 1967 -1968-ból származó Salvador Dali alkotás. A grafikai gyűjtés mára a honi műtárgypiac egyik legnépszerűbb gyűjtési terültévé vált. A gazdag és magas színvonalú magyar grafika elmúlt száz évének szinte minden időszakában jelentős grafikai teljesítményt nyújtó, világszínvonalú alkotót találhatunk. Az Online Art Galéria most árverésre kerülő tavaszi grafikai kínálatában elsősorban a háború utáni magyar modern alkotók műveiből válogattak a szervezők. A 155 tételből álló válogatott egyedi és sokszorosított grafikákból álló kollekció összeállításánál törekedtek arra is, hogy a grafikai gyűjtők számára izgalmas darabok mellett a befektetésre is alkalmas, korjelző művek beemelésével színesedjen az árverés anyaga. Az aukció szervezői az érdeklődők figyelmébe ajánlják Konok Tamás: Variációk a végtelenre című lapjai mellett a Bartók emlékmappa több kiemelkedő, ritka darabját is. Így például Bálint Endre: Allegró Barbaró című linómetszetét, vagy Kornis Dezső: Bartókra című szitanyomatát …

Műtárgybefektetés: vásároljunk grafikát!

Beszélgetés Tűzkő Péterrel az Online Art Galéria művészeti tanácsadójával Napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik az élmények gyűjtésére, a prémium és luxus szolgáltatások megvásárlására, mely a jó likviditású pénzügyi környezetben világszerte domináns trenddé vált. A hazai és nemzetközi műtárgypiacon nem csak a forgalombővülésben, de a műtárgyak újraértékelésén is érződik ennek a fogyasztási súlypontváltozásnak, szemléletnek a hatása. Az online térben zajló műtárgypiaci értékesítés előretörése az elmúlt években töretlen lendülettel kétszámjegyű bővüléssel zajlik. Az internetes vásárlások egyszerűsödéséből származó összes előny (elérhetőség, nyilvánosság) melletti legfontosabb online műtárgypiaci trend a korábban luxusnak gondolt műtárgypiacok demokratizálódása. Az ezen iparági termékek iránt fogékony közösség ma sokkal inkább az online térben: online kiállításokon, árveréseken szerzi meg azokat a műtárgyakat, amelyeket befektetési és tezaurálási céllal vásárol. Az új virtuális tér légköre, az anonimitás, a demokratizált hozzáférés, a válogatott műalkotások koncentrált és időbeni limitált megszerezhetőségének együttese adja azt az új élményt, amely a hazai és nemzetközi online műtárgypiacokat az elmúlt évek folyamatos bővülésének köszönhetően a legsikeresebb műtárgypiaci értékesítési csatornává tette. Az online térben történő műtárgyvásárlások növekedésével egyre nagyobb szükség van olyan megbízható specialistákra, olyan műkereskedőkre, …