Összes cikk a Aktuál kategóriában

Szinte minden napra jut egy aukciós esemény a következő héten!

Június 1. és 6. között könyvekre, papírrégiségekre, festményekre, kortárs alkotásokra, grafikákra, Zsolnay kerámiákra és műtárgyakra licitálhatnak a gyűjtők. Mutatjuk, milyen dátumokat érdemes feljegyezni! Június 1-jén rendezi meg a Virág Judit Galéria 5. Kortárs aukcióját. Az árverésen 105 tétel kerül kalapács alá és olyan alkotók műveire licitálhatnak a gyűjtők, mint Keserü Ilona, Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István, Lakner László és Csernus Tibor. Az aukció legdrágább tétele Keserü Ilona Marylin és a tenger című 1933-as műve, melyen azonnal szembetűnik a művész jellegzetes kézjegye. A sírkő motívumokból képzett hullám egészében hatja át a képet, a hetvenes évek ceruzarajzait idéző vonalkázások felborzolják és megmozgatják a felületet. A harsány kék szín a tengerre utal, az érzéki vászondomborítás a filmcsillag testét, bőrét idézi. A képen minden mozog és pulzál. A Marilyn és a tenger című festmény mégsem egy tájkép, hanem egy belső élmény, hangulat kivetülése. Az alkotás 30 millió forintos indulóárat kapott.Az aukció teljes katalógusa itt érhető el. Június 2-án a Virág Judit Galéria Tavaszi aukcióján licitálhatnak a gyűjtők. Az árverés egyik szenzációja Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye, amely az életművön …

A Magyar Nemzeti Galéria a kelet-közép-európai régióban először mutatja be retrospektív igénnyel Sean Scully életművét

Egy járványmentes világban Sean Scully kiállítását már októberben láthatta volna a magyar közönség. Sajnos a korlátozások miatt a múzeumoknak is be kellett zárniuk, így a tárlatot sem lehetett látogatni. A tavaszi nyitás miatt a kulturális intézmények újra fogadhatnak látogatókat. Aki el akarja csípni a dublini festő életművét annak május 30-ig van rá lehetősége! Az Átutazó című kiállítás a kelet-közép-európai régióban először mutatja be retrospektív igénnyel Sean Scully életművét. Scully az absztrakció legfontosabb kortárs képviselői közé tartozik, akinek művészetét egyszerre jellemzi formai redukció és referenciális gazdagság, geometrikus építkezés és expresszív önkifejezés. Az 1980-as évektől sajátságos képi nyelvet alakított ki, amely látszólag ellentétes minőségek kifinomult szintézisére épül. A kiállítás az életmű összes meghatározó periódusát áttekinti, az 1960-as évek korai figurális kísérleteitől az 1970-es évek minimalista formanyelvén, az 1980-as évek expresszív sávokból építkező, plasztikai értékű alkotásain át (Adoráció, 1982) az ablak- és falmotívumokkal asszociálható műcsoportokig (Ablak figura, 2002), a művész sajátos tájértelmezéseiig (Tájvonal-sorozat, Fényfalak-sorozat), illetve egészen a közelmúlt sokakat meglepő figurális fordulatáig (Madonna-sorozat). A kiállítás az időrendet lazán követve, az életmű fontosabb műcsoportjait tematikus egységekbe rendezve mutatja be, …

Rippl-Rónai, Bortnyik és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galériában

Új kiállítótérrel bővül a Virág Judit Galéria Európai szinten is különlegesnek számító, 400 négyzetméteres kiállítótérrel bővül a Virág Judit Galéria. Az új kiállítóterem május 15-től látogatható, ami egyben a 66. Tavaszi aukció és az 5. Kortárs aukció 262 tételét bemutató tárlatának nyitónapja is. A tavaszi aukció egyik szenzációja Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a Niklay lányokkal című festménye, amely az életművön belül egyike annak a négy képnek, melynek jelenete a festő kaposvári házának kertjében játszódik. Az aukciók kiemelt tételei között szerepel Bortnyik Sándor Géplovag, Munkácsy Mihály Párizsi nő és Keserü Ilona Marylin és a tenger című alkotása is. A tavaszi aukciót két részletben rendezik meg: június 1-jén a kortárs műalkotásokra, míg június 2-án a klasszikus művekre lehet licitálni online, telefonon vagy vételi megbízás útján, ha pedig a hatályos járványügyi szabályok lehetővé teszik személyesen, a Budapest Kongresszusi Központban.  2021-ben a Virág Judit Galéria története újabb mérföldkőhöz érkezett: a kiállítótér Európában is egyedülálló, múzeumi kvalitású, csaknem 400 nm-es területtel bővül. Így míg a galéria 1997-es nyitáskor csupán 50 négyzetméteren, ma már 1250 négyzetméteren tekinthetik meg a kiállításokat az érdeklődők. A …

Árverési tudósítás: 11. WOP Galéria Budapest online árverés

Mutatjuk a WOP 11. aukciójának legemlékezetesebb pillanatait! A WOP Galéria Budapest 2021. május 9. és 11. között rendezte meg összevont online árverését az AXIOART weboldalán. A többnapos eseményen Joseph Kadar válogatott műveire, magyar és nemzetközi művészek alkotásaira és illusztrált magyar könyvritkaságokra licitálhattak az érdeklődők. Míg a 9. és 10. aukciós katalógusban szereplő tételekre csak online liciteket fogadott az aukciósház, addig a 11. aukción az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően valós időben és vételi megbízások adásával érvényesíthették a gyűjtők licitjeiket. 11. WOP Galéria Budapest online árverés Az árverésen 214 tétel került kalapács alá és közel 50 százalékukra érkezett sikeres licit. Az aukció végén az összleütés 10 954 000 forint lett. Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően közel 63 ember regisztrált online licitek leadása céljából. Az árverésen a sikeres online licitek összértéke több mint 5,3 millió forint volt.Az online szolgáltatás mellett több ügyfelünk is élt a vételi megbízás adta lehetőséggel, 2,7 millió forint értékben, összesen 22 darab vételit közvetítettünk az aukciósház felé. Az Axioart oldalán leadott vételi megbízások 50%-a lett sikeres. Nagy licitharcok Élénk érdeklődés övezte Bernáth Aurél Szigliget című akvarelljét, a balatoni táj szépségét megörökítő alkotás 390 ezer forintért egy online liictálóé …