Author: admin

Egy korszakos jelentőségű gyűjtemény aukciója októberben a Bodó Galériában– Válogatás Harasztÿ István „Édeske” kortárs gyűjteményéből

Aukció: 2025. október 16. (csütörtök) 18:00 Kiállítás: 2025. október 3–16., minden nap 10:00–18:00 A Bodó Galéria és Aukciósház idei őszi aukciója különleges tisztelgés egy legendás alkotó előtt: Harasztÿ István – közismert nevén „Édeske” – a magyar neoavantgárd meghatározó alakja volt, aki nemcsak művészként, hanem gyűjtőként is maradandót alkotott. Életműve a kinetikus szemlélet, a humor és a kritikai érzékenység sajátos összefonódásaként írható le, gyűjtői tevékenységében pedig ugyanez a kíváncsi, kísérletező szellem tükröződött. Az október 16-án megrendezésre kerülő aukció anyaga ebből a gyűjteményből válogat, betekintést engedve abba a szellemi és művészeti közegbe, amely Harasztÿ világát formálta. A kiállított és árverésre bocsátott művek között a kortárs magyar művészet meghatározó alkotói szerepelnek, többek között Pauer Gyula, Konok Tamás, Hetey Katalin, Gyarmathy Tihamér, Ottó László, Hencze Tamás, Gellér B István művei, olyan munkák, amelyek egyszerre hordoznak művészettörténeti és piaci értéket. A kollekció egyik kiemelkedő darabja Maurer Dóra, az életmű szempontjából meghatározó jelentőségű műve, a Caltanissetta, megtalált helyszín (1969, gouache, szén, papír falemezen, 60 × 90 × 3 cm). Maurer pályájának ezen időszakát az anyaggal való kísérletezés, a „csendes happeningként” értelmezett …

A Pintér Galéria 16. Nyári Aukciója Balatonfüreden

Az idén 34 éves Pintér Galéria több mint három évtizede a hazai műkereskedelem egyik vezető intézménye.Kiemelkedő szakmai múltja, presztízse és a művészeti közéletben betöltött meghatározó szerepe révén tevékenysége évről évre országos figyelmet vonz.Ezúttal már 16. alkalommal rendezi meg a Balaton egyik legnívósabb kulturális eseményét, a nyári árverését a PINTÉR AUKCIÓ A VASZARY VILLÁBAN – 2025🌞 Balaton, nyár, szerelem…… címmel, melynek 2025. augusztus 16-án, szombaton a Vaszary Galéria ad otthont Balatonfüreden.   A nyári árverés nem csupán egy aukció – valódi társasági és művészeti esemény, amelyre műgyűjtők, befektetők, művészetkedvelők és kultúrafogyasztók egyaránt szívesen térnek vissza évről évre. A Pintér Galéria balatonfüredi árverési kiállítása és aukciója az egyik legjobban várt és legnagyobb érdeklődést kiváltó műkereskedelmi- és társasági eseménye a balatoni nyárnak. A kínálat kimagasló értéket és sokszínűséget képvisel: közel 350 tétel kerül kalapács alá, közöttük klasszikus mesterművek, kortárs csúcsteljesítmények, egyedi szobrok, értékes ezüst tárgyak, valamint válogatott Herendi- és Zsolnay porcelánok. Az árverési tételek kikiáltási ára 10 000 Ft-tól 24 millió forintig terjed, a teljes anyag összértéke meghaladja a 250 millió forintot – valódi kincsek, amelyek egyszerre képviselnek …

FÜRED ART WEEK 2025- Művészeti kiállítás és vásár

Az Art and Antique és a Budapest Contemporary rendezvények szervezői 2025. július 18-20 között ismét bemutatják seregszemléjüket a nyár és Balaton fővárosában. Több mint 20 neves galéria és aukciósház mutatja be klasszikus és kortárs műtárgyait. A festmények mellett szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket is láthatnak és vásárolhatnak az érdeklődők. Az alkotások között szerepelnek majd 50 millió forint feletti, kivételesen értékes műtárgyak, valamint jóval kedvezőbb ár fekvésű minőségi alkotások is. “Célunk, hogy bekapcsoljuk Balatonfüredet a művészeti élet vérkeringésébe.” További érdekesség, hogy a népszerű Kincsvadászok televíziós műsorban licitáló ismert galéria tulajdonosok közül, többen is képviseltetik vásárunkon galériájukat. További info: https://furedartweek.hu Szombaton este 20:00 és 21:00 órától tárlatvezetések lesznek, DJ – After Party várja a látogatókat.

Sikeres Tavaszi Aukciós Szezon az Axioart.com-on

A 2025-ös tavaszi aukciós szezon kiemelkedő eredménnyel zárult az Axioart.com platformján, tovább erősítve pozíciónkat a hazai aukciós piacon. A számok önmagukért beszélnek: a szezon során 114 katalógus került feltöltésre, melyek összesen 332 ezer tétel vonultattak fel. Az aukcióra bocsátott tételek összértéke elérte a lenyűgöző 6,6 milliárd forintot, ami nemcsak a kínálat gazdagságát, hanem a gyűjtők és befektetők töretlen érdeklődését is mutatja. Külön öröm számunkra, hogy a folyamatokat és a liciteket 168 ezer felhasználó követte figyelemmel, ami a közösségünk folyamatos növekedését és aktivitását bizonyítja. Archívumunkban mostanra mintegy 6,5 millió műtárgy között böngészhet.  Köszönjük felhasználóink töretlen bizalmát és érdeklődését!