Dorotheum, Bécs

Michelangelo Merisi da Caravaggio világméretű reneszánsza nyomán a barokk mester manierista követői (caravaggisti, avagy a caravaggisták)újrafelfedezésére is sor kerülhetett. Az osztrák császárváros patinás árverezőháza, a Dorotheum Európábanpiacvezető a régi mesterek forgalmazása terén, így ebben a folyamatban is főszerepet vállalt. A leglátványosabb eredményeket a maga korában kontinensszerte ünnepeltés uralkodók által pártfogolt, ámazután méltatlanul elfeledett olasz festőnő,Artemisia Gentileschi (1593–1654) reflektorfénybe állításávalérte el. Mint arról karácsonyi számunkban beszámoltunk, a 2018. október 23-i licitáláson Lukrécia (1640-es évek) című vásznát az 500–700 ezer eurós sávban kínálták, devégül 1 millió 885 ezereuróigszárnyalt.

Arégi mesterekáprilis végiárverésén a legmagasabb leütést – 442500 eurót – ismét Artemisia Gentileschi hozta Mária Magdolna eksztázisa (é. n.) című festményével,amelyet 400–600 ezer euróért hirdettek. A sokat foglalkoztatott művésznő bevett szokása szerint a főszereplőt saját kezűleg festette–legtöbb esetben „saját képére és hasonlatosságára” –, de a hátteret nem tartotta lényegesnek, és így segédeire bízta. A művészettörténészek körében különösen kalandosan alakult e festmény alkotójának beazonosítása. 2003–2004 fordulóján, Sydneyés Melbourne múzeumainak Caravaggio-tárlatain John Spike kurátor Massimo Stanzione képeként szerepeltette;Nicola Spinoza 2009-es és 2010-es nápolyi barokk tárlatainak katalógusaiban Onofrio Palumbónak tulajdonítja, és bár egy 2015-ös római tanulmányában már felvetődik kérdőjeles társként Artemisia Gentileschi neve is, de egyik 2016-os római katalógusában marad egyedül Palumbo mint alkotó.Riccardo Lattuada társművészként tünteti fela festőnő nevét, s végül2017-ben teszi le végleg a voksát Gentileschimellett „Artemisia ismeretlen képe Nápolyban, és új szempontok életrajzában” című tanulmányában, majd a találó „Artemisia Gentileschi változó fényben” címmel ellátott monográfiájában. Ekkor véglegbeemelia képet a művésznő oeuvre-jébe, keletkezését 1630–1640 közöttre datálja, ahátteret Micco Spadaro vagy az ifjú Salvator Rosa munkájánaktippeli, esetleg egy tájspecialistáénakAniello Falcone köréből. Ettől függetlenül már Nicola Spinoza is elismeri Artemisiátmint alkotót, de a hegyes-felhős panorámát illetőenkitart Palumbo közreműködése mellett, és a művet röviddel 1640 utánra datálja. Gianluca Poldi technikai vizsgálataiban az infravörös átvilágítás halvány előrajzolást tárt fel, amelyhez képest a képen szereplő alakbal mellbimbója jóval feljebb került. Mária Magdolna ultramarinkék köpenyét rendkívül értékes, porrá tört lapis lazuli drágakővel festették, amely a megrendelő előkelőségére és a kivitelező igényességére vall. A kép Gilberto Algranti milánói műkereskedéséből jutott európai magántulajdonba, majd innen a bécsi aukcióra.

A műítészek olykor nemcsak egymásnak, hanem önmaguknak is ellentmondó véleményei után tallózzunk még röviden az ilyenesetekközött! A szóban forgó mű egy másik, hasonló formátumú és azonos stilisztikai, valamint kompozíciós elemeketfelvonultatóMária Magdolnával vethető össze, amelyet Spinoza előbb szintén Palumbónak tulajdonított, de később „visszaszolgáltatta”Artemisiának. A fő különbség a karral és hajjal eltakart kebel, a koponya melletti tárgy, amely nem fedeles edény, hanem egy nyitott könyv, valaminta köpeny bíbor színe. Ez a mű Robilant+Voena galériájából került a Giacometti Fine Arts tulajdonába, majd egy magángyűjtőnél kötött ki. Artemisia egy másik variánst is festett, melyennek a tükörképe –amint azt R. Ward BissellArtemisia Gentileschi and the Authority of Art: Critical Reading and Catalogue Raisonnécímű 1999-es könyvében is taglalja.

Szerző: Wagner István