Kiállítás, Kortárs
Hozzászólok

A disszidens, aki színekkel lázadt: az első recenzió Mauer Dóra londoni kiállításáról

Egy nappal a megnyitó után már meg is jelent az első nagyobb – és rendkívül meleg hangú – kritika Maurer Dórának a Tate Modernben rendezett szóló show-járól.

Augusztus 4-én és 5-én reggel a Tate Modernnel kapcsolatban még az a hír uralta a sajtót, hogy egy 17 éves fiatalember minden ok és minden előzmény nélkül kidobott a múzeum felső kilátóteraszáról egy hat éves kisfiút, aki azóta is kritikus állapotban fekszik egy kórházban. Vasárnap a tragédia után a múzeum be is zárt, tegnap azonban már újra kinyitott, így Maurer Dóra kiállítása, amiről néhány napja már hírt adtunk, az eredeti tervek szerint tudott megnyílni.

Nem kellett sokat várni az első nagyobb kritikára sem, ami a tekintélyes londoni napilapban, a The Guardian-ben jelent meg az újság vezető műkritikusa, Jonathan Jones tollából. Jones 20 éve dolgozik a lapnál, többször volt tagja a Turner Price és a BP Portrait Award zsűrijének (igen, a szponzorként folyamatosan támadott olajkonszern által finanszírozott díjról van szó) és közreműködött a BBC számára készült művészettörténeti filmsorozatokban is.

Maurer Dóra: Hét hajtogatás, 1975, © Maurer Dóra, fotó: Vintage Galéria / Bozsó András

„A konyhájában készített fekete-fehér filmektől a diadalmas geometrikus design-okig; a magyar művész karrierje kiteljesedett a kommunista rezsim vége óta” – szól az írás bevezető mondata, ami lényegében meg is fogalmazza a szerző egyik fő gondolatát, nevezetesen azt, hogy míg számos, a kelet-európai országokban a kommunista érában a tűrt vagy a tiltott kategóriába tartozó alkotó akkor élte pályájának fénykorát, amikor művészetét valamivel szemben állva gyakorolta és erejét a lázadás adta, addig Maurer, aki életének nagyobbik részében ugyancsak a „disszidens művészetet” művelte egy totalitárius államban, legjobb munkáit ennek a rezsimnek az összeomlása után hozta létre, azaz az új szabadságból éppúgy tudott alkotó energiát meríteni, mint a disszidens-létből. Jones ellenpéldaként említi az író Milan Kunderát és a filmrendező Jan Švankmajert, akikre szerinte a „kapitalista demokrácia” inkább rombolólag hatott.

Maurer Dóra: Relatív kvázi-kép, 1996, magángyűjtemény, © Maurer Dóra, fotó: Vintage Galéria / Bozsó András

A friss művek iránti lelkesedésében a kritikus azt javasolja a jövőbeli látogatóknak, hogy az utolsó teremben, ezeknél a „kreativitásban lubickoló”, játékos munkáknál kezdjék a kiállítás körbejárását, melyek tekinthetők festményeknek, de installációknak is. Később persze Jones is visszatér a korábbi művekhez, kiemelve Maurer 1971-es konceptuális munkáját, a Mit lehet egy utcakővel csinálni? című fekete-fehér fotósorozatot, az 1975-ös Hét hajtogatást, és a két évvel későbbi Párhuzamos vonalak. Elemzések (Fotó-interakció két személyre) című fotósorozatot, amit Ed Ruscha Every Building on the Sunset Strip című fotókönyve „kommunista verziójának” nevez. Végezetül kitér a buchbergi térfestés-projektre, hangsúlyozva, hogy Maurer konceptuális művészetében „a geometrikus design iránti szenvedély összeütközik a vonzódással a rend megbontásához  és ez nagyszerű energiákat szabadít fel festményeiben”.

Maurer Dóra: Overlappings 38, 2007, magángyűjtemény, © Maurer Dóra photography, fotó © Vintage Galéria / Bozsó András

Mai szorongó világunkban, zárja sorait a szerző, utalva a múzeumban előző nap történt tragikus eseményekre is, „élvezet nézni ezt az optimista művészetet. Az ember majdnem azzal a gondolattal jön el a kiállításról, hogy az elmúlt évtizedekben a világ jobb lett és nem rosszabb”.

Nyitókép: Dóra Maurer, IXEK 6, 2011, acrylic on canvas and wood, 125.5 x 208 cm, 49 7/16 x 81 7/8 in., © Dóra Maurer, © Photo: White Cube (Todd-White Art Photography) / Awarewomenartists.com / https://awarewomenartists.com/en/artiste/dora-maurer/

Szerző: Emőd Péter

A cikk 2019. 08. 06-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük