A hátoldalon: Kompozíció női alakokkal, 1930-as évek közepe

Szakértői tanulmány- Kaszás Gábor írása

Gadányi Jenő az 1920-as évek legfrissebb modern törekvéseinek bátor összegzésére törekedett pályája kezdetén. A konstruktivizmus szerkesztési elveit, a purizmus merész formakísérleteit, a fauveizmus harsány színkezelését, valamint az École de Paris oldott pikturális eleganciáját egyszerre kívánta érvényre juttatni saját festészetében. Erre a felettébb bátor programra, viaskodásokkal teli időszakra ő maga így emlékezett vissza: „… először is a képszerűség alapvető tényezőit, a felület és a tér viszonyát, a szín és a vonal szerepét, a szerkezet, a ritmus, a festői harmónia törvényeit tisztáztam magamban. Nem önmagukért bajlódtam annyit ezekkel az alapelemekkel, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy ezek a törvények egybevágnak a természet mélyén folyó élet belső lendületével, egyetemes egységével és egyensúlyával. Kerülő úton, fáradságosan jutottam ahhoz a meglátáshoz, mely a természeti jelenségek felszíne alól a nemcsak érzékeinkhez, de lelkünkhöz és értelmünkhöz szóló lényeget kívánja kihámozni és formába önteni.” (1) Ahogy a fenti sorok is tükrözik Gadányi fokozatosan lecsendesítette piktúráját az 1930-as évek második felében. Képi világa összefoglalóbb jelleget kapott, míg egyre pasztózusabb felületei, élénkülő faktúrális játékai a szín alkalmazásának új lehetőségeit adták a kezébe. Gadányi maga is érzi: révbe ért. Ekkor vált igazán hitelessé, elmélyülté festészete. „Az új művészet kialakulását nem az analízisben, nem a szintézisben, hanem a kettő összekapcsolásában látom.
Analízis és szintézis diszharmóniát eredményez; az ellentétek egysége egy új harmónia megteremtése.” (2)

E szellemben egyre erőteljesebbre hangolta kompozícióit, s mind nagyobb szerepet kapott a szemet lelket gyönyörködtető, változatos festésmód képein. Visszakanyarodott a természethez, ez azonban nem naturalista vagy posztimpresszionista ábrázolást jelentett, hanem egy sajátos konstruktív szemléletet. Legyakrabban tájakat, csendéleteket ábrázoló masszív szerkezeteinek alapelemévé vált az erőteljes kontúrozás, mely a kompozíciók tiszta vázát hordozza. Összefoglaló formák, architektonikus látvány jellemzi alkotásait, mely dinamizmussal és színes festői előadásmóddal párosul. „Nála a fény nem felszínes dolog, hanem átragyogja a természet, a növények, állatok formáit, kihántja belsejüket, felboncolja lényegüket.” – írja ekkoriban képeiről a Magyar Nemzet kritikusa (3). Konstruktív jellegű műveit két ízben is bemutathatta a Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézetben a háború alatt. Beérett stílusának népszerűségét pedig mi sem jelzi jobban, minthogy az utóbbi, 1943-as kiállításon 16 művet is értékesített a festő.

Új stílusára tökéletesen igazak Kállai Ernő meglátásai, aki „Új Romantiká”-nak nevezte a festő által is képviselt attitűdöt. Gadányi alkotásaiban is a „romantika szín és alakváltozásait” fedezte fel a művészeti író: „Olyan képzelet vagy olyan temperamentum ölt rajtuk kifejezést, melynek távlata és hevülete túlszárnyal a természetes érzéklet és a szerkesztő értelem által megszabott határokon: formájában tiszta, tárgyilagos fogalmazású, festői plaszticitáson. Ez a festészet érzelmek és indulatok, álmok, révületek és látomások mélyéből, tehát jellegzetesen romantikus ideákból fakad…”(4).

Gadányi a szabadság vágyának, a lélek határtalan és csodálatos birodalmának megjelenítésre tesz kísérletet. 1944-es Virágcsendéletén is ez a szándék tükröződik. A kép ezüstszürke alaptónusokra és kék árnyalatokra épülő erősen centrális szerkezetét piros és sárga részletek oldják érzékivé. A kompozíció így is zárt marad, de a már-már buja, húsos, nedvekkel teli virágok feszülő vitalitása túlmutat a látvány egyszerű rögzítésén. Az organikus formák többet sejtetnek a valóság egyszerű dekórumánál: az élet energiáinak átható jelenlétét.

1. Egy fiók tartalma. Gadányi Jenő művészeti írásai, kritikák, újságcikkek művészeti eseményekről 1920-tól. Szerk.: Kilián László,
   Veszprém, Művészetek Háza, 2001. 64.
2. Részletek Gadányi Jenő naplójából, művészeti feljegyzéseiből. Összeállította és közreadja: Heitlár László. Új Művészet, 1983 3.26.
3. G.L.: Két kiállítás. Magyar Nemzet, 1943. május 2. 8
4. Kállai Ernő: Előszó. In: Új Romantika. Szemelvények a XX. század magyar festészetéből. Budapest, Tamás Galéria, 1944. o.n.