A műtárgypiaci változásokra reagálva tematikus online aukciókat rendezett a Virág Judit Galéria. Az aukciósház első grafikai árverésének legmagasabb áron, 1,3 millió forintért elkelt alkotása Rippl-Rónai József Fifike Lazarine-nal és Anellával című akvarellje lett, míg a kortárs aukción Nádler István Feketebács No. 11. című festményéért fizettek a legtöbbet, 8 millió forintot. Az elért eredmények, valamint az újonnan licitálók magas száma azt mutatja, hogy hazánkban folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik a műtárgyvásárlás iránt érdeklődnek.
A nemzetközi aukciósházak gyakorlatához igazodva már kisebb, tematikus árveréseket is rendez a Virág Judit Galéria. A hibrid és az online árveréseknek köszönhetően ugyanis megjelent egy új gyűjtői kör, amely komoly érdeklődést mutat a kortárs és a papír alapú művek iránt. Magyarország teljes területéről és több országból, köztük Belgiumból, Nagy-Britanniából és Ausztriából is követték a grafikai és a kortárs aukciókat. A licitálók több, mint egy tizede még sohasem vett részt korábban a Virág Judit Galéria árverésén. A licitek telefonon, vételi megbízás alapján és a galéria saját online rendszerén keresztül érkeztek.
A Virág Judit Galéria első grafikai aukcióján 112 tételre licitálhattak az érdeklődők. A legmagasabb áron, 1,3 millió forintért Rippl-Rónai József Fifike Lazarine-nal és Anellával című műve kelt el. Izgalmas licitharc bontakozott ki Zórád Ernő Kőműves-Lépcső című rajzáért, ami 180 ezer forintos kikiáltási árról indulva, 950 ezer forintért kelt el, és Kassák Lajos Kompozíciójáért, ami 120 ezer forintos kikiáltási ár után 800 ezer forintos leütési árat ért el. Ugyanennyiért cserélt gazdát Gyarmathy Tihamér Bolygóközi vitorlás című 1947-es rajza is. 600 ezer forintért keltek el Gross-Bettelheim Jolán munkái, Hidak és vonatok című litográfiája 100 ezer forintos kikiáltási árról, míg Imperializmus című alkotása 180 ezer forintos kikiáltási árról indult. Szintén 600 ezer forintért kelt el Szalay Lajos Kalapos portréja, Maurer Dóra B12 című műve pedig 500 ezer forintért. Az op-art mesterének, Victor Vasarelynek öt művére is licitálhattak az érdeklődők, melyek közül legmagasabb áron, 400 ezer forintért a Piasa című alkotás kelt el. Több ritkaság is kalapács alá került: Gyarmathy Tihamér 12 darabos emlékmappája 550 ezer forintért, míg Rózsa Miklós modern magyar képeket bemutató mappája 400 ezer forintért cserélt gazdát.
A kortárs aukción kiemelt érdeklődést övezte többek között Nádler István, Bak Imre, Maurer Dóra, Hencze Tamás, feLugossy László és Wahorn András műveit. A várakozásoknak megfelelően a legmagasabb áron, 8 millió forintért Nádler István Feketebács No. 11 című műve kelt el izgalmas licitharc után. A festőművész Hommage á Malevics című alkotása 3 millió forintért, Kompozíció című képe 2,2 millió forintért cserélt gazdát. 7,5 millió forintot fizettek Bak Imre Csontváry című akril képéért. Hencze Tamás művei közül a legmagasabb áron, 4,2 millió forintért Piros fény című alkotása kelt el. Lakner László Whitman című képéért és Maurer Dóra Gát-projektjéért egyaránt 3,6 millió forintnál koppant a kalapács. Fehér László Szentendrei utca című festménye 2,4 millió forintos leütési árat ért el.
A két tematikus aukció 110 millió forintot meghaladó összleütési értékkel zárult.