Beke László írja, Ifj. Szlávics László éremművész: kortárs (művészet)történeti lecke a nézőknek címmel megjelent írásában. (XXI. Országos Érembiennálé katalógus bevezető, 2017.)
“Ifjabb Szlávics László, talán a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végigjárja az éremművészet újra definiálásának történeti útját, a hagyományos szobrászati műfajokat és technikákat, a domborművet, a fémművességet, az ötvösséget és az ékszerészetet is érintve, nem kis mértékben a konceptuális művészet és az objektművészet hatására. Érinti a művészet és a tudomány, a technika, technológia és a kultúra összefüggésének problematikáját, és eljut a média és kommunikáció jelenkori helyzetének megértéséig.”
Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni?
ifj.Sz.L.: Művész családba születtem. Édesapám, idősebb Szlávics László ötvös-szobrászművész volt, aki negyven évesen ecsetet ragadott és attól kezdve festett is. Kora gyermekkorom óta természetes közeg számomra a műterem, a különböző művészeti technikák világa. Viszonylag hamar kezdtem mintázni, faragni, agyaggal, gipsszel, fémmel dolgozni. Korán kialakult, hogy a plasztika izgat igazán, a festés rajzolás kevésbé kötött le. Édesapám személye által a szisztematikus, hagyományos művészeti képzés lehetősége adott volt már apró gyermekkoromtól fogva. Éltem ezzel a lehetőséggel, mert érdeklődésem ebbe az irányba vitt. A művészeti stúdiumok mellett a szerteágazó művészeti technológiák megismerése kötötte le a kíváncsiságomat. Édesapám ötvös diplomával kamatoztatta a lakatos dinasztiából hozott technika- és anyagismeretét, ami számomra is fontos alapnak bizonyult a művésszé válás útján. A tőle kapott képzés alapozta meg a tudásomat, ugyanakkor barátja, a görög származású szobrászművész, Makrisz Agamemnon mellett töltött néhány „inasév” meghatározó volt a művésszé érésem szempontjából. Mindketten életük végéig segítették művészi fejlődésemet.
Kik azok a művészek, akik nagy hatást gyakoroltak Önre?
ifj.Sz.L.: Visszagondolva a gyermekkoromra, fontos élmény volt, hogy Herbert Read: A modern szobrászat című albumát már általános iskolás koromban lapozgathattam. Természetesen sok minden volt benne, amivel 8-10 évesen nem tudtam azonosulni, nem értettem, de Barbara Hepword, vagy Henry Moore, Constantin Brâncuși, már akkor sokat jelentett nekem. Ugyanakkor – látszólagos ellentmondás -, hogy Michelangelo Buonarroti volt számomra a nagybetűs szobrász. Később kedvencem lett Marino Marini, de sokat jelentett nekem amikor felfedeztem, hogy Picasso nem csak festett, rajzolt, kerámiákat készített, hanem igazán forradalmi szobrokat is alkotott, gyakran hulladékokból „eszkábálva”, a kiváló szobrász, „ezermester” César (Baldaccini) időnkénti közreműködésével.
Mit jelent Önnek a szobrászat?
ifj.Sz.L.: Számomra a szobrászat soha nem volt egy szűk plasztikai műfaj, inkább a – korunkat jellemző – interdiszciplináris alkotás terepe. Nem gondolkodtam rajta, hogy az ötvös technikákat elegyítve a kevésbé precíz szobrászati formaalkotással, az általam létrehozott műveket hova is kellene besorolni. A művészeti kifejezés volt fontos, nem a cél eléréséhez alkalmazott technológia, legyen az kőfaragás, lemezalakítás, öntés, cizellálás, vagy esztergagéppel történő forgácsolás, szerszámkészítői vagy mechanikai műszerész szakmájához sorolható tevékenység. A kíséretezés, új utak keresése technológiai értelemben is, lételeme a tevékenységemnek a ma napig. Miután a klasszikus tanulmányokon túljutottam, igyekeztem megtalálni a habitusomhoz illeszkedő kifejezési formát. Így jutottam el a talált tárgyak, anyagmaradványok, hulladékok felhasználásával készült konstrukciókig, melyek az utóbbi két három évtizedben az alkotómódszerem legjellemzőbb vonása.
A Wikipédián olvasható szócikkben az alábbi mondatot találtam: „Ifj. Szlávics László szobrász elsősorban éremművészettel foglalkozik, annak szinte minden ágát műveli.” Milyen éremművészeti ágakban alkot?
ifj.Sz.L.: Munkásságom az ötvösség és a szobrászat határterületén alakult-, teljesedett ki. Az éremművészet az a műfaj, amit mindkét szakma művelői „sajátjukként” tartanak számon. Sok esetben nehezen szétszálazható, hogy melyik művészeti területhez kötődik jobban az adott alkotás, de ahogy már említettem, ez a besorolási kényszer fellazult, a területek egyértelműen átjárhatóak, a határok elmosódtak. Engem évtizedekre lekötött az autonóm éremművészet izgalmas világa, hisz ebben a műfajban (is) ma már minden alkotói módszer „megengedett”. Erre a műalkotási körre talán a legjellemzőbb a szemlélő és az alkotás intim viszonya, a taktilis élmény, a kézbevehetőség lehetősége, sok esetben annak természetessége, akár kényszere. Az így kialakuló bensőséges viszony nagyon fontos a néző és alkotás párbeszédéhez. A magam részéről egy egész sor olyan művet hoztam létre, ami az éremművészet mérethatárai között egy újfajta kommunikációra képes a szemlélővel. Érintésre, hang- és vagy fényjelzéssel, mozgással reagáló alkotásokat (is) készítettem. A műszerészi precizitással 60 – 70 mm-es kis szerkezetek létrehozásával egyfajta miniatűr mobilokat készítettem, ahol a mondanivaló kibontakozásához a szemlélő interaktív jelenléte elengedhetetlenül szükséges. Ezekkel a krómacélból, üvegből, plexiből, ipari technológiák alkalmazásával született munkáimmal látszólag szöges ellentétben lévő archaikus kézműves technikákkal: kézi éremveréssel, gyöngyfűzéssel, kőcsiszolással, textil és szerves anyagok, csont, toll, kagylóhéj applikációjával létrehozott alkotásaim jól illusztrálják, hogy mennyire izgatott a különböző technológiák megismerésének, „birtoklásának” vágya, hogy a gondolataimat minél szabadabban kifejezhessem.
Egyes alkotásainál kulcsszerepe van a gépi óraszerkezeteknek. Mikor és hogyan született meg a gondolat, hogy az óraszerkezeteket felhasználja szobrainál?
ifj.Sz.L.: Afféle barkácsolós gyerek voltam, akit mindig érdekelt, hogy egy felhúzhatós vagy elektromos motorral hajtott játék mitől mozog. Alig vártam, hogy egy óvatlan pillanatban szétszereljem, darabjaira bontsam az ajándékba kapott működő szerkezetet rejtő játékszert. Az így kinyert alkatrészek újrahasznosításával készült kis ventilátor sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint a távirányítós autó. Egy-egy elromlott, javíthatatlan vekkert is nagy örömmel és lelkesedéssel szereltem szét alkotó elemeire. Ilyen messzire vezet vissza, hogy az utóbbi évtizedben a munkásságom fő jellemzője a működő és nem működő óraszerkezetekből, ipari hulladékokból létrehozott érmek, plakettek, szobrok. A méret változó, hisz egész más gondolatot közöl egy tenyérnyi 60-80 mm átmérőjű kis tárgy, vagy egy 220 cm magas időmérő funkcióval rendelkező szobor, még ha mindkettő óraszerkezetek felhasználásával készült is. Kis méretű óraszerkezetekből létrehozott alkotásom található – több más mellett – a British Museum gyűjteményében, és két métert meghaladó óraszobraimból többet őriz a hazai Iparművészeti Múzeum.
Hol találkozhatunk legközelebb műveivel?
ifj.Sz.L.: Nemrég ért véget az Art Market Budapest rendezvénye, ahol immár harmadik ízben szerepeltek munkáim önálló kiállítási anyagként a Kiskép Galéria képviseletében, a Barabás Collection közreműködésével. Az ott látható alkotásaim kapcsán kaptam felkérést arra, hogy a napokban zajló BÁV 3. óraárverése kiállításán megjelenjenek óraszerkezetekből készült szobraim. A klasszikus órák mellett egy izgalmas színfoltként láthatóak a kortárs szobrászat kifejezésmódját képviselő munkáim.
