TEFAF, 2019 

Idén immár 32. alkalommal rendezték meg március közepén a hollandiai Maastrichtban, a német és a belga határ közvetlen közelében a világ legrégebbi és a mai napig legjobb nevű antikvitásvásárát, a TEFAF-ot.

Az egyre gyorsabban változó gazdasági, technológiai és piaci körülmények még a legsikeresebb, vezető szakmai vásárok koncepcióját is felkavarják – ez alól az eredetileg csak régiségeknek szentelt elitrendezvény sem jelent kivételt. Habár régebben is felbukkant itt egy-egy modern vagy kortárs alkotás, és idővel meg is jelent egy külön szekció az e téren tevékenykedő kereskedők számára, a TEFAF-on eddig csak háttérszerep jutott a modern művészetnek. Idén azonban a modern részleg 14 – köztük számos nagy nevű – újonccal bővült, és először volt több az itt kiállító galéria (57), mint a régi műalkotások (53) szekciójában. 

A vásár összeállításának ilyen alapvető változása több indokra vezethető vissza. A legfontosabb a kortárs művészet növekvő népszerűsége, az árak szárnyalása. Az újabban meggazdagodottak is főleg a jobban hozzáférhető és feltűnőbb kortárs alkotásokat keresik. A régiségek piaca mindig aránylag szűk volt, akár az ajánlat, akár a kereslet felől nézzük. Ehhez járult hozzá a jogi és az etikai háttér alapvető átalakulása az utóbbi időkben. Az illegális ásatások, a csempészet, a gyarmati időkből származó tárgyak rendezetlen jogi helyzete mind olyan reflektorfénybe került körülmény, amely szűkíti az antik piacot, és bizonytalanságot okoz a kereskedelemben.

Mindezen okoknál fogva, valamint az amerikai közönség felé való nyitás jegyében a vásár vezetősége 2016-ban TEFAF Spring és TEFAF Fall néven két kisebb rendezvényt is életre hívott New Yorkban. Az elsőt a modern művészetnek, a másodikat a régiségeknek szentelték. Mivel a vásár színvonalának megőrzése miatt a résztvevők körének frissítése az egyik legfőbb cél, idén az eddig igencsak zárt TEFAF 40 új kiállítónak biztosított részvételi lehetőséget. Ez ugyanakkor azonban azt jelentette, hogy ugyanennyinek távoznia kellett, ami természetesen nem csekély elégedetlenséget keltett a kihagyottak körében. 

De a kiválasztásban és a kiállított tárgyak felett döntő testületek terén is valóságos forradalom ment végbe. Az összes jelentkezőnek, legyen az régi vagy új, ezentúl minden évben új pályázatot kell benyújtania. A művek minőségéről és eredetéről az eddig szokásostól eltérően nem a vásáron részt vevő fontosabb kereskedők, hanem egy 180 (!) független szakemberből álló zsűri fog dönteni. Túlzás lenne állítani, hogy ezt az újítást az összes kereskedő örömmel fogadta volna…

Maga a vásár a szokásos tökéletes rendezés mellett idén is a műkereskedelem legmagasabb színvonalát képviselte. Hagyományosan a régi mesterek képezték a leggazdagabb szektort. Itt továbbra is inkább múzeumokban, semmint a piacon felbukkanó nevekkel lehetett találkozni: Lucas Cranach, Hieronymus Bosch, Pieter Bruegel vagy az újabb időkből például Modigliani és Mondrian.

A múzeumi szakértőknek és az erre specializálódott szűk gyűjtőcsoportnak a régiségek szekciója egyedülálló áttekintést nyújtott a világpiacon található kincsekről. E területen megerősödött az ázsiai – és különösen a kínai – jelenlét.

A modern szektorban magyar vonatkozású művekkel is találkozhattunk, elsősorban a külföldön élő és dolgozó alkotók köréből. Ide tartozik Beöthy István, Réth Alfréd, Hantaï Simon és Victor Vasarely, akinek művészete több évtizednyi szünet után, hála az utóbbi idők több fontos retrospektív kiállításának (többek közt Zürichben és Párizsban) megújult érdeklődésnek örvend. Ennek hatása néhány éve a műpiacon is érezhető – az itteni vásáron például féltucat kiállító standján volt jelen műveivel. A magyar kortárs művészetet Jovánovics György és Kovács Attila munkái képviselték – a londoni Mayor galéria standján. A Párizsban élő, 95 éves Vera Molnár, akit a pesti Vintage Galéria állított ki idén áprilisban, szintén sikeresen szerepelt egy kisebb művével egy kifejezetten női alkotóknak szentelt standon.

A vásár utolsó napján tett látogatás előnye, hogy nemcsak az elvárásokról, hanem a konkrét eredményekről is be lehet számolni – már amennyiben az érintettek hajlandónak mutatkoznak ezekről nyilatkozni. De már néhány beszélgetés alapján is lemérhető a vásár sikeressége. A régi könyveknél 1,8 millió eurót fizetett egy amerikai vevő egy korai XV. századi francia, színezett hóráskönyvért. Augustus császár fejszobra a keresztény időszámítás kezdetéről 1,4 millió euróért kelt el. Már a nyitás első perceiben vevőre talált egy Renoir-aktfestmény 11 millió euróért. El Liszickij ritka fénykép-önarcképe valószínűleg 700 ezer euró körül cserélt gazdát. A régiségeknél gyakori volt az intézményi vásárlás – több mint 200 múzeum képviselője jelent meg a vásáron. Az ékszerek forgalma hagyományosan nagymértékben hozzájárul a kereskedelmi sikerhez, ám ezen a területen nagyon nehéz, szinte lehetetlen az elért árakról tudomást szerezni. A legnagyobb feltűnést a Spencer családból – Lady Diana örökségéből – származó, 800 darab csiszolt gyémántot tartalmazó esküvői tiara eladása keltette.

A látogatókra várt még egy további „ínyencfalat” is: a többéves újjáépítés után ez év végén avatják fel a Staatliche Kunstsammlungen Dresden (Drezdai Állami Műgyűjtemények) világhírű Régi Mesterek galériáját, mely alkalomból a vásáron kisebb válogatást mutattak be a gyűjteményből. Így a látogatók többek közt megcsodálhatták Rembrandt Ganümédész elrablása (1635) és Raffaello Sixtusi Madonna (1512) című remekművét – antik szobrok, valamint fejedelmi ezüst- és porcelántárgyak társaságában.

Összességében a vásár vezetőségének új stratégiája – a kínálat modernizálása – sikeresnek mutatkozott: ezt tanúsította a kortárs és modern eladások megnövekedett száma, valamint a fiatalabb és új gyűjtők jelentős részvétele. 

Szerző: Darányi György