Victor Vasarely hosszú ideig a gyűjtők és a múzeumlátogatók egyik nagy kedvence volt, majd a századvég közeledtével szinte eltűnt a radarról. Az utóbbi években viszont újabb reneszánsza zajlik. Mi változott a megítélésében és az árakban?

Neve összeforrt az 1960-as években rendkívül kedvelt, majd az érdeklődés homlokteréből lassan kiszorult op-arttal, amit sokan már temetni kezdtek, mint múló divatjelenséget. Vasarely népszerűségére, műveinek keresettségére – tekintettel, hogy ő volt ennek az irányzatnak az „atyja”, legismertebb képviselője – ez már akkor is jelentős negatív hatással lett volna, ha nem lettek volna „súlyosbító mellékkörülmények” – ám ilyenekből több is akadt.

Az egyik, némileg paradox módon, Vasarelynek abból a jó szándékú és tiszteletreméltó felfogásában gyökeredzett, hogy „demokratizálja” a művészetet.

„Szociális művészetről álmodom. Hiszem, hogy az emberben mély vágyódás él a kép iránt” – hangoztatta többször is, s annak érdekében, hogy művei széles körben, az átlagos anyagi körülmények között élők számára is hozzáférhetőek legyenek, számtalan grafikáját magas példányszámú sorozatban terjesztette, miközben jellegzetes motívumai a sálaktól a teáscsészékig nagyon sok hétköznapi fogyasztási cikken is megjelentek. Vasarelynek ezzel a felfogásával függ össze az is, hogy a művészetet szívesen vitte ki az emberek közé: vagy köztéri plasztikák, épületdíszek formájában egyenesen az utcára, vagy közintézmények, vállalati székházak belső tereinek díszítésére vonatkozó megbízásokat teljesítve. Egy ilyen, Yvaral művésznéven alkotó fiával közös munkáját, a Deutsche Bundesbank ebédlőjébe készült térinstallációját jelenleg a nagyközönség is láthatja nagy frankfurti kiállításán, amiről még lesz szó. A bank egyben a múzeum egyik fő támogatója, s az installációt most a kiállítás kedvéért szétszerelték és a kiállításon újra felállították.

A műkereskedelem nem szereti, ha egy-egy művésztől alig van hozzáférhető munka, hiszen nehéz fenntartani irántuk az érdeklődést és nem lehet belőlük megélni, de nem jobb a másik véglet sem, amikor egy szerző művei elárasztják a piacot. Márpedig Vasarelyvel ez történt, és ami ettől nem független: az ilyen tömegben megjelenő művek közé könnyebben lehet becsempészni hamisakat, mint ahogy az ebben az esetben is sokszor megfigyelhető volt. A dolognak persze híre ment, ami sokakat tartott vissza – akár okkal, akár ok nélkül – a vásárlástól. Míg a gyűjtőket a hamisítványok bizonytalanították el, a múzeumokat a mester halála után a hagyatéka körül kirobbant, sok éven át tartott huzavona, ami igencsak megnehezítette a kiállítások tervezését. A pereskedés végére – melynek során számos műalkotásnak nyoma veszett – 2009-ben került pont, amikor is a bíróság a művész unokáját, Pierre Vasarelyt jelölte meg egyedüli törvényes örökösként. A nagyszülei hazájával Magyarország tiszteletbeli marseille-i konzuljaként is szoros kapcsolatokat ápoló Pierre Vasarely a Fondación Vasarely elnökeként sokat tett és tesz annak érdekében, hogy nagyapja munkássága újra és remélhetőleg véglegesen elfoglalhassa az őt megillető helyet a XX. századi képzőművészet történetében.

Mintegy tíz éve valóban új korszak látszik kibontakozni a Vasarely-oeuvre fogadtatásában – nehéz megmondani, hogy ebben az op-art „rehabilitációja” vagy az életmű körüli említett gondok rendeződése játssza a nagyobb szerepet, de az biztos, hogy a két folyamat szerencsésen egészíti ki egymást. Vasarely ismételt felértékelődésében mindenesetre komoly szerepet játszott az utóbbi időszak néhány jelentős kiállítása.

E tekintetben elsősorban a nagy egyéni tárlatokat kell megemlítenünk. Ezek sorából éppen két idei bemutató emelkedik ki: a madridi Museo Thyssen-Bornemisza Victor Vasarely: Az op-art születése című, szeptemberben zárult tárlata, melynek anyagát a budapesti és a pécsi Vasarely Múzeum, valamint az Aix-en-Provence-i Fondación Vasarely kollekciójából állították össze, illetve a frankfurti Städel Museum Victor Vasarely – A modernek labirintusa című, 2019. január 13-ig még látogatható, röviden már említett kiállítása.

Frankfurt egyébként szinte hazai pálya Vasarelynek, hiszen itt, egészen pontosan a Schirn Kunsthalléban – 2007-ben, hosszabb szünet után – már rendeztek nagyszabású tárlatot műveiből. 2016-ban, a művész születése 110. évfordulójának esztendejében három provence-i város, Avignon, Gordes és Aix-en-Provence is tárlatot szentelt a művésznek, míg 2017-ben, halálának 20. évfordulóján, többek között a würzburgi Kulturspeicher és az isztambuli Tophane-i Amire Kulturális és Művészeti Központ emlékezett rá nagyobb kiállítással.

Meg kell még említeni néhány olyan csoportos tárlatot is, melyeken Vasarely munkássága jelentős hangsúlyt kapott: ilyen volt három éve a Kunsthalle Würth átfogó op-art és kinetikus kiállítása és még inkább a párizsi Grand Palais Dynamo című 2013-as tárlata, mely a kinetikus művészet egész spektrumának teret adott, Vasarelyt az úttörők között, Marcel Duchamp és Alexander Calder mellett mutatva be. Aki elmulasztotta az öt évvel ezelőtti kiállítást, most pótolhatja, ugyanis az akkori anyag némiképp „leporolt” és frissített változata Action ˂-˃ Reaction. A kinetikus művészet 100 éve címmel 2019. január 20-ig Hollandiában, a rotterdami Kunsthalbanlátható. Aktivizálódtak a galériák is; jelenleg épp a svájci Melanoban működő Artrust állítja ki munkáit Victor Vasarely: 51 Steps, an upward címmel.

A Vasarely iránt újraéledő érdeklődést jelzi néhány múzeumi vásárlás is: a berlini Kunstzeitunginformációi szerint például a Bajor Állami Képzőművészeti Gyűjtemények is gyarapodtak az elmúlt években Vasarely-művekkel. Ezzel párhuzamosan a gyűjtők is újra jobban odafigyelnek alkotásaira az árveréseken. Hiány persze – a nagyszámú sokszorosított grafikának köszönhetően – az „apály” éveiben sem volt műveiben, az utóbbi években azonban árai is emelkedésnek indultak.

Az artprice adatai szerint például míg 2009-ben a Vasarely-munkáért megadott legmagasabb ár 225 ezer dollár volt, 2011-ben már 272 ezer, 2015-ben 514 ezer, tavaly pedig már 592 ezer. Míg 2009-ben a művész teljes aukciós forgalma még „csak” 4,3 millió dollár volt, addig 2017-ben már 9,8 millió, ami nyolc év alatt közel 130 %-os bővülést jelent. Eközben a tételszám is emelkedett – 576-ról 878-ra –, ami azonban csak jó 50%-os növekedés, azaz a forgalombővülés fő oka egyértelműen az árak emelkedése. Tavalyi 9,8 millió dolláros forgalmával Vasarely visszakerült a képzőművészeti aukciók 200 legsikeresebb szereplője közé, a tételszámot tekintve pedig mindössze öten – Picasso, Dali, Warhol, Chagall és Miró – előzik meg.

Újra ihletet merítenek Vasarelyből az alkalmazott művészetek művelői is; a fiatalon is a befutott német divattervező, Marina Hoermanseder kollekciójában például, amit az idei berlini Fashion Week-en mutatott be, a Vasarely munkásságát csak felületesen ismerők is könnyen felfedezhetik az op-art nagymesterének ismert motívumait.

De térjünk vissza kicsit bővebben a frankfurti Städel Museum jelenleg is zajló Vasarely-tárlatához, aminek jövőre, február 6. és május 6. között lesz egy második állomása is a párizsi Centre Pompidou-ban – a bemutatók a két intézmény együttműködésében jöttek létre –, s ami a szakma reményei szerint egyfajta betetőzését hozhatja az újraértékelési folyamatnak. A kiállítás mintegy 120 művel kalauzol végig a Städel Museum igazgatója, Philipp Demandt által „a háború utáni európai művészet legismerősebb ismeretlenjének” nevezett Vasarely pályájának több mint 60 esztendején.

A művek kölcsönzői között magángyűjtők mellett olyan neves intézményeket találunk mint a Tate Modern vagy a Guggenheim Museum, de számos mű átengedésével járult hozzá a kiállítás anyagához a budapesti és a Pécsi Vasarely Múzeum is. A tárlat annak bemutatására helyezi a hangsúlyt, milyen változatos forrásokból merít Vasarely sok műfajú művészete: a Bauhaustól a szuprematizmusig, a geometrikus absztrakciótól a pop art harsány színeiig. Illetve miért és mennyiben tekinthető munkássága egyidejűleg a művészi avantgárd és a tömegkultúra részének.

Ami a felszínen könnyen fogyasztható játék az érzékszervekkel, a szem becsapása, az valójában a modern képzőművészet téziseinek újragondolása, s egyúttal továbbfejlesztése, vallják a kurátorok, akik szerint „a gyakran a zavarba ejtő op-artra redukált művész a modern és posztmodern festészet egyik központi alakja”. Ez a gondolat tükröződik a tárlat címében – A modernek labirintusa – és jelenik meg a kiállítás rendkívül látványos, labirintusszerű architektúrájában is.

Aki pedig kedvet kap egy jelentős Vasarely-mű birtoklásához, legközelebb a kölni Van Hamaukciósház november 28-i árverésén próbálkozhat. Az aukció sajtóanyagának címlapján is reprodukált 1981-es akrilkép egy hesseni magángyűjteményből került a tételek közé, és 150-200 ezer eurót várnak érte.