Kószó Míra (PUS Galéria) vendégszerzőnk írása.

Hogyan lehet lefesteni azt, ami már nincs ott, mégis alapjaiban határoz meg minket? Anna Riabchevskaia, a Magyarországon élő orosz festőművész válasza erre nem a pontos dokumentáció, hanem az érzelmi lenyomat. A Nyizsnyij Novgorodi Képzőművészeti Főiskolán szerzett klasszikus fegyelem és a tónusok mesteri kezelése nála találkozik a személyes emlékezet töredezettségével. Festészete nem a valóság rögzítése, hanem egy belső utazás, ahol a tíz évvel ezelőtti költözés, a honvágy és a családi gyökerek fonódnak össze egyetlen, visszafogott színvilágú univerzummá.

Művészetét leginkább „emlékfestészetként” jellemezhetjük, ahol a múlt és a jelen határai elmosódnak. Anna tudatosan kerüli a harsány színeket és a zavaró részleteket; monokróm palettáján a szürkék, barnák és okkerek dominálnak. Az alakok nála gyakran arctalanok vagy elnagyoltak, ami lehetőséget ad a nézőnek, hogy saját emlékeit vetítse a vászonra. „Nem az a célom, hogy pontos másolatát adjam annak, amit látok. Az érzéseket szeretném átadni.”

Legutóbbi, nagy sikerű kiállítása, a Family Chat tökéletesen ragadja meg korunk és a belső világunk kettősségét. Míg a digitális világban üzenetekkel tartjuk a kapcsolatot, Anna szerint létezik egy láthatatlan, belső chat is az ősökkel, a tárgyakkal és a gyermekkori helyszínekkel. A generációk nála egymásba csúsznak: egyetlen figurában egyszerre van jelen a nagymama zongorája, a művész saját gyermekkora és lánya jövője

A technikai megvalósításban Anna bátran kísérletezik a textúrákkal: kollázselemei (legyen az csipke, karton vagy tépett papír) a múlt fizikai darabkáiként épülnek be a kompozícióba. Ezek a „rétegek” adják a képek mélységét, amit Oleg Raspopov építész úgy jellemzett: „Az elszakadást attól, ami volt, hogy valami mássá válhasson.”