Még csak március van, de úgy tűnik, 2021 a legdrágább élő festők toplistája átírásának éve lesz. Olyan nevek kerülnek a lista élbolyába, amelyek szélesebb gyűjtői körökben eddig alig voltak ismertek.

A hó elejének szenzációját az amerikai Beeple digitális munkájának, az első valódi NFT-ként hirdetett kollázsának 69 millió dolláros ára jelentette, amivel a művész a legdrágábbak rangsorában rögtön Jeff Koons és David Hockney mögé sorolt be – azaz csak két olyan művész előzi meg, akik már hosszú évtizedek óta a műpiac kedvencei közé tartoznak. És alig tértünk magunkhoz az ámulatból, máris itt van az újabb szenzáció: egy brit képzőművész, Sacha Jafri The Journey of Humanity című, a világ legnagyobb méretű, vászonra festett képeként a Guinness rekordok könyvébe is felvett alkotása Dubaiban, egy jótékonysági rendezvényen, 62 millió dollárért kelt el. Jafri így – közvetlenül Beeple mögött – egy csapásra a negyedik legdrágább élő művész lett, messze megelőzve többek között Gerhard Richtert, Ed Ruschát, Christopher Woolt, Brice Mardent vagy Georg Baselitzet.

Mindez persze sokféleképp értelmezhető, a legjóindulatúbban például úgy, hogy a gyűjtők nem élnek a nagy nevek bűvöletében, nyitott és elfogulatlan szemmel járnak a világban és egy kevésbé ismert művészért is hajlandóak vagyonokat fizetni, ha felismerik munkáikban a rendkívüli minőséget. Más kérdés, hogy „ezek a gyűjtők már nem azok a gyűjtők”, azaz nem ugyanazok adják ki a dollár tízmilliókat Beeple és Jafri munkáiért, akik korábban Richtert vagy Mardent vettek. 

Ennek az új gyűjtői körnek a feltérképezése, stratégiáik, habitusuk, motivációik alapos tanulmányozása a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz a műkereskedelem számára és komoly helyzeti előnyhöz juthatnak majd azok a galériák és árverőházak, amelyek felvértezik magukat ezekkel az ismeretekkel és levonják belőlük a művészkörükre, értékesítési gyakorlatukra vonatkozó következtetéseket.

Beeple és Jafri munkáját persze nem vehetjük egy kalap alá; míg előbbi a digitális művészet új korszakának úttörőjeként arat babérokat, Jafri alkotása hagyományos olaj-vászon kép, absztrakt alkotás, ami inkább méreteit tekintve mondható valóban rendkívülinek. Az pedig véletlen is lehet, hogy a megvásárlásukhoz szükséges vagyont új tulajdonosaik mindkét esetben a kriptovaluták piacán alapozták meg. 

Fontos különbség az is, hogy a Jafri-mű egy jótékonysági árverésen került kalapács alá; az ilyen aukciókon elért árak köztudomásúlag eltérhetnek az érintett művek aktuális piaci értékétől. Lehetnek alacsonyabbak is, amennyiben a nemes cél érdekében egy tételt nagyon alacsonyról, limitár nélkül indítanak és az érdeklődés elmarad a várttól, de még gyakoribb, hogy magasabbak annál, mert a gyűjtő úgy kalkulálja licitjét, hogy annak egy részével a mű valós értékét fizeti meg, más része viszont a jó célt szolgáló adomány.

Ezzel együtt a lehetséges vásárlói motivációknak a két munka esetében lehetnek közös vonásai. Az egyik: úgy tűnik, napjainkban a művész rangja és az adott mű kvalitásai mellett a korábbiaknál fontosabb árképző tényező a műhöz kapcsolódó egyedi, különleges sztori. Hogy friss, az artportálon is megjelent példát mondjunk: minden bizonnyal a „háttértörténet” repítette korábban elképzelhetetlen magasságokba Winston Churchill marrakesh-i látképét, amit Roosovelt amerikai elnöknek festett, és ami később Brad Pitt és Angelina Jolie gyűjteményébe került. Emellett – és az előbbi trendtől nem függetlenül – egyre többször megfigyelhető a magas licitekben a törekvés olyasminek a birtoklására – a digitális munkák korában már nem beszélhetünk egyértelműen tárgyról –, ami valamilyen különleges, egyedi jellemzőjétől vélhetően már nem fosztható meg. Hogy érthetőbb legyen: még ha valaki azzal szeretné is legyezgetni a hiúságát, hogy övé a világ legdrágább festménye, soha nem lehet biztos abban, hogy ezt a „címét” nem fogja elveszteni, akár már a következő napon. De a Beeple-féle digitális kollázs tulajdonosától tényleg nem lehet már elvenni azt a címet – legalábbis addig, amíg önként le nem mond róla, azaz el nem adja a művet – hogy övé az első, művészeti árverésen elkelt NFT. Jafri gigantikus méretű vásznánál nagyobb se fog jó eséllyel piacra kerülni a belátható jövőben. Persze, rendszerint a hasonló különlegességek „levadászása” mögött is áll befektetői megfontolás, nevezetesen az a remény, hogy egy ilyen kuriózum értéke csak növekedhet – erre azonban nincs semmilyen garancia.   

Beeple munkájáról már sok szó esett az utóbbi hetekben – mi is írtunk róla –, ezért most Jafri munkáját, a negyedik legdrágább kortárs festményt és szerzőjét mutatjuk be.

A 44 éves brit Sacha Jafri az Eton College-ben végzett, azóta folyamatosan a pályán van. Absztrakt műveket készít, s bár aukciókon ritkán bukkannak fel képei, több ismert gyűjtője van: mások mellett a brit királyi család, Barack Obama, George Cloony, David Beckham és Kevin Spacey is vásárolt már munkáiból. Közéleti érdeklődés és szociális érzékenység jellemzi, a munkáiból származó bevételt gyakran fordítja jótékonysági célokra. Saját projektje a Humanity Inspired címet viseli, ennek keretében született a most elkelt festmény is.

Jafri nincs híján az önbizalomnak sem. „Szeretném, ha emlékeznének rám 500 év múlva, szeretném, ha én lennék saját korom Kandinszkija, de ehhez még legalább húsz évre van szükségem. 

Az, hogy műveim megrendítsék az embereket, fontosabb, mint a kommerciális siker”, írta egy helyütt. Jafrit Dubaiban érte a lockdown, s hogy az itt töltött idő ne vesszen kárba, elhatározta, hogy egy rendkívüli méretű, 1.600 négyzetméteres festményt készít, majd azt 70 darabra vágva, részenként értékesíti. Az eladásból 30 millió dollárra számított, amit nemzetközi szervezeteknek, az UNICEF-nek, az UNESCO-nak, a Global Gift Foundation-nek és egy helyi, de ugyancsak globális hatókörrel működő jótékonysági szervezetnek, a Dubai Cares-nek tervezett felajánlani. A hatalmas mű hét hónap alatt készült el, a művész állítása szerint sokszor napi 16-17 órai munkával, 1.065 ecset mellett 6.300 liter olajfesték felhasználásával, amit 200-300 rétegben vitt fel a vászonra. Beépített a műbe gyermekrajzokat is, amelyek az ő felhívására érkeztek a világ 140 országából, témájuk az izoláció és az emberi kapcsolatok voltak. „Műteremként” Dubai egyik luxusszállodája, az Atlantis The Palm bálterme szolgált, s itt került sor a napokban arra a rendezvényre is, amin a festmény darabjaira lehetett ajánlatot tenni. 

Egy Dubaiban élő francia férfi, Andre Abdoune, a kriptovaluták piacán aktív Altius Gestion International Holding vezérigazgatója azonban jelezte, hogy kész a festményt egyben megvásárolni és azért a várt összeg több mint dupláját, 62 millió dollárt fizetni. Ajánlata, nem meglepő módon, nyert; az új tulajdonos terveiről csak annyit mondott, hogy maga is jótékony célokra akarja a képet felhasználni. Más források szerint elképzelhető az is, hogy saját múzeumot épít a kép elhelyezésére, aminek néhány darabja jelenleg a művészt képviselő Leila Heller Gallery-ben tekinthető meg Dubaiban. Ez a galéria, amelynek székhelye és központi kiállítótere New Yorkban van, fontos szerepet játszik a közel-keleti térség és Ázsia kortárs képzőművészetének amerikai megismertetésében s egyúttal a kortárs nyugati művészek bemutatásában is az említett térségekben. Dubaiban 2015 óta vannak jelen a város ma már nemzetközi hírnévnek örvendő művészeti negyedében, az Arselkal Avenue-n.

Szerző: Emőd Péter

A cikk 2021. március 30-án jelent meg az artportal.hu-n, az írást változtatás nélkül közöljük.