Fränkel József, az apjától örökölt műkereskedelmi vállalkozást magasabb szintre kívánta emelni. Célja az volt, hogy a hazai legkiválóbb művészekkel akart foglalkozhasson, akiknek kiállításokat, bemutatókat szervezett. Sok esetben külföldi értékesítési utakat, vásárokat szervezett, amelyekkel a hazai képzőművészet népszerűsítése mellett jelentős eladásokat is realizált.
Saját műkereskedését a Fränkel-Szalont végül apja, Ernő halálát követő második évben, 1931-ben nyitotta meg 29 évesen. A galéria a Mária Valéria utca 8. szám alatt a mai Apáczai Csere János utcában volt (az utcának ezen szakaszán ma a Marriott Hotel található). Kiállításokat rendezett kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból; kiállítottak a KUT, az UME képzőművészei, a nagybányaiak (Ferenczy Valér, Ferenczy Noémi) és művészcsoportokhoz közvetlenül nem tartozó művészek is. A galéria gyakorlatilag 1945-ig működött, de folyamatosan hatalmas összegeket emésztett fel Fränkel vagyonából. Fränkel József havonta több ezer pengővel finanszírozta művészeit: Vaszary Jánost, Csók Istvánt, Iványi-Grünwald Bélát.
A Fränkel-Szalon
Az új típusú modern magyar művészettel foglalkozó szalon ötletét egy találkozás szülte. Fruchter Lajos (1882-1953), műgyűjtő, mérnök, az Angol Elemi és a Bázeli Biztosító budapesti igazgatója, kezdetben a XIX. és XX. sz. eleji magyar klasszikus mestereket (id. Markó Károly, Munkácsy Mihály, Paál László, Rippl-Rónai József stb.) gyűjtötte, majd az Oltványi-gyűjtemény hatására az élő képzőművészetet, a kortárs művészetet propagáló új típusú műgyűjtővé vált. Fruchter volt az, aki megmutatta Fränkelnek, hogy mi a jövő. Így emlékszik a találkozásra Fränkel József:
„Felmegyek, és látok egy csomó Berényt, Czóbelt, Bernáthot. Hát csak néztem. Miféle új stílus ez? Volt ott egy kép; egy szamár megy fel a hegyoldalon. Na, gondoltam, ez itten egy szamár — vagy én vagyok a szamár? Mert nem értettem az egészet. Hogy vannak ezek megfestve? Elsőre bizony nem nagyon tetszettek nekem ezek a modern festők! De a Fruchter csak magyarázza: úgy nézzem ezeket, hogy az övék a jövő, a fiatal nemzedéké. Neki pedig jó szeme volt ehhez, adni lehetett a szavára. Úgyhogy megkerestem ezeket a festőket és leszerződtettem őket, a moderneket — már akivel tudtam boldogulni.”
A Fränkel Szalon névadója elképzelése szerint kiállítótér- és galériaként működött. Időszakos kiállítások mellett árverések szervezését és megtartását is vállalta. Emellett Fränkel kapcsolatainak köszönhetően nyugat-európai értékesítéseket is szervezett, ő hozta létre az első modern műkereskedelmi galériát. A galéria egy kitűnő kvalitásérzékkel és nemzetközi kitekintéssel rendelkező műkereskedő művészeti ízlését, magas szintű szakmai tudását tükrözte. A Fränkel-Szalon 1935-ben a francia művészek munkáiból rendezett kiállítással, majd az 1936-ban megrendezett Csontváry-Kosztka Tivadar tárlattal ért szakmai zenitjére. A Csontváry-Kosztka Tivadar kiállítás koncepciója értékesítéssel egybekötött tárlat volt. Gerlóczy Gedeon huszonnégy Csontváry festménye közül tizenhét művet eladási szándékkal adott át Fränkelnek. A kiállítás végére tizenkettő alkotás talált új gazdára (Neményi Bertalan gyűjtő lehetett a vevő). Egy alkotást (A kidőlt obeliszk) maga Fränkel vett meg, majd tőle később került szintén Neményi Bertalan tulajdonába. A háborúban felbomló Neményi-hagyaték Csontváry-kollekciójának értékesítésében – amelyek 1977-ben a Petró-gyűjteményből a Hermann Ottó Múzeumba kerültek – ismét Fränkel József vállalt szerepet. Az idős – ekkor már a 77. évében járó – képszakértő becsülte fel a gyűjtemény kiemelkedő darabjainak forgalmi értékét. Szakértői munkájára a sajtó is felfigyelt, és féloldalas cikkekben ismertetik meg a közönséget a nagy értékű művekhez köthető irdatlan árakkal.
A Fränkel-Szalon 1945-ben zárt be. Fränkel a munkatáborból hazafelé Párizsban megpróbált Picasso alkotásokat vásárolni, de nem járt sikerrel. Ezután hosszú időre nem vállalt nyilvános műkereskedői szerepet, de nagy valószínűséggel kamatoztatta tudását, hiszen ismerte a gyűjtőket, ismerte a műveket. Így a konszolidáció éveire jellemző műtárgypiacon is biztosan jelen lehetett. A magyarországi műtárgyállomány a nagy világégést követően is rendkívüli gazdagságot mutathatott. Budapest kincsei egyaránt vonzották a megszállókat, majd a békeidőszak ellenőrző bizottságaiban szerepet vállaló nációk vezető tisztségeit. A műtárgyakkal történő kereskedés az Országház Kávéházban történt, itt időnként Hatvany báró is feltűnt, és banki letétekből széthurcolt gyűjteményéből igen sokat tudott visszavásárolni. A felbomlott nagy budapesti műtárgygyűjtemények új hazai gyűjtőkhöz kerültek, de a legtöbb alkotás külföldre került. Ebben az időszakban tűnt el a nemzetközi jelentőségű műtárgyak zöme itthonról.
A virágzó műkereskedelmi piac a Bizományi Áruház Vállalat 1951-es létrehozásáig jellemzően láthatatlan formában zajlott. A kereskedem a művészek műtermeiben, gyűjtők egymás közötti cserélgetésében, hónaljas nepperek kínálatában, bolt nélküli műkereskedők lakásán és az Ecseri piacon zajlott.
A BÁV 1961-től rendezi meg tematikus, csak festészeti anyagot felvonultató árveréseit. Az első számú szakember, akire a Társaság számíthatott, Fränkel József képszakértő volt. Fränkel 10 éven át biztos kézzel állította össze az anyagot, jól súlyozza azt, érzi, hogy mit lehet eladni és kinek. Ismerte a művészeket, a műveket, tudta minek mi lehet a kikiáltási ára és a majdani leütési ára. Újraépítette a magyar képzőművészeti árverési piacot. Az árverések Fränkel szakértői és kereskedői vénájának köszönhetően nagy sikert hoztak és hamar a gyűjtők, kereskedők első számú legális műtárgyvásárlási helyszíne lett. Ezen az 1961-es festészeti árverésen kelt el például Ferenczy Károly Karám című képe 27 ezer forintért, míg Gulácsy Lajos Sárgaruhás nő című munkája négyezer forintért. Fränkel 1962-től kezdődően a háború előtti kapcsolatainak, ismereteinek köszönhetően az Artex Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével részt vállalt a BÁV nemzetközi műtárgypiaci értékesítésben is.
Az idősebb korára is aktív Fränkel mindvégig megmaradt műkereskedőnek, képszakértőnek. Időről időre felbukkant az újságokban egy-egy fontosabb képszakértési ügy kapcsán. A XX. század elején a kortárs magyar művészet műkereskedelmét idehaza életre hívó Fränkel-dinasztia sarjának a Magyar Nemzet egy 1987-es számában, a közlemények rovatban az alábbi néhány soros bejegyzését olvashatjuk:
„Festményekről szaktanácsadás. Irodámban, — Bp., Hímes u. 4. 1029. — csütörtökön 11—18 között fogadok. Levélben megkeresésre felkeresem. Vidéken is. Fränkel József képszakértő.”
