A hollywoodi filmcsillag fiai anyjuk halála után 24 évvel döntöttek úgy, hogy szeptember 27-én Londonban árverésre bocsátják a gyűjteményt.
Elárverezik Audrey Hepburn Oscar-díjas színésznő személyes tárgyait, így például az Álom luxuskivitelben forgatásakor viselt kis fekete ruhákat. A hollywoodi filmcsillag fiai anyjuk halála után 24 évvel döntöttek úgy, hogy szeptember 27-én Londonban árverésre bocsátják a gyűjteményt.
“Mindaz, ami itt látnak, svájci házunk padlásán volt. Anyám nem volt gyűjtő, de érzelmi okokból megtartott bizonyos tárgyakat, mert emlékek fűződtek hozzájuk.” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Luca Dotti. Ő az 1993-ban, 63 éves korában Svájcban rákbetegségben elhunyt színésznő kisebbik – Andrea Dotti olasz pszichiátertől, második férjétől – született fia.
A Christie’s által szervezett árverésen a Belgiumban brit bankár apa és holland arisztokrata anya házasságából született brit színésznő ötszáz személyes tárgya kerül kalapács alá. Ezek között van az a bőrönd is, amellyel 1948-ban érkezett Londonba, hogy színésznőként szerencsét próbáljon, valamint több, a kézírásával ellátott forgatókönyv, közöttük az Álom luxuskivitelben (1961) és az Amerikai fogócska (1963) című filmeké.
A gyűjtemény fontos részét képezi az eleganciájáról híres színésznő ruhatára: fekete ruhák, színes lapos cipők, kendők és szemüvegek.
A gyűjtemény legfontosabb darabjai között van az Hubert de Givenchy – akinek a színésznő a múzsája lett – által tervezett ragyogó kék szatén koktélruha, Valentino több kosztümje. Ezek olyan karcsú derekúak, hogy kevés nő férne beléjük Sean Hepburn Ferrer, az idősebb – az első férjtől, Mel Ferrer amerikai színésztől született – fiú szerint.
Eladó a Burberry márkájú bézs színű viharkabát is, amelyet a színésznő az Álom luxuskivitelben című filmben viselt, valamint a My Fair Lady-ben (1964) használt szipka is.
Az eladásra váró tárgyak között vannak különösen bensőséges darabok is, így a My Garden Flowers című festmény, amelyet a színésznő akkor festett, amikor második gyermekével, Luca Dottival volt terhes, valamint a kis személyes fényképezőgépe, amellyel a forgatások közben készített felvételeket.
Sean Hepburn Ferrer és Luca Dotti úgy döntött, hogy egyes fotókat megtart, így azokat, amelyek édesanyjukat gyermekkorában ábrázolják, illetve a díjait, közöttük az 1954-ben a Római vakációban játszott szerepéért kapott Oscart.
“Legjobban a kezdeteket szeretem. Az életét, még mielőtt Audrey Hepburn lett volna.” – mondta Luca Dotti.
Forrás:
Audrey Hepburn ötszáz személyes tárgya kerül kalapács alá