Mit mond a Mei Moses-index?

A globális képzőművészeti színtéren az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye a nők munkáira fordított figyelem látványos erősödése. Ebben a folyamatban a múzeumoké a vezető szerep, melyek nemegyszer gyűjteményük egyes darabjainak értékesítésével teremtenek forrást a korábbi aránytalanságok enyhítését szolgáló új beszerzésekhez. A legjobb példával talán a jelenleg éppen Maurer Dóra szóló show-jának is helyet adó londoni Tate Modern jár az élen. Az elmúlt 12 hónapban Joan Jonas, Anni Albers, Dorothea Tanning és Natalja Goncsarova egyéni kiállításait rendezték meg, jövőre pedig Lynette Yiadom-Boakye, Paula Rego, Magdalena Abakanowicz, Maria Bartuszová és Haegue Yang tárlatai következnek. Mindez a műgyűjtők vásárlói döntéseire is komoly hatással van. 

Az árverési statisztikák egyértelműen a nők iránti érdeklődés erősödéséről tanúskodnak. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a közkedvelt sztárok csúcsmunkái hiánycikké váltak a piacon, a gyűjtőknek újakat kell felfedezniük. Ezért most nagyon úgy tűnik, befektetési értelemben is jól jártak azok, akik már korábban bizalmat szavaztak a női alkotóknak. Érdekes elemzést hozott ugyanis nyilvánosságra a napokban a két egyetemi tanár által alapított, 2016-ban a Sotheby’s tulajdonába került Mei Moses. Az ő indexük az aukciós piacra visszakerülő műtárgyak korábbi és mostani eladási árát hasonlítja össze, jól nyomon követhetővé téve egyes művészek – vagy művészek különböző kritériumok alapján kiválasztott csoportjai, jelen esetben a nők – keresettségének alakulását. A cég ezúttal a 2012 és 2018 között az aukciós piacra visszakerült, azaz másodszor is felbukkant művek sorsának alakulását elemezte, külön-külön kiszámolva az árváltozás mértékét a közel 8 és fél ezer férfi alkotó több mint 55 ezer, illetve a csaknem 500 nőművész közel 2 és fél ezer alkotására. (Az aránytalanság nem véletlen: a piacot továbbra is a férfi alkotók dominálják, az Art Basel – UBS Global Art Market Report szerint 2018-ban a tételek 92, a forgalom 95 százaléka kapcsolható hozzájuk.) Az eredmény meglehetősen váratlannak bizonyult: míg a férfi alkotók esetében a művek átlagosan 8,3 százalékos áremelkedést értek el, addig a nők munkáiért 72,9 százalékkal fizettek többet, mint korábbi árverési szereplésükkor. A 2012-t megelőző fél évszázadban a férfi és a női alkotók által elért „hozamok” nagyjából azonos szinten voltak. A legdinamikusabb, 87,7 százalékos árfejlődést a nők piacának túlnyomó részét kitevő kortárs kategória hozta, de még a többi korszak 30,7 százalékos árnövekedése is jóval átlag feletti. A vizsgált időszakban megdőlt a nők globális árrekordja – ezt még 2014-ben állította fel Georgia O’Keeffe Jimson Weed/White Flower No. 1 című festményének 44,4 millió dolláros árával –, majd tavaly az élő nőművészek rekordja is, amely most a brit Jenny Saville Propped (Támaszkodva) című, 9,5 millió fontért elkelt művéhez kötődik. A legnagyobb összforgalmat a számos műfajban alkotó japán Yayoi Kusama érte el, akitől tavaly már 707 munkát vásároltak, több mint 100 millió dollárért. Kusama 2012-ben még csak a 87. volt a művészek eladási listáján, tavaly már a 22. Igen figyelemreméltó eredményeket értek el az amerikai absztrakt expresszionizmus női sztárjai, Joan Mitchell, Helen Frankenthaler és Lee Krasner – Mitchell és Krasner már a tízmillió dolláros küszöböt is átlépte. Bennük a megfigyelők az alig elérhetővé vált Jackson Pollockkal és Willem de Kooninggal szemben látnak vonzó gyűjtői-befektetői alternatívát, és ugyanez a helyzet a Henry Moore árnyékából „kiszabadított” brit Barbara Hepworth esetében is. 

Az árakban még mindig nagyon komoly fejlődési potenciál van – elég, ha O’Keeffe 44 millió dollárját szembeállítjuk, ha nem is Leonardo 450 milliójával, de Picasso Algíri nők című művének közel 180 milliójával, vagy Saville 9,5 millió fontját Jeff Koons, a jelenlegi legdrágább élő művész 91 millió dollárjával. A „felzárkózás” egyelőre idén is folytatódni látszik – ráadásul egy olyan piaci környezetben, ahol a globális aukciós forgalom az előző évhez képest közel 20 százalékot esett vissza. Kiemelkedő eredménynek számít például a Louise Bourgeois egyik pók-szobráért májusban New Yorkban kifizetett 32 millió dollár. A kortársak mellett valamelyest élénkül a XVIII–XIX. századi női alkotók piaca is: a francia Élisabeth Vigée-Lebrun például 7,1 millió dollárral, a svájci–osztrák Angelika Kauffmann 915 ezer dollárral ért el új rekordot. Persze a nőművészek között is vannak olyanok, akiknek a művei nem bizonyultak jó befektetésnek. A francia Marie Laurencin kissé szirupos festményei a nyolcvanas években rendkívüli keresettségnek örvendtek Japánban. A gazdasági válság idején ez a kereslet erősen visszaesett, amit az 1956-ban elhunyt művész piaca azóta sem tudott kiheverni.

Az idei legjobb árakat elért nők közül sokan olyan régiókból származnak – vagy ma is ott élnek –, melyekre egészen a közelmúltig jóval kevesebb figyelem irányult. Az etióp származású Julie Mehretu Black Ground című festménye például 5,6 millió dollárért kelt el, történetesen Hongkongban. A 104 éves, időskorában felfedezett kubai származású Carmen Herrera is 2,9 millió dolláros rekordárnál tart már, míg a mindössze 33 éves kínai Mi Qiaoming egyik új művéért Pekingben 1,7 millió dollárt adtak. 

Szerző: Emőd Péter