Author: admin

Milliós leütések a Központi Antikvárium aucióján

A Központi Antikvárium múlt hét pénteken (június 5.) tartotta 153. könyvárverését. A járványügyi helyzet miatt a teremben csak 20 licitáló tartózkodhatott. Azok a gyűjtők, akik a létszámkorlát miatt nem licitálhattak a helyszínen vételi megbízással, online és telefonon tudták licitjüket érvényesíteni.  Az árverésen 657 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek 86,9 %-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 25 312 000 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 28 005 200 forint lett. Az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően 91 ember jelentkezett be online licitek leadása céljából, közel 4,5 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukcionált tételek 25,3 %-a került online licitálóhoz. Nagy licitharcok Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.

Kiemelkedő festészeti alkotásokra, bútorokra és szőnyegekre licitálhatnak

Ki sem kell mozdulnia otthonából és most egy kattintással Öné lehet a kiszemelt műalkotás! Az Axioart 101 tételt felvonultató online aukcióján festmények, grafikák, bútorok és szőnyegek kerülnek kalapács alá. Az aukció egyik legdrágább tétele Schéner Mihály olasz tájat ábrázoló hangulatos festménye. Az olajkép 1,1 millió forintos kikiáltási árral várja a licitálni vágyókat. Emellett Müller Árpád, Vén Emil, Bényi László, Kádár Béla és Fehér László alkotásaiért is érdemes lesz harcba szállni. A műtárgyak kedvelői egy impozáns art-deco garnitúrára és egy komplett férfi dolgozószoba bútoraira is lecsaphatnak.  A teljes katalógus itt érhető el. Zárás: 2020. május 18. est 8 óra

Rekordszámú online résztvevő a Honterus Antikvárium árverésén

A Honterus Antikvárium múlt hét pénteken (április 24.) tartotta 104. árverését. A járványügyi helyzet miatt a zártkörű árverésen a vételi megbízások mellett online és telefonon tudták licitjüket érvényesíteni a gyűjtők. Az árverésen 657 tétel került kalapács alá és a papírrégiségek 67,5%-ára érkezett sikeres licit. A katalógusban szereplő tételek összértéke 19 487 400 forint volt, az árverés végén a tételek összértéke 20 644 000 forint lett. Az Axioart Live szolgáltatásának köszönhetően 147 ember jelentkezett be online licitek leadása céljából, több mint 14 millió forint értékű papírrégiséget ütött le az aukciósház ügyfeleinknél, az aukcionált tételek 58,2%-a került online licitálóhoz. Nagy licitharcok Top10 Előfizetőink a katalógus teljes leütési listáját az alábbi linken – a bejelentkezést követően – érhetik el.

Kevesebb műtárgyat vásárolnak az emberek a vírus idején?

A koronavírus teljesen átalakította az aukciós szezont: egyes aukciósházak őszre tolták a tavaszra tervezett aukciójukat, mások pedig az online térbe költöztek. Azok a házak, akiknek elenyésző az online aktivitásuk szinte teljesen bevétel nélkül maradtak. A galériák vezetővel beszélgetve az derült ki, hogy ők és a beadóik is attól félnek, hogy online nem érkezik annyi licit a műalkotásokra és műtárgyakra, mint a teremárveréseken. Az el nem kelt tételeket ősszel nem tudják újraárverezni, vagy ha be is teszik a katalógusba ezeket a tárgyakat, akkor alacsonyabb kikiáltási árakat kell alkalmazniuk. Jogos a félelem? Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre vizsgáljunk meg közelebbről két olyan online aukciót, ami a koronavírus alatt indult és ért véget. A Premier és Ady 25 Galéria aukcióján (2020. 04. 1-12.) festményekre és grafikákra licitálhattak az érdeklődők. A Nagyházi Galéria kamara árverésén (2020. 04. 10-19.) pedig bútorok, szőnyegek, festmények, grafikák, műtárgyak és néprajzi tárgyak kerültek kalapács alá. A Premier és Ady 25 Galéria árverésen 31 tétel szerepelt a katalógusban és tételek 60%-ára érkezett sikeres licit. Az árverés végén az aukcionált tételek összértéke 938 000 Ft forint …