Vannak történetek, amik egy balatoni büfékocsi mellett kezdődnek, és a fővárosi művészeti élet központjában folytatódnak. A Random pontosan ilyen: egy fiatalok által életre hívott kezdeményezés, amely bebizonyította, hogy a gasztronómia és a kortárs képzőművészet nemcsak megfér egymás mellett, de képes egy vibráló, új kulturális közeget is teremteni. Kázsmér Máté galériaalapítóval beszélgettünk.
„Minden egy egyszerű koncepcióval indult. Az első, még kamarakiállítás jellegű tárlat célja nem a profit, hanem a tiszta misszió volt: platformot adni a fiatal művészeknek és új gyűjtőket műkedvelőket, közösséget generálni. Ez a lendület alapozta meg a Random hitvallását: a művészeket valódi partnerként, kölcsönös tiszteleten alapuló közös munkával támogatni.” Ez a szemlélet segített abban, hogy a balatonörvényesi faluszélről indulva mára egy 8-10 fős állandó alkotói körrel dolgozzanak együtt.

Bár a galéria profilját jelenleg elsősorban a konstruktív modernista és geometrikus vonal határozza meg, a tervek között szerepel a figurális stílusvonal integrálása, valamint a dizájn és a képzőművészet határainak elmosása egy modern, fiatalos kiállítótér keretein belül.
„Hosszú távú célunk egy komoly, önálló budapesti galéria megnyitása, miközben a gyökereket sem felejtjük el” – mondta Máté. A Balaton-felvidéki jelenlétet egy saját művésztelep megvalósításával tennék teljessé, miközben már a külföldi művészeti vásárok iránt is érdeklődnek.

Hol találkozhatunk velük?
A Random Galéria dinamizmusát jelzi, hogy a vidéki bázis mellett Budapesten is egyre erősebb a jelenlétük. A nagyközönség most az Art and Antique kiállításon és vásáron találkozhat velük 2026. február 26. és március 1. között, ahol ZALAVÁRI József, Judit NEM’S, HARDI Ágnes, PLANK Antal és FÁBIÁN Dániel műveit mutatják be, és egy meglepetéssel is készülnek.









