Latest Posts

Meghívó: Hallgatói Aukció a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Licitáljon a Képző tehetséges hallgatóinak alkotásaira!

Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.
Időpont: 2025. november 7. 18:00-22:00
Kapunyitás 17:00-kor

A JumpSTART a Magyar Képzőművészeti Egyetem tehetséges hallgatóit bemutató és támogató programsorozat, amelyet 2024-ben hívott életre az intézmény, melynek kiemelt eseménye a jumpSTARt Hallgatói Aukció

Az árverés november 7-én 18:00-kor kezdődik, házigazdája Bálint Antónia lesz, az aukciót Gundel Takács Gábor vezeti.
A rendezvényt rövid zenei program kíséri a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak jóvoltából, és állófogadással zárjuk, ahol a vendégeknek lehetőségük lesz megismerkedni az alkotókkal is.

A licitálók a hallgatói alkotások színes palettájával találkozhatnak: az egyetem neves oktatói, többek között Erős István, Kósa János, Kőnig Frigyes, Ötvös Zoltán, Radák Eszter, Sallai Géza és Szurcsik József tanítványai mutatkoznak be

A november 7-i aukción több, mint 100 hallgatói munka lesz megvásárolható. A műtárgyak értékesítéséből befolyt bevétel felét közvetlenül az alkotók kapják meg, míg a másik felét az egyetem a tavaly létrehozott szociális alapba helyezi, amelyből a hallgatók rászorultsági alapon részesülhetnek támogatásban. Ezzel az aukció teljes bevétele az egyetemi hallgatókat segíti nemcsak anyagi, hanem értékes gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőség formájában is.

Chateau Földváry – AUKCIÓ ÖTTEVÉNYBEN – 2025. október 26. 14:00 kezdettel

A FÖLDVÁRY AUKCIÓSHÁZ születése…

A Földváry kastély története még a XIX. századra nyúlik vissza amikor is a névadó báró Földváry Miklós huszártiszt országgyűlési képviselő 1870-ben kezdte el családja számára az otthonaként szolgáló kastély építését a Bécs felé vezető országút menti településen a Győrhöz közeli Öttevényben. A helyszínválasztást követően a honi vidéki élet egyik közéleti centrumává emelte az építtető család jóvoltából a kastélyt. A történelmi idők azonban a szokásos hányatott sorsot hoztak a kastély 1945 utáni történetében, amelynek végső stációjaként Matusz Balázs és felesége szorgalmának és értékmentő elkötelezettségének, nem kevés fáradtságának köszönhetően elnyerte remekbe szabott felújítási munkálatok után mai szépségét.

A kastély felújítása során a történelmi tradíciók, a kastély eredeti szellemiségének megismerése vezetett oda, hogy végül is a kulturális misszió felvállalásaként itt az eredeti építtető előtt tisztelegve megszületett a FÖLDVÁRY AUKCIÓSHÁZ.

Az Őszi Nagy Jótékonysági Aukció címmel megrendezésre kerülő program alapjai több elemre épültek. A hagyományok megőrzéseként a karitatív örökség folytatása esélyt nyújt a regionális kortárs festők számára a bemutatkozásra és a győri kórház nővér pihenőjének megépítésének támogatására. A 16 festőművész – grafikus által a kastély művésztelepén készült alkotásokból 59 kép sorakozik az ősz kiemelkedő vidéki programjaként megrendezésre kerülő aukcióján.

 

Természetesen az aukció vállalása szerint immár országos, sőt nemzetközi érdeklődésű esemény kíván lenni. Az aukció igényesen szerkesztett nyomtatott és emailen is elérhető – Földváryaukció.hu – katalógusa nem kevesebb mint 142 tételt vonultat föl a közönség előtt.

A kínálat a tradicionális honi festők : Lotz Károly, Donát János, Karlovszky Bertalan, Koszta Károly, Rudnay Gyula, Neogrády László, Vörös Géza, Vajda Zsigmond, Deák Nándor, Anton Einsle, Franz Xaver Petter és sokan mások alkotásait mutatja be a minőségi piktúra kedvelőinek. Külön kiemelt témái a most megrendezésre kerülő árverésnek a Zsolnay tárgyak, kandalló órák és mesteri szobrok sora. Ez utóbbiak között Európa hírű szobrászok bronz remekei találhatók a legnagyobb párizsi öntőműhelyek által hitelesítve. Mathurin Moreau, Denis Puech, Jozef Willems, Jean Babtiste Carpeaux, Luca Madrassi, Jean Babtiste Germain, Antonin Mercie a XIX. századi európai szobrászat legnagyobb mestereinek pazar szobrai bármelyik világhírű aukciós házban is örömmel látott szereplők lennének…

 

Az árverés anyaga rövid kiállítás és elegáns megnyitó keretében a Stefánia Palotában is látható volt Budapesten, most pedig a Régiségvásár programja alkalmával is látható lesz a kastélyban-Öttevény, Fő utca 153. – Október 18-án , illetve még az aukciót megelőzően Október 23-24-25-26.-án

A tervezett régiségvásár alkalmával a kurátorok közössége akik az aukció anyagát is válogatták és gondozták ingyenes értékbecslést is tart a kastélyban.

A rendezők hite szerint rendkívül fontos a közönség értékítéletének és művészeti ismeretének szélesítése is ezért az árverés anyagának kastély kiállításán ingyenes tárlatvezetésekre is sor kerül Ács Érmes Károly vezetésével.

 

A Földváry Aukciósház karitatívitás programjának kiemelt célja az is, hogy a katonák és rendőrök árváinak sorsát segítse, tanulmányaikat támogassa. E támogatás keretében kerül kalapács alá az aukció 81. és 111. tétele is.

Az árverés nem eseti program lesz most csupán Öttevényben, hisz már most tudható, hogy a kurátorok lelkes teamje Matusz Balázzsal karöltve, már a 2025. december 4-én tartandó Karácsonyi Aukción is dolgozik.

A Földváry Aukciósház mottójaként végül csak az árverésünk tételét – Mathurin Moreau 128 cm, magasságú grandiózus bronz szobrának címét idézhetnénk fel : A MŰVÉSZET DIADALA…

A 2025. október 26-i árverésünk kiváló alkotása üzenet mindenki számára : Igen, a művészet túlélve minket diadalmaskodik kortalanul felettünk, hogy szépségével és értékével az alkotók üzeneteivel élményt hagyva nekünk felejthetetlenül szolgálja mindannyiunk életét.

Ács Érmes Károly
Kurátor

Egy korszakos jelentőségű gyűjtemény aukciója októberben a Bodó Galériában– Válogatás Harasztÿ István „Édeske” kortárs gyűjteményéből

Aukció: 2025. október 16. (csütörtök) 18:00

Kiállítás: 2025. október 3–16., minden nap 10:00–18:00

Hencze Tamás: Sötét szféra, Maurer Dóra: Caltanisetta (Megtalált helyszín), Hetey Katalin: Horizontális vertikális

A Bodó Galéria és Aukciósház idei őszi aukciója különleges tisztelgés egy legendás alkotó előtt: Harasztÿ István – közismert nevén „Édeske” – a magyar neoavantgárd meghatározó alakja volt, aki nemcsak művészként, hanem gyűjtőként is maradandót alkotott. Életműve a kinetikus szemlélet, a humor és a kritikai érzékenység sajátos összefonódásaként írható le, gyűjtői tevékenységében pedig ugyanez a kíváncsi, kísérletező szellem tükröződött.

Gyarmathy Tihamér: Harmónia II., Gyémánt László: Édeske, Gellér B. István: Lelet a növekvő városból és Smaragd

Az október 16-án megrendezésre kerülő aukció anyaga ebből a gyűjteményből válogat, betekintést engedve abba a szellemi és művészeti közegbe, amely Harasztÿ világát formálta. A kiállított és árverésre bocsátott művek között a kortárs magyar művészet meghatározó alkotói szerepelnek, többek között Pauer Gyula, Konok Tamás, Hetey Katalin, Gyarmathy Tihamér, Ottó László, Hencze Tamás, Gellér B István művei, olyan munkák, amelyek egyszerre hordoznak művészettörténeti és piaci értéket.

Harasztÿ István (1934–2022): 3 Alapforma (Vario II, IV, V. – 3 darab együtt), 2009

A kollekció egyik kiemelkedő darabja Maurer Dóra, az életmű szempontjából meghatározó jelentőségű műve, a Caltanissetta, megtalált helyszín (1969, gouache, szén, papír falemezen, 60 × 90 × 3 cm). Maurer pályájának ezen időszakát az anyaggal való kísérletezés, a „csendes happeningként” értelmezett képalkotás és a belső tájak, biomorf alakzatok vizsgálata jellemezte. A Caltanissetta a B-sorozathoz kapcsolódik, amelyben a nyomólemez kísérleti objektummá vált, a felület pedig egyszerre idézte fel az emberi testet és a Föld mélyrétegeit. A címben szereplő szicíliai település Maurer olaszországi utazásaira utal, amelyek sok művét inspirálták. Ez az alkotás nemcsak a művész korai konceptuális korszakának fontos dokumentuma, hanem jól példázza azt is, milyen érzékenységgel és előrelátással válogatta gyűjteményébe Harasztÿ István a kortárs magyar művészet jelentős műveit.

A 14. Őszi Aukció különlegességét a festmények és grafikák mellett egy kiemelkedő kortárs szoborválogatás adja, ilyen gazdag szoboranyag még soha nem szerepelt árverésén. Az aukció 250 tétele egyedülálló válogatás, a látogatók egyszerre ismerhetnek meg egy egyedi gyűjteményt és válogathatnak a háború utáni magyar művészet sokszínű vagy akár műgyűjtői szempontból hiánypótló darabjaival és a magyar kortárs művészet kiemelkedő darabjaival – köztük Maurer Dóra ikonikus művével, amely most először szerepel nyilvános aukciós térben.

A kiállítás 2025. október 3–16. között minden nap 10:00 és 18:00 óra között látogatható, az árverésen pedig, személyesen, online, vételi, vagy telefonos megbízással lehetséges részt venni. A galéria munkatársai készséggel segítenek a művek megismerésében és a licitálás részleteiben.

Az aukció október 16-án, csütörtökön 18:00-kor veszi kezdetét.

Helyszín: Bodó Galéria és Aukciósház 1055 Falk Miksa u. 24-26.

Bemutatkozik az I. Pécsi kortárs aukció

Az I. Pécsi Kortárs Aukció megrendezésének hátterében Pécs városának kortárs képzőművészetben betöltött szerepének hangsúlyozása volt a szervezők célja. Megannyi művész tanult, inspirálódott a Mecsek déli lankáin elterülő városban és a mai napig az ország egyik legismertebb képzőművészeti központja.

 

A régió szerepe vitathatatlan Magyarország művészettörténetének alakulásában, és a kortárs piac szereplőinek is aktív képzési központja. A régió országos aukciós piacának keringésébe csatlakozva szempont volt a pécsi kötődésű művészek munkáinak piacra dobása mellett a városhoz nem feltétlenül szorosan kötődő alkotók munkáinak befogadása is a diverzitás fenntartása érdekében. 

Az aukció kiemelt tételei között említhető FAJÓ János festménye, aki a régióhoz a bonyhadi zomancgyárban való munkái révén is kötődik; PINCZEHELYI Sándor ikonikus alkotása, NÁDLER István Zenére forgó c. munkája vagy LANTOS Ferenc izgalmas zománc tér-tanulmánya. A fiatal, ismert alkotók között SZENTGRÓTI Dávid, KNYIHÁR Bence, GETTO József és az Esterhazy-Now Awards short-listes KANICS Dorottya is munkái is helyet kaptak a válogatásban. Külön izgalmas tételként a szakma által támogatott, nagyobb kiállításokon szerepet kapott alkotók is láthatóak, így CSONDOR Réka és MENDLIK Julianna munkái. 

2025. október 4-én, a Széchenyi tér aljában található Művészetek és Irodalom Háza ad otthont az eseménynek. Délután 4 órától Fazekas Bálint ételkülönlegességei várják az érdeklődőket. Az aukció este 6 órakor veszi kezdetét, ahol licitálásra személyes jelenléttel vagy telefonos megbízással van lehetőség.

Reméljük találkozunk!