Month: február 2026

Bageltől a művészeti vásárokig: A Random Contemporary Galéria útja

Vannak történetek, amik egy balatoni büfékocsi mellett kezdődnek, és a fővárosi művészeti élet központjában folytatódnak. A Random pontosan ilyen: egy fiatalok által életre hívott kezdeményezés, amely bebizonyította, hogy a gasztronómia és a kortárs képzőművészet nemcsak megfér egymás mellett, de képes egy vibráló, új kulturális közeget is teremteni. Kázsmér Máté galériaalapítóval beszélgettünk. „Minden egy egyszerű koncepcióval indult. Az első, még kamarakiállítás jellegű tárlat célja nem a profit, hanem a tiszta misszió volt: platformot adni a fiatal művészeknek és új gyűjtőket műkedvelőket, közösséget generálni. Ez a lendület alapozta meg a Random hitvallását: a művészeket valódi partnerként, kölcsönös tiszteleten alapuló közös munkával támogatni.” Ez a szemlélet segített abban, hogy a balatonörvényesi faluszélről indulva mára egy 8-10 fős állandó alkotói körrel dolgozzanak együtt.   Bár a galéria profilját jelenleg elsősorban a konstruktív modernista és geometrikus vonal határozza meg, a tervek között szerepel a figurális stílusvonal integrálása, valamint a dizájn és a képzőművészet határainak elmosása egy modern, fiatalos kiállítótér keretein belül. „Hosszú távú célunk egy komoly, önálló budapesti galéria megnyitása, miközben a gyökereket sem felejtjük el” – mondta Máté. A …

Több százmillió forint értékű műkincset nyel el a Bálna – jön a 8. Art and Antique Kiállítás és Vásár

Idén 50 neves galéria és aukciósház fog össze, hogy átfogó képet adjon a hazai műkincspiac jelenlegi helyzetéről. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a szervezők újabb termeket nyitottak meg a Bálnában, így minden eddiginél nagyobb területen kalandozhatunk a klasszikus és kortárs alkotások között. „Az Art and Antique minden évben átfogó képet ad a magyar műkincspiac hazai helyzetéről. Büszkék vagyunk rá, hogy folyamatosan nő az érdeklődés a kiállítók és a publikum körében, ezért 2026-ban látogatói rekordra számítunk” – mondta el Tausz Ádám főszervező. „Külön öröm, hogy egyre fiatalabb a közönség: a húszas korosztály pontosan annyira lelkes a művészetek iránt, mint az X generáció tagjai. Ennek megfelelően idén megújult arculattal jelentkezünk, és a kínálat is egyre sokszínűbb” – tette hozzá Tausz Ádám. A gyűjtői fókusz: Mit érdemes keresni? A kínálat idén különösen erős a “múzeumi minőségű” tételekben. Összegyűjtöttük néhány különlegességet: Vigyen haza egy darab eleganciát! Az Art and Antique-on a több tízmilliós festmények mellett pár ezer forintos design tárgyakat is találunk, így a kezdő gyűjtők is bátran licitálhatnak vagy vásárolhatnak. Azonban van valami, amihez csak egy kis szerencse …

Stabil piaci jelenlét és tudatos gyűjtők: Így alakult a 2025-ös könyves aukciós piac

A hazai könyves aukciós piac 2025-ben egy érett, stabil korszakába lépett. Bár az előző évek töretlen növekedése után egy enyhe korrekció volt megfigyelhető, az adatok továbbra is erős gyűjtői bázisról és stabil keresletről tanúskodnak. A legfontosabb piaci mutatók A piaci versenyben a Hereditas Antikvárium jelentősen megerősödött, az éves forgalom közel 30%-át adva. Mellettük az Antikvárium.hu és a Központi Antikvárium maradtak a legmeghatározóbb szereplők. Az év legnagyobb sikerei A 2025-ös év abszolút rekordere Antonio Floriano világtérképe volt, amely 31 millió forintért kelt el a Hereditas aukcióján. Emellett kiemelkedő árat értek el József Attila és II. Rákóczi Ferenc ritkaságai is. Összegzés: A 2025-ös év nem trendfordulót, hanem egy magas bázishoz viszonyított korrekciót hozott. A piac szerkezete megszilárdult, a digitális megoldások pedig végérvényesen átvették a főszerepet a hazai könyv- és papírrégiség-kereskedelemben.